Most ez komolyan válóok?

Szerinted a gyereknek az az érdeke, hogy éljen egy szar kapcsolatban? Gondolod, ő nem érzi, hogy apa és anya nem szeretik egymást?

Azok, akik a gyerek miatt maradnak együtt, mindenkivel kicsesznek, magukkal, a párjukkal, és a gyerekkel is.

A gyerekért egyetlen dolgot szabad csinálni: megpróbálni megmenteni a kapcsolatot, ha még vannak érzelmek. Ha nincsenek, akkor ne a gyerek legyen az oka, hogy nem változtatnak.

Mindenkinek egy élete van, és mindenki a boldogságra törekszik.

Nekem 7 éves koromban elváltak a szüleim, és a mai napig emlékszem, hogy akkor is arra gondoltam, jól teszik, mert utáltam hallgatni a veszekedésüket, látni anyám kiborulását, apám szomorúságát. Ha ez mind miattam állandósult volna, az szerinted engem boldoggá tett volna?

Gyerekként nem érzem úgy, hogy kevesebbet kaptam volna, inkább többet, és jól éreztem magam apáméknál is (új feleség, és hatalmas boldogság), meg otthon is (új férj, és anyám is boldog a mai napig).

Ha egy kapcsolat menthetetlen, ha úgy érzed megfulladsz a másik mellett, akkor a gyerek nem annak az áldozata lesz, ha szétmentek, hanem annak, ha együtt maradtok.

Ez ennyire egyszerű.

"Ha a felek nem veszekednek, és nincs feszültség, és normálisan tudnak együtt élni, csak nem szeretik egymást már, akkor nem feltétlenül éri meg elválni."

Ezt kiegészíteném azzal, hogy szeretni elhatározás kérdése. Szerelmesnek lenni nem, de az amúgy is előbb-utóbb elmúlik. A házasság pedig nem a folyamatos eksztázisról szól, hanem a kitartásról jóban-rosszban. Túl önzőek az emberek manapság. Amíg szerelmes az ember, nem nehéz a másik szemével is látni a világot. Utána már kell ehhez némi erőfeszítés, és erre már kevesebben hajlandóak. Pedig csak ennyi kell ahhoz, hogy a szerelem elmúlta után is szeretetben együtt tudjon élni két ember.

13:33nak nagyon igaza van!

Az én szüleimproblémája csak annyi volt, hogy apám túlzottan közeli viszonyban volt az anyjával. Persze a szőnyeg alá söpörték ezt a kis problémát, de az csak dagadt, dagadt. Nem váltak el, merthogy a gyerekek.

Csakhogy pont a gyerekeknek tettek rosszat ezzel. Anyám idővel alkoholista lett, mert sz-r az élete. Nem hibáztatom, mert tudom, hogy számára semmilyen boldogságot nem okoz az élet. Így inkább menekül előle.

Hárman vagyunk testvérek, mindhárman 14 évesen elmenekültünk otthonról.

12 éves voltam ugyanis, amikor anyám részegen elkezdett veszekedni velem, és a kezében volt a nagy kés. Tudtam, hogy szeret és nem akar bántani, de akkor is halálfélelmem volt, mert nem bírt megállni a lábán és bármelyik pillanatban rám zuhanhatott. Így aztán menekültem, amint tudtam. Most nem találom a helyem a világban, a harmadik szakmát fogom rövidesen otthagyni.

A húgom érzelmileg volt labilis. Ő is 14 évesen jött utánam, mert nem bírta a légkört. Önpusztító tinikora volt, ő valóban meggyőződésből vagdosta az ereit. Normális, mély emberi kapcsolatok kialakítására képtelen, nincsenek barátai, mert nem meri közel engedni őket magához.

Az öcsém még kicsi. De már ő is elmenekült. Neki nincs értékerendje. A világról alkotott elképzelése furcsa, hazudik és lop minden lelkiismeret-furdalás nélkül, mert nem volt senki, aki megtanítsa neki, hogy ez rossz. Persze tudja, hogy ezt kell mondani, de a lelke mélyén nem így érzi.

Azt hiszem, ha időben elválnak a szüleim, sokkal normálisabb, kiegyensúlyozottabb emberek lennénk. Ezért úgy gondolom, hogy igen, a gyereknek is érdeke, hogy ha a szülők nem boldogok együtt, akkor váljanak el. Ne járjanak úgy, mint mi :(