A férjem levegőnek néz. Nem beszélgetünk, sex már rég nincsen. Van egy fél éves kisfiunk, és ha vitatkozunk ilyeneket vág a fejemhez: "Nem is én szültem hanem az orvosok" Császárral szültem 10óra vajúdás után. Váljak?

Alapvetően haragszok az olyan nőkre, akik egy ilyen alaknak szülnek gyereket. De te még viszonylag időben rájöttél, mekkorát hibáztál, viszont mostmár minden hónap számít. A kicsinek még nem akkora trauma, hisz eddig is főként te viselted gondját, az apja nem hinném, hogy hiányozni fog neki.

Elsősorban az ő érdekeit kell nézned, addig válj, míg a kicsi fel nem fogja, milyen körülmények között is éltek.

Van a váláshoz megfelelő anyagi háttered, segítséged?

Gondolom már milliószor próbáltátok megbeszélni. Ha igen, nincs mit tenni, a gyerek és a saját érdekedben is válj el. Van hová menned? Van miből megéljetek? Ez a legfőbb kérdés sajnos, mert tudom,hogy csak úgy nem lehet költözni és válni. :(

Nekem a volt férjem volt hasonló, bár nem igazán veszekedtünk, de olyan szempontból volt hasonló, hogy ő kijelentette, válni akar, már nem szeret, törődjek bele. Én évekig küzdöttem, próbáltam szép és csúnya szavakkal beszélni vele, aztán beláttam, ha csak az egyik akarja megmenteni a házasságot, az semmit nem ér. Beletörődtem, még egy darabig maradtam különböző okok miatt, de miután elfogadtam azt, hogy el fogunk válni, teljesen megnyugodtam és felszabadultam. Igaz, nekem egyszerűbb volt, mert nem volt gyerek, nem volt közös lakás, a szüleimhez vissza tudtam menni és dolgoztam is, tehát meg is tudtam élni. Én akkor megtanultam, hogy házasságot csak úgy lehet megmenteni nagyon kemény melóval, ha mindketten akarják, ha csak az egyik, akkor esélytelen. Én nem bánom, hogy így történt, mert azóta újra férjhez mentem, van egy csodálatos férjem és egy csodálatos lányom. :) Kívánom, hogy légy boldog Te is.

Kedves hölgyek, akik az intimitás (akár lelki, akár testi) hiányára panaszkodtok, azért kiváncsi lennék, hogy hogyan volt ez a dolog a terhesség előtt, alatt, közvetlen utána a szoptatási időszakban, vagy egyáltalán, mikor siklott félre ez az egész dolog, ami vélhetően valamikor azért jól működhetett (hisz különben nem kerültettek volna össze, nem jutottatok volna el a gyerekvállalásig, mondjuk.)

Vagy pl. hogy a gyereket ki akarta és ki csak rábólintott, mennyire volt közös döntés...

Ma 9:44. Nálunk is tök hasonló a helyzet és hogy beavassalak a részletekbe:

Nem akartunk babát, de amikor kiderült, hogy mégis úton van, rendes védekezés mellett(fog. gátló.) örömében felkapott és közölte, hogy ha rajta múlik marad a baba. Természetesen én is akartam, de ő adott először hangot az akaratának, tehát véletlenül sem erőltettem rá. Akkor bizonytalanodott el, amikor 12 hetes terhes voltam és mindenkinek elmondtuk és anyósék azt mondták, hogy vetessük el...

Ahogy én gömbölyödtem, ő úgy távolodott tőlem és minden fontosabb lett..

Megszületett a fiam azóta úgy járkálunk a házban, mint két idegen, a fiúnk meg mintha nem is létezne a számára, a fiam tényleg csak az én fiam, sokszor úgy érzem, hogy így akar/akart "megszabadulni tőlem."

Legalább 1000szer leültünk és megpróbáltuk megbeszélni, de minden az én hibám az állítása szerint vagy csak egyszerűen közölte, hogy nem érdekli..

Volt már olyan, hogy a férfi a szülés végignézése után elhidegült a feleségtől.

Egyébként egy párkapcsolat két emberről szól. Ha elromlik, arról is két ember tehet jellemzően.

Kedves ma 10:19, köszi. Tehát, ha jól értem, kialakult a terhesség alatt a 3 helyett a 2+1 felállás, tehát voltál te a gyerekkel, és a párod meg egyre távolabb került. Észre vetted ezt menet közben? Próbáltad valahogy bevonni?

A lepontozónak meg üzenném, hogy ha még mérgesen toppant is, akkor se lehet egy problémára megoldást lelni az okok meg az oda vezető folyamat megértése nélkül... ez van. Anélkül marad a probléma, meg max az egymás "válj el" heccelése...