Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Váláson vacilálok, de a férjem megfenyegetett, hogy ha megteszem, megöli a gyerekünket. Mit csinálnátok a helyemben?
Egyébként agresszióra hajlamos, mégis többdiplomás értelmes emberről van szó. Pont a könnyen dühbeguruló, s folyton stresszelő személyisége miatt hagynám el, mert már nem tudom így szeretni, s nem szeretném, hogy ilyen hangulatban nőljön fel a gyerek.
Ő azt mondja annyira szereti a gyerekét, hogy nem bírná elviselni, ha többet nem lakhatna vele, ha elvenném tőle.
(Ugyanakkor meg nem erőlteti meg magát, hogy foglalkozzon vele.)
Nem tudom, hogy beváltaná-e az ígéretét. Lehet, hogy nem történne semmi, csak ezzel akar sakkban tartani, én mindenesetre félek.
Ha józan eszemre hallgatok, tiszta számomra, hogy már az is nonszensz, hogy az elhangzott fenyegetésekre nem léptem rögtön. Ha csak én lennék, egy percig sem gondolkodnék, de mi lesz, ha tényleg begőzöl, és a gyerekre támad, pl. az óvodából hazajövet???
Nem tudom, mit lépjek. Bizonyítékom nincs az elhangzottakra, pedig nem egyszer mondta.
Szerintetek melyik balf*sz engedné hogy felvegyék amikor fenyegetőzik? A férjed helyesen cselekszik, szültél neki gyereket is, minek hagynád el?
Ha megöli a fiát neked az csak jó, hisz nem kell nevelned a fiát :)
Hasonló fenyegetést én is kaptam anno, bár nem ennyire durvát. Nálunk "csak" azzal fenyegetőzött az apuka, hogy ha ott merem hagyni, akkor egy nap elviszi a gyereket, és soha többet nem fogom megtalálni. Hát inkább előbb léptem én. Különben a hasonló természete miatt nem ment nálunk sem tovább a kapcsolat, de most felesleges is azt elemezni, hogy ki hol és mikor hibázott, az adott helyzetre kell koncentrálni. Én úgy láttam biztonságosnak, ha nem adok neki lehetőséget arra, hogy bántson minket (velem megtette, a gyereket nem akartam ennek kitenni).
Igaz, mi nem voltunk házasok. De gyermekelhelyezési per ugyan úgy volt. Mondjuk az apa nem jelent meg (szerintem volt valami egyéb ügye, ami miatt nem nagyon mer bíróságon megfordulni, bár ez csak sejtés a részemről), így viszont nem is nagyon volt kérdéses, hogy kinél helyezik el a gyereket, egyértelmű volt, hogy nálam.
Mondjuk nagyon féltem, hogy beváltja a fenyegetését, még mindig tartok tőle kicsit, csak már tényleg több év eltelt úgy, hogy nem jelentkezett, ezért már nem szorongok miatta olyan mértékben, mint mondjuk 3-4 éve.
Az oviban pl. el kellett mondanom, hogy mi a helyzet, amikor beírattam a gyereket, hogy tudják, nem adhatják ki a gyereket az apjának (hála Istennek nem is próbálkozott soha ilyennel), bárki bármit is mondjon, semmilyen körülmények között, akkor sem, ha azzal jön be, hogy én meghaltam vagy bármi ilyen, nem viheti el onnan. Nem is tudja, hogy hova jár a gyerek, és nincs kitől megtudnia, azt sem tudja kideríteni, hogy hol lakunk, erre mindig nagyon figyelek.
Ha ilyen komoly a helyzet, akkor javaslom, hogy te is tedd meg a szükséges óvintézkedéseket, és menjetek onnan mihamarább.
Miért, azt gondolod, hogyhamost megijedsz és ottmaradsz akkor nem elsz még 500 ugyanilyen fenyegetés más szituációkban? és akkor is majd mindíg elhiszed és beadod a derekad?
Most lépj. Ha végiggondolod logikusan, akkor te is tudod.
Egy barátnőm esete hasonló a tiédhez, bár ott az apa nem gyilkossággal fenyegetőzött, hanem azzal, hogy elveszi a gyereket, és nem adja vissza. A barátnőm elment otthonról, egy ideig barátoknál, majd egy anyaotthonban kapott helyet. Az apának családsegítőn keresztül üzent, hogy rendben vannak, biztonságos helyen. Kb. 3 héttel az elszökésük után találkoztak először, addigra a pasi lenyugodott, pedig egyébként elég agresszívnak írta le a barátnőm, és azóta is viszonylag nyugodt a helyzet. A pasinak lett volna lehetősége elvenni a gyereket, de nem tette.
Az, hogy tényleg megtenné-e a párod, talán még te sem tudod. Megpróbálhatsz vele nyugodtan, vádaskodás nélkül beszélni, biztosítani arról, hogy mivel ő a gyerek apja, így joga van hozzá, hogy lássa, és ezt te szeretnéd is, minél gyakrabban. Nem akarod elszakítani egymástól őket, de a te életed így nem jó, nem vagy boldog, szeretnél új életet kezdeni. Lehet, hogy nyugodtan megbeszélve sikerül megoldani, ha nem, akkor viszont irány egy másik település, ott a családsegítő. De nem biztos, hogy egyből tudnak szállást biztosítani. Barátnőmnek csak úgy adtak volna, ha külön megy a gyerekkel - de ezt nem vállalta. Végül addig vertük az asztalt, hogy sikerült egy hét alatt egy anyaotthont találni egy eldugott településen.
Köszönöm a válaszokat.
Van hova mennem. Család, barátok nyitottak. Már beszéltem is velük.
És az is igaz, hogy nagyon ügyesen rendezi, mikor ilyeneket mond. Tényleg nincs soha tanú. Ill. egy ízben volt, az unokaöcsém, aki 10 éves. Az ő szavára sem ad a bíróság? Igaz, annyi esze akkor is volt, hogy virágnyelven mondta ugyan, de azért eléggé érthető volt. Szó szerint: "Nyugodj meg, nem fogod tovább nevelni a gyereket, .... de én sem...!" Mindezt higgadt hangnemben....
Valaki írta, hogy normális beszélgetéssel próbáljam megértetni vele, hogy ez nem megy így tovább. Nos, ez történt eddig. Mindig van nagy megbánás, meg minden. De a köv. alkalommal ugyanúgy folytatódik minden. Sőt, amikor közöltem vele, hogy nem szeretnék így vele együtt élni, s sem a gyereket, sem magamat nem akarom ilyen dührohamoknak kitenni, akkor is normális beszélgetés közben tettem ezt, nem vita közben. Rögtön borúsra váltott, és kijött belőle a "gyilkos". A tekintete, a szavai mind-mind azt sugallták, hogy nagyon komolyan gondolja.
Erre én, mivel tudom, hogy a félelem olaj ilyenkor a tűzre, megpróbáltam nem kimutatni ijedtségemet, fölálltam és elmentem. Így lehiggadtak a kedélyek.
De igazatok lehet. Már akkor kellett volna rögtön végleg elmenni, rögtön az első alkalommal.
Olyan hülye az ember. Ha tőlem kérdeznék, mit csinálnék ilyen helyzetben, rögtön megvan a válasz, méghozzá, az, amit ti válaszoltatok. De így benne élve, ez a lépés nagyon nehezen megy.
Ráadásul rafkós, mert szerintem tudja jól, hogy ez lesz a vége, így elkezdett játszmázni. Amikor nem agresszívkodik velünk, akkor marha nagy a "szerelem". Ezzel próbálja a kedélyeket egyensúlyban tartani. Az utóbbi időben nagyon igyekszik. Úgy látom a dührohamokat is próbálja ritkítani, magába fojtani (na persze, azért akad még bőven). Én viszont már nem bízom benne, és tényleg félek.
Az elmenetelünk, félek kihozza belőle újra az állatot, és nem lesz, ami megállítsa.
Nagyon hasznos, jó tanácsokat kaptál. Annyit tennék még az eddigiekhez hozzá, hogy általában az olyan embereket, mint a párod, hatalmas kisebbrendűségi érzés jellemzi, amit agresszióval kompenzálnak. Csakhogy legtöbbször ezt a dühöt, feszültséget nem az azonos "súlycsoportba" tartozóval szemben fejtik ki, hanem általában a nekik kiszolgálatott gyengébbet (feleséget, barátnőt, gyereket stb.) bántják. Magyarán gyávák.
Gondold át, megfelele-e ennek a leírásnak a párod, mert akkor nem valószínű, hogy ilyen erőszakos mer lenni, amikor azt látja, hogy határozottan mellettetek állnak a segítőitek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!