Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsaltam a férjemet. Hogyan tovább?
1,5 éves a lányunk, a szülés óta a férjem nem fogalalkozott velem annyit, mint korábban. Az első 3 hónapban ez érthető volt, de hamar visszafogytam, eljárunk együtt kettesben, vagyunk itthon is kettesben de nem közeledik szexuálisan és máshogy sem. Próbáltam beszélni vele, én közeledni de legtöbbször elutasított. Többször szerveztem anyósom segítségével meglepetés-randit: mire hazaért a munkából én csinosan, sminkelve vártam, kész volt a finom vacsora anyósom pedig elvitte sétálni a lányunkat de ilyenkor csak leült a TV elé a kajával :-(
Elég sokat járok haza a babával a családomhoz vidékre, ahol összefutottam a középiskolai nagy szerelmemmel, akivel a héten le is feküdtünk.
Nem vagyok tisztában az érzéseimmel.
Mit tegyek? Beszéljek a férjemmel?
Én sem ítéllek és és csak Te tudod eldönteni, hogy milyen irányban haladtok tovább. Elsősorban a megbeszélésen lenne a hangsúly, bár meg tudom érteni, ez néha már nem működik.
Mindenesetre joga van tudni az igazságot, mert amit tettél, az is Te vagy. Fordított helyzetben Te szeretnéd tudni az igazságot vagy inkább nem (hogy nem fájjon)?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!