Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nőknél is előfordulhat az, hogy rájöjjön, hogy a kapcsolatot inkább megmenteni kéne, mint feladni?
Annyi olyan sztorit olvasok, ahol az elkalandozó férj mindent megbánva visszatér a családjához és újrakezdik, sikerrel. A kérdés az, hogy nő is gondolhatja-e meg magát, hogy a párja mellett a helye? 39 éves férfi vagyok, a párom 30, gyerek nincs, 13 éve vagyunk együtt. Most lenne az évfordulónk a héten. Tény, hogy elrutinosodtunk, de nem mérgesedett el a kapcsolatunk. Kicsit közönyösebbek lettünk, de máskor is volt ilyen és kijöttünk belőle. Most viszont pár napja nagyon feszült és tegnap előjött azzal, hogy nem tudja, hogy érdemes-e folytatni ezt a langyosvizet. Én nem csináltam jelenetet, megértést tanúsítottam, de annyit kértem tőle, hogy gondolja át, hogy feladni vagy rendbehozni. Elviekben ettől sem zárkózott el, de egyenlőre nem érzem rajta azt a készséget, hogy kimerítő, elemző beszélgetéseket folytassunk. Félek. Szeretem őt és hajlandó lennék bármit megtenni, hogy megtarthassam. Sokféle gondolat cikázik a fejemben. A filmeken, mint pl a Rózsák háborúja, ott úgy mutatják be, hogy a válni akaró nőnél nagyobb szívtelen, kegyetlen dög nem létezik. Őbelőle ezt nem nézném ki. Eddig amiről beszélgettünk az annyi, hogy egyáltalán nem hárít és nem okol engem, hogy tönkrement a kapcsolat, inkább kiüresedést érez, de nem utál és nem zárja ki az újrakezdést, csak most per pillanat nem tudja hogyan tovább.
Lányok! Szerintetek? Ilyenkor egy férfi mivel tesz jót? Ha szánalmasan vergődik, mint Nováklaci a barátokköztben, vagy hagyja az időt dolgozni? Azt sem szeretném, hogy lány közömbösnek gondoljon, mert nem teszek semmit, de erőszakoskodással nem akarom elrontani.
válasza:Sajnos kevésbé köztudott, de a nőknél is van kapuzárási pánik, pontosan 30 éves kor körül. Egy könyvben olvastam, ha egy ffi nem köti le a nőt maga mellé 30 éves koráig egy gyerekkel, akkor az a nő váltani fog. Szerintem is fura, hogy nem vetted feleségül, lehet hogy nagyon várta és belefáradt hogy hiába.
A nő 30 évesen olyan kiszolgáltatott mint egy ffi 50 körül. Te még nem vagy kapuzárási korban. Neked még minimum 10-15 éved van arra, hogy gyereked legyen. Neki jó esetben is 5, utána már rettentően csökken az esély. Most van utoljára lehetősége újrakezdeni. Ne becsüld le ennek az érzésnek az erejét. Amikor rájössz, hogy ez az egy életed van és már csak pár éved arra, hogy boldognak érezd magad, akkor mindent képes az ember felrúgni. Majd te is megtudod 50 körül.
Nem lenne szabad egy ekkora szerelmet feladni. Én is voltam egyszer kiábrándulós korszakomban, és akkor közeledett vki más felém. Csak ültem a gép előtt és arra gondoltam, nem akarom még egyszer átélni senki mással. De közben mégis vágytam rá. Beletelt 3-4 hónapomba mire kivertem a fejemből az új srácot. Előkerestem a régi levelezésünket, amit e-mailben váltottunk a párommal amikor összejöttünk és közben mindent átéltem újra. Valentin napra kinyomtattam és bespirálozva akartam neki átadni. Végül a spirálozásból nem lett semmi, mert beteg voltam. Nem tudom, elolvasta-e valaha, volt vagy 60 oldal, de nekem nagyon sokat segített abban hogy kiverjem a fejemből az új srácot. Talán te is készíthetnél neki ilyen visszaemlékezős ajándékot.
Jó olvasni arról, hogy férfi is képes hűségre. Néha már nem hiszek az ilyesmiben. És ezzel a férfiak nem szoktak dicsekedni. Mintha valami szégyellnivaló dolog lenne.
Az fontos, hogy van mire visszaemlékeznetek. Ha sosem lettetek volna szerelmesek, most esélyed se lenne. De így szerintem nem reménytelen.
Jobbulást a kutyádnak egyébként.
(Te írtad azt a kérdést, amikor a párod azt mondta, a bevásárlóközpont előtt hagyta a kocsit, de nem és amúgy is furcsa néhány napja?)
Igen, de kiderült, hogy én néztem be a dolgot, mert tényleg ott parkolt és dolgozni volt.
Köszönöm a biztatásokat és a véleményeket.
Néhány kiegészítés és észrevétel.
Régen, fiatal srác koromban azt hittem, hogy követni kell a nagy átlagot és egyfajta közízlésnek megfelelő manírt kialakítani. Ezt arra értem, hogy közhelyesen egy pasi nem lehet érzékeny, nem lehet kissé romantikus (nem geil nyálas dologra gondolok), nem lehet hűséges vagy legalábbis nem "illik" kinyilatkoztatni, ha az.
Namost én meg az a fajta vagyok, hogy be merem vállalni a saját véleményemet. Amúgy ez a kapcsolatunkban is jó volt. Én ha szeretek valakit, akkor miért mondjam az ellenkezőjét? Ha végigbőgöm az autózást napközben, miért hazudjam az ellentétét?
Amúgy igen, valószínűleg elcsesztem az esküvő és családalapítás kérdést, bár mindig nyitott voltam rá, hogy beszéljünk róla. Eljegyzésünk volt, tehát afféle menyasszony-vőlegény voltunk, vagyunk. De ő maga is nagyon sokszor mondta, hogy nem híve különösebben a tipizált társadalmi konvencióknak és szokásjogoknak. A gyerek kérdéssel meg az van, hogy nem védekeztünk már jó régen, különösebben nem is forszíroztuk, hogy orvosról orvosra járjunk, de a természet elé nem gördítettünk akadályt. Nem esett teherbe. Most bármit, szó szerint bármit megtennék, hogy együtt maradhassunk, a könyörgés és a lealacsonyodás meg jelenetrendezés kivételével. Ugyanis bennem megvan az is, hogy én őt nem a tulajdonomnak tekintettem, mint sokan a párjukat, hanem a páromnak, a másik felemnek, akit mindig arra biztattam, hogy legyen velem őszinte, én bohém és kissé örökgyerek vagyok, de ne zavartassa magát és mondja meg mindig, ha valami bántja. Az esküvőről meg annyit, hogy az anyukája nem volt házas, csak miután megszülettek, a nővére is terhesen papírozta le a kapcsolatát, tehát ő sem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak. Az rossz volt, hogy örökké az ismerősök osztották az eszet és oktattak ki engem-minket, hogy mi a frankó. Az anyja özvegyasszony nagyon régen és a mostani kapcsolata sem hivatalos. Sőt, ők egy párszor már szétmentek és összejöttek csak amióta ismerem a családot. A nővére jóval később házasodott, minthogy mi összejöttünk, és ott is iszonyú sok dráma és cirkusz, meg seveled-senélküled játszmák zajlanak. És mi nem sosem játszmáztunk, drámáztunk, nekünk nem volt viharos a kapcsolatunk, hanem meghitt, nyugodt.
Amúgy meg nem vagyok konfliktuskerülő, csak inkább attól félek, hogyha erőltetősen nyomulok, akkor taszítok. Ezért hezitálok az ajándékkal is meg a mielőbbi kibeszéléssel is.
válasza:Az biztos, hogy ha rabnak érzi magát, akkor nem jó éreztetni vele azt, hogy nem szabad. Az kéne, hogy saját döntése legyen az, hogy veled marad.
Nekem az első párom azt mondta, elenged, mert nem vagyok rab hogy kalitkába zárjon. Én elhagytam őt és nem bántam meg, de a miénk sosem volt szerelem! Nem illettünk össze, bántott is engem fizikailag, egy percig sem voltam mellette igazán boldog. Mégis rettentő sokat jelentettek a szavai. Ha szerelmesek lettünk volna valaha, azt hiszem nem hagyom el. Valóban a lényeg, hogy ne zsarold őt, ne láncold magadhoz. Talán ha már nem érzi magát rabnak, nem is lesz számára olyan teher melletted megöregedni.
Valószínű belefáradt ebbe a gyerekdologba is. Lehet, hogy nem lehet gyereke, vagy azt gondolja hogy nem lehet gyereke és tulajdonképp azért akar téged eltaszítani, hogy ne fosszon meg ettől a dologtól az életben.
Annyira szépen leírtad, mit érzel iránta, azért egy részét elmondhatnád neki. De mindezt úgy, hogy megmondod neki, bármikor hajlandó vagy őt elengedni, ha ő ettől boldog. Ha úgy érzed, neked fontosabb ő, mint az a kérdés hogy lesz-e gyereked valaha is, azt is jelezhetnéd neki, hogy számodra ő a fontosabb és teljesnek érzed mellette az életed akkor is, ha nem lesz gyereketek. Ki tudja, mi minden van a fejében...
válasza:Nekem egyáltalán nem lenne baj, ha nem volna gyerekem. Lehet, hogy ez nem volt diplomatikus dolog, de én azt mondtam neki, hogy én elvagyok gyerek nélkül, ugyanakkor vele nagyon szívesen alapítanék családot és őszintén nem szeretném őt az anyaságtól megfosztani. Azt esetleg el tudom fogadni, hogy ő azt is hiheti, hogy bennem a hiba és neki fontosabb az anyaság, mint a mi kapcsolatunk. Ezt tudomásul tudom venni, még ha fáj is.
Tudjátok ő mellettem lett lett érett nő. A 17 éves érettségiző, kissé szeppent diáklányból egy 30 éves gyönyörű nőig mellettem "fejlődött". Végigkísértem az életét a középiskolától a szakmásított képzés végéig, aztán összeköltöztünk 2000-ben, két éves együttjárás után. Láttam őt dolgozó nővé válni, autót vezetni tanulni, együtt gyakoroltunk, majd lett neki is autója. (szeretjük a kocsikat mindketten) számomra ő maga volt a csoda, mellette tapasztaltam meg, hogy milyen úgy élni férfiként, hogy kölcsönösen felnézünk egymásra. Lettek kutyáink, sosem felejtem a balatoni nyaralásainkat, a vidámságot, a jó hangulatot. Mi tényleg egymáséi voltunk, egymásnak éltünk. Valahogy most nem tudom még elképzelni, hogy mi lesz, ha tényleg szétmegyünk. Nekem ugyanolyan, mintha meghalna. Tisztelem őt, bárhogy dönt is, nem fogom megkeseríteni az új életét, de egyszerűen most úgy érzem (kopasz vagány csávóként, hogy belehalok a bánatba).
Most azt sütögetem, mivel tapasztalatlan vagyok ezügyben, mert még soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy valakit visszaszerezzek, hogy mivel teszek jobbat. Tegnap este és ma reggel párszor mondtam neki, hogy ne dobjuk el egy kijavítási kísérlet nélkül ezt a dolgot, de ő nem akar erről beszélni. Ugyanakkor azt mondta, hogy még nem döntött, nem tudja, hogy tényleg el akar-e hagyni vagy adjunk-e új esélyt. Most ilyen helyzetben nem tűnnék nyomulónak egy virággal?
válasza:Milyen új kolléga, lemaradtam vmiről?
amúgy a kérdező azt írta h inkább a nő miatt vannak "rövid pórázon" nem hiszem h rabnak érzi magát.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!