Most mit csináljak? Ez így nagyon rossz! Help!

Új apuka? Innen fúj a szél? Őszintén...

Embereket nem lehet pótolni. Apád akkor is apád marad.

Őszintén szólva, nem hiszek a pótcuccokban. Igaz, nekem ezzel rossz tapasztalatom van, attól másnak még lehet szerencséje.

Apa és anya is csak egy van. A vér szerinti. Lehetek én bármennyire jó nevelőapja a párom lányának, nem akarom, hogy apunak szólítson, és szerencsére a páromat is sikerült meggyőznöm arról, hogy a lányának szüksége van az apjára is. Azóta a viszonyok az egész családban (párom-ex-kislány) sokat javultak.

Bármit is mondott apukád 6 évvel ez előtt, és bármit is értettél meg te abból, valamint bármit is gondolsz most erről, ezek egyike sincs kőbe vésve, mind változik. Ahogy egyre idősebb leszel, az is lehet, hogy rájössz, miért mondta, és miért úgy mondta, amit mondott. Csak a szavak állandóak a mondatban, a jelentésük számodra megváltozhat. Ennek éppen TE állsz ellen. Dédelgeted ezt a sérelmet, mint egy gyermeket. Azt neked kell tudnod, miért jó ez neked, miért teszel így? Ha nem tudod, akkor pedig különösen értelmetlen, haszontalan a dolog.

A harag egy teljesen jogos érzés, ki is kell mondani. Annak kell mondani, akit illet. Ha nem találkozol, nem beszélsz apukáddal, vajon hogyan mondhatnád el neki, hogy mennyire haragszol rá? Akkor ez egy kibeszéletlen, feldolgozatlan tüske marad a TE lelkedben. Ami neked árt. Nem neki. Nem ŐT bünteted ezzel, hanem saját magadat. Megint itt a kérdés, miért? Talán úgy érzed, TE vagy, aki valamiért ezt érdemli? Bűntudatod van valamiért? Mert ha nincs, akkor megint oda jutunk, hogy TE iszod meg ennek a levét.

Általánosan igaz, hogy a gyűlölködés, haragtartás azoknak árt, akik haragszanak, gyűlölködnek, míg akikre haragszanak, ettől még vígan élhetik a világukat. Különösen, ha nem is tudnak róla, hogy valaki haragszik rájuk. Tehát ebből a szempontból is tudatnod kellene apukáddal, miért is haragszol rá ennyire? Akkor elgondolkodhatna ezen. Így nem fog. Talán nem is tudja, hogy kellene. Bármit gondolhat erről, és az is lehet, hogy a saját szempontjából igaza is van. Megint honnan tudnád meg, ha nem beszéltek?

TE viszont nem akarsz találkozni, beszélni. Így nem marad más, mint várni. Az idő majd hoz további változásokat. Talán megbékélsz ezzel a helyzettel, talán később annyira rossz lesz, annyira fog hiányozni, hogy mégis beszélni fogtok. Most ez van. Ki fogod bírni, túléled. És minden ilyen tapasztalattal érettebb leszel.

Teljesen ledöbbenek a válaszokon. Mit számít az az egy mondat? Mit számít hogy jól értette-e a kérdező vagy sem?

6 éves volt! És ez nem azért fontos adat, mert arra utal, hogy nem volt megfelelő az értékítélete. Hanem azért fontos, mert egy 6 éves gyerek haragját egy normális szülő nem megadással és elfordulással kezeli! Bár ennek szerintem bármilyen korú gyermek haragjára igaznak kellene lennie, de egy 6 éves korú gyermek esetében pláne!!! Ha az én lányom 6 évesen megbántódna, kezem-lábam törném, hogy megjavítsam a kapcsolatunkat, mert tudom, hogy még kicsi, szüksége van rám, mégha haragszik is. Ehelyett a kérdező apja azóta le se szarja őt. Tök mindegy, hogy miért. Nem számít, hogy akkoriban a kérdező kérte, hogy ne találkozzanak többet. Egy 6 éves gyermek nem tud olyan okot adni egy normális szülőnek, amiért az többé felé se nézzen. Az apa viselkedése egyetlen dolgot árul el: hogy nem való apának. Lehet, hogy a kérdező akkoriban túlreagált valamit. De ez az apa azóta tanusított viselkedése tükrében már nem számít.

Ennek ellenére arra bíztatlak, engedd el a haragod, és ezt nem elég pusztán az időre bízni. Tudatosan dolgoznod kell magadban ezen. Felejtsd el apád, és engedd el a haragod, mert csak ekkor leszel boldog.

A pótapa felvetésed meg azért furcsállom, mert hát... azért ez mégsem rajtad múlik. Anyukád vagy összeköti az életét egy másik férfival, vagy nem. Nyilván megkérdezné a véleményed, de azért ez mégsem úgy működik, hogy pótapát akarsz, és akkor szerez neked egyet valahonnan :)

Hali!

"AKkor én inkább rábízom az idöre... majd meglátom..."

Valószínű neked is meg kell érned arra, hogy felnőttes és felelősségteljes döntést hozhass! Tudom, milyen érzés éveken át haragudni valakire valami miatt, nekem is volt ilyenem, és mindig, akárhányszor rágondolok, elkezdem magamnak szépíteni ezt az egészet, azzal mentegetem magam, hogy "igazam volt" pedig közel sem biztos. Leírom neked, te ne ess bele ebbe a hibába:

>>>>>

1997-et írunk. Ősz van.

Egyik unokatesóm megtagadott. Nyilvánosan.

Éveken át haragudtam rá érte. Hogy hogyan történt illetve hogy hogyan tudtam meg, pontosan nem emlékszem már, annyi rémlik, hogy én besegítettem őt a sulimba, ő meg összebarátkozott az osztálytársaival, közben én bejártam hozzá rendszeresen az osztályába, öcsémként próbáltam szeretni, mert nekem sosem volt. Közben nem esett le, hogy őt ez zavarja, mivel nem jelezte ezt vissza nekem. Utólag tudtam meg a nagybátyámtól, hogy ő mesélte neki a gyerek (akkor még csak 14,5 volt, én 16), hogy emiatt ő kellemetlen szituba került osztálytársai előtt, és ez engem sértett. Nagyon dúrván sértett! >>>:O

És nem is tudom, mi sértett jobban!?

> Az, hogy öcsémként próbáltam szeretni, és erre ez a hála?

> Hogy letagad a többiek előtt?

> Hogy visszautasít?

... vagy az,...

> HOGY ERRŐL NEM IS SZÓL? HOGY NINCS ESÉLYEM EZEN VÁLTOZTATNI??? :SSS

Én a végletek embere vagyok. Vagy nagyon szeretek, vagy nagyon gyűlölök. Változni nemrégiben kezdtem sok történés, ritka új ismerőseim, barátaim hatására. Ezzel a dologgal azonban az unokatesóm a legkegyetlenebb módon a lelkembe tiport, és ezt a mai napig nem bocsájtottam meg neki.

Nagyon mérges lettem rá, de ő sem szólt, én sem szóltam neki... MÉG! Csak elfordítottam a fejemet, amikor ő rám köszönt, így ő sem vette a lapot, csak azt, hogy harag van vmiért. Ha jól emléxem, egyszer a fejéhez vágtam a dolgokat, és ő meg tagadott mindent, én pedig ezt elfogadhatatlan válasznak tartottam. Akkor elkezdett vitába szállni énvelem, hogy márpedig ilyen dolog nem történt. Én viszont nem álltam szóba vele. Ha el kellett vinnem a koleszába kocsival, friss kezdőjogsimmal, akkor elvittem. Meg is dicsért, hogy milyen szépen vezetek, meg minden, de számomra ez csak jópofizás volt, meg se hallottam a szavait. Elvakított a sértődésem, azt pátyolgattam akár évtizeden xtül. Baxtam rá.

Később sajna a 10. osztályt meg kellett ismételnem, mert az a kôcsôg pičša matektanárnőm megvágott a tantárgyból, és a pótvizsgám sem sikerült. Ez azért történt, mert egyrészt a fél osztályt megvágta, annyira érthetetlenül magyarázott, másrészt, mert időközben idegösszeroppanást kaptam, és a pszichológusom kiírt egy hónap pihenőre a kórház gyermekosztályára úgy, hogy hétvégén hazamehettem. Ez idő alatt a központi idegrendszeremre ható gyógyszert szedtem, amik stresszmentesítettek. Emiatt felhalmoztam 345 igazolt, és 15 igazolatlan órát. Nem vártam volna, de ofőm -- akit ucsak nem bírtam -- vhogy megtalált a kórházban, innentől kezdve szivárogtak be hozzám azok, akikről nem hittem volna, hogy vmit érek is a szemükben: az osztálytársaim (egy része). Az unokatesóm viszont nem, de nem is akartam, hogy kiderüljön a kórházi tartózkodásom, azonban a suliban vhogy mégis kiderült, ő azonban mégsem jött be meglátogatni.

2 hónap kényszerszünet után már elkezdtem tanulni, és sikerült feljavítanom a jegyeimet, azonban matekból így is meghúzott az a... (el is ment rákövetkező évre a suliból, szerencsére), így azonos évfolyamba kerültem vele. De hogy még rosszabb legyen, az ő osztálya rákövetkező évre megszűnt, és összevonták a felét a miénkkel, amelyben ő is benne volt: Ez újabb haragra adott okot nálam. Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy osztálytársak is leszünk, ez az érv is közrejátszott abban az igényemben, hogy magántanuló legyek innentől kezdve 11.-től. Így aztán az osztályommal a kapcsolatom végképp elsivárosodott, annyira, hogy az alig várt ballagási procedúrákra (fényképezés, "bolondballagás", szerenád... stb.) sem hívtak meg, pont azokból az eseményekből hagytak ki, amelyekre életemben a létező legjobban vártam. :"( ˙ X"[

Irodalom-tanárnőm ráadásul meghúzott 12. évvégén, nem mehettem érettségizni sem, a ballagási bankettem elmaradt, részben emiatt, részben pedig, hogy faterommal is időközben annyira megromlott a kapcsolatom, hogy neki sem szóltam a ballagásomról, mégis eljött a sz*metje... X@. Muterom ígért be nekem felelőtlenül egy őszi pótbankettet, én meg naiv voltam, hittem neki, de sosem bocsájtom meg neki hazugságát! :"[ ˙ Viszont az unokatesómnak volt bankettja, nem is akármilyen, arra még az imádott papám is elment, (aki már nem lehet közöttünk,) míg az enyémre nem, MICSODA DOLOG EZ????? >>>>XO

Aztán leérettségiztem, de a kapcsolatom tovább romlott az unokatesómmal. Semmissé vált. 1x erőltetetten faterom beszélgetést provokált vele, hogy rendezzük dolgainkat és tisztázzuk, mi a probléma köztünk!? Kudarcba fulladt a beszélgetés: mindegyikünk elővette megint a maga sztoriját, és megint holtpontra jutottunk.

Végül alig pár éve (van az már 4-5 talán), a srác felvett iWiW-re, de nem reagáltam a bejelölésére, függőben hagytam a jelölését és nem vettem róla tudomást, ennek eredményeképpen hálistennek (már, ha létezne) egy idő után visszavonta a jelölést. Ám legközelebb, amikor mentünk hozzájuk a családdal, dúrván nekemesett dühösen, és lerohant azzal, hogy hogy képzelem ezt mégis??? <<:o Hogy ő egészen eddig TOLERÁNS ÉS TÜRELMES... XDDD (LoooL) ...volt velem, eltűrte mindenféle szeszélyemet, a viselkedésemet, próbált "kedves" lenni hozzám ("jópofi"), "mindent" megtett annak érdekében, hogy helyrehozza a kettőnk kapcsolatát (csak éppen rossz módszert választott erre), és én LEGALÁBB még annyira sem veszem őt, hogy visszaigazoljam ismeretségünket iWiW-en. Közölte velem, hogy elege van belőlem, és hogy ő innentől kezdve többé már nem fogja törni magát énértem, rám se fog köszönni (eddig sem akartam do.Ob), és végképp el leszek felejtve az ő szemében, nem tekint többé az unokatestvérének. Voltaképpen, úgy lesz minden, ahogyan én azt már véglegesen elkönyveltem mához egy olyan bő 13 évvel ezelőtt.

Tudod mit csináltam? :) RÖHÖGTEM!!! HANGOSAN RÖHÖGTEM!!! XDXDXD

VÉÉÉÉGRE!!!!! <<<:]

Kint voltam az udvarukon, ő dühösen bement a házba... én meg ezen röhögtem. EZT VÁÁÁRTAM MÁR MIÓTA!!! HOGY BELÁSSA... ha ő 1x már annó megszakította, akkor nekem ne pedálozzon többé!!! Vagy kérjen bocsánatot és ismerje el hogy egy ostoba, idiôta, balfax gyerek volt, vagy hagyjon békén ÖRÖKRE!!!

Azonban az örömöm nem tartott soká, mert belegondoltam, hogy engem ehhez a gyerekhez, közös gyerekkorunkban mennyi szép emlék köt, mennyi minden történt ill. történhetett volna máshogy, másképp!? Mennyi szép évet töltöttünk együtt? Milyen szép gyermekkorunk volt... és most ezzel a gyerekkel mindennek vége. Amit HITTEM róla (hogy megtagadott) az most valóra válik! :]

===

!!! De a lelkem nem tudott mit kezdeni ezzel a szituval. Ez olyan, mintha évekig, évtizedekig a szabadságodért harcolsz, és amikor az öledbe pottyan, nem tudsz vele mit kezdeni!!! :o

===

Ez történt velem is. Összezavarodtam. SSS:S

Innentől kezdve valóban éreztem a súlyát annak, hogy elveszítek vkit, akit egy időben nagyon szerettem. Előjöttek a gyermekkori szép emlékeink (és most újra átélem őket, miközben írok), ezek egy pillanat alatt leperegtek előttem, akárcsak a régi pörgős kijelzők pörgetik a feliratokat. (pl. Ferihegyen, Bp. Kelenföldön vagy Debrecenben... stb.) Félni kezdtem. Egyrészt örültem, mert végre utolérte magát a történet, másrészt viszont azt szerettem volna, ha ezt rendbehozza, de ő feladta. 9-10 TÖKÖLÉS UTÁN EZ VOLT ÉLETE ELSŐ ÉRTELMES LÉPÉSE, A KAPCSOLATUNK ALAKÍTÁSÁT ILLETŐEN!!!!!

Meghatott a dolog. Egészen annyira, hogy elkezdtem könnyezni. Majd kifakadtam és elkezdtem sírni. Keservesen.

Később leállítottam, és elmondtam neki őszintén, amit érzek.

Elképesztő. 9-10 év után megadta a kezdőlökést arra, hogy én is megnyílhassak neki vmennyire. Elmondtam neki, hogy mennyire csalódott voltam miatta, és mennyire vártam, hogyha már elcseszte akkor kezdeményezze is a kapcsolatunk rendbehozatalát, hogy tisztítsuk ki a dolgokat, és hogy nem akartam elveszíteni őt, mint unokatesót.

** ** **

A történet úgy végződik, hogy ő megnyugtatott, és megígérte, hogy még a közeljövőben le fogunk ülni együtt, és beszéljünk át mindent, normálisan, disztingváltan töviről-hegyire, elejétől a végéig. :)

Erre azonban a mai napig nem került sor. :(

Igaz, azóta köszönünk egymásnak, esetleg egy "gyenge" kézfogást is megejtünk egymással, ha fociról van szó -- mivel focizik otthon a falu csapatában -- arról elbeszélgetünk, de azóta semmi más nem került szóba nálunk... elvegetálunk egymás mellett. Az elkövetkezőkre nézve sem várok további javulást.

<<<<<

Ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, semmiféle valós bizonyítékot nem találok arra nézve, hogy ő engem megtagadott volna, csak az ő faterja, az én nagyBÁTYUSommal történt beszélgetésem, illetve ezek előtti "elhúzódásai", osztálytársai velem való fura viselkedései adták arra az indítékot, hogy én több mint 9-10 éven át haragudhassak rá. Pedig a valódi oka a haragomnak szerintem nem ez volt, hanem az, hogy NEM VOLT ŐSZINTE VELEM AZ UNOKATESÓM! NEM NEKEM MONDTA MEG, HOGY BAJA VAN VELEM, VEGYEK VISSZA, én meg már egy megtévesztő beszélgetés ill. fura előjelek alapján szűrtem le azt a TÉVES következtetést, ami 9-10 éven át megalapozta a haragomat az unokatesómmal, és amit kedvemre színezhettem, csak hogy mentsem az alaptalan igazamat az unokatesómmal szemben.

Sztem még nem lenne késő helyrehozni mi kettőnk kapcsolatát, viszont már nem biztos, hogy ezt akarom is. Igaz, jó lenne egymásra találni, viszont ez a sok "de...", a sok harag és keserűség, bizalommegvonás és az ő szeretetlensége után nem tudom, hogy tudnánk-e még valaha olyan jóban lenni, mint életünk legszebb szakaszában... gyerekként. Bevallom, őszintén nem tudom, lehetne-e még úgy működtetni ezt a kapcsolatot, ahogyan azt eredetileg lehetne.

<<<<<

Ennyi a történetem.

TE NE ESS BELE EBBE A HIBÁBA, AMIBE ÉN!!!!!!!!!! <<<:O <<<:O <<<:O

Gondold át a dolgokat! Apukád csak egy van, és ha ezt nem teszed rendbe, és neadjaSorsigaza lesz az előző [02-24 22:45]-ös hozzászólónak és apukáddal történni fog vmi, olyan leszel, mint a történetben is említett nagyBÁTYUSom, aki az általam imádott Nagypapámat addig, míg élt, nem tisztelte kellőképpen, most meg bigott módon ódákat zeng a szeretetről, lelki érzékenységről, összetartozásról meg mindenről, amit ő mindigis figyelmen kívül hagyott, és "elvileg" bántja, hogy a Papa nem él már... gyertyát önt meg ápolja a sírját... AZ ÉLŐT KELL(ene) SZERETNI, TISZTELNI, ELFOGADNI OLYANNAK, AMILYEN! :O

A helyedben elgondolkodnék mindezen, és max. egy héten belül felhívnám apukádat, és szembesíteni őt is azzal, ami miatt haragszol rá, mert én sem érzem úgy, hogy tisztában lenne azzal, hogy miért haragszol rá, hogy mi az oka a haragodnak! Mert én legalább a fejéhez vágtam az unokatesómnak, hogy mi a bajom vele, és ő ennek tudatában lépett 9-10 évvel később, igaz, ha ő velem azonnal tudatta volna, hogy égőnek érzi a törődésem formáját a közös sulinkban, akkor 13 évvel ezelőtt elejét vehettük volna 9-10 év haragoskodásnak, és a mai napig lehet, jó kapcsolatban lennénk egymással, hiszen esélyt adott volna nekem arra, hogy változtathassak a viselkedésemen vele szemben.

========

!!! ADD MEG TE IS AZ ESÉLYT APUKÁDNAK, HOGY TISZTÁBAN LEGYEN AZZAL, MI MIATT HARAGSZOL RÁ!? MERT EZ A VÁGYAKOZÁSOD APUKÁD UTÁN EGYRE CSAK ROSSZABB LESZ, ÉS MINÉL TOVÁBB VÁRSZ, ANNÁL TÖBB IDŐ MEGY EL EGY OLYAN HARAGOSKODÁSRA, AMELYNEK NEM IS BIZTOS, HOGY ÉRTELME VAN!!!!!!!! :O

========

Én amondó vagyok... azt az időt, amit szomorúsággal, keserűsködéssel töltünk egymás nélkül, ugyanúgy eltölthetnénk egymással is örömmel telítetten, boldogan!!! <<:|

EZ CSAKIS RAJTUNK/RAJTAD MÚLIK!!!

Játszod tovább a lehet tökértelmetlen haragosit, vagy inkább apukád nyakába csimpaszkodsz egy puszira, és nem hiányolod többé?

Add meg az esélyt apukádnak, és HÍVD FEL! TALÁLKOZZATOK ÉS NÉZZ A SZEMÉBE!

Így -- ha ennek ellenére nem is jön rendbe a kapcsolatotok -- legalább elmondhatod magadról azt, hogy megtetted a legfontosabb lépést az apukáddal való kapcsolatod érdekében. Ugyanis a tisztázás CSAK RAJTAD ÁLL VAGY BUKIK!

És ha most félsz ettől a beszélgetéstől, és a félelmeiddel kezdesz takarózni, akkor viszont igazságtalan vagy apukáddal szemben függetlenül attól, hogy ő sem keresett eddig, aminek millióegy egyéb oka is lehet, mint az, amit az előző előtti [02-24 16:26]-os hozzászóló eléd tálalt.

=====

Add meg az esélyt apukádnak, HÍVD FEL ÉS TALÁLKOZZATOK!

NÉZZ A SZEMÉBE, ÉS MONDD EL NEKI MI A BAJOD VELE!!!

=====

Sok szerencsét, és majd számolj be ha vannak fejlemények! Oks? ;)

Na, hali!