A férjem 15 év után a válási papírt a kezembe adta, beismerte, hogy az egész kapcsolatunk egy hazugság. Hogy tudom ezt feldolgozni? az egész fiatalságomat elvette 26 éves koromtól voltunk együtt.

Sajnálom. Ez van. Válj el, gyászold meg a házasságot és kezdj új életet.

Sosincs késő.

Ne hagyd el magad!

"Gyerekvállalást meg a lakásvásárlást halogatta, ezzel most engem egyedül ellehetetlenített mindezektől.."

Szerintem meg épp ezzel tett jót. Válás után egyedülálló anyukaként gyerekkel a nyakadban nagy élmény megélni és párt találni (a férfiak egy része az egyedülálló anyukákat azonnal kizárja, nem ok nélkül). A közös ház is csak nyűg lenne utána: ha már kifizettétek, el lehet adni, elosztani az árát, aztán próbálkozni, hátha a fél ház/lakás árából valahol lehet venni egy másikat. Ha nem elég rá, hitelt kell felvenni, megint csak ott vagyunk, hogy egy fizetésre, gyerek mellett nem lesz könnyű. De lehet, hogy nem is költöznél messzire, hiszen a gyereknek ott van az óvoda/iskola, a megszokott környezet, találsz-e ott ingatlant, ha nem, akkor ahová költöznél, milyen oktatási intézmények vannak, el tud-e járni oda egyedül vagy mindenképpen hozni-vinni kell... Csodás. Ha pedig közösen vettetek fel hitelt a házra és még nem fizettétek ki, véget nem érő marakodás lesz a vége: ki marad, ki költözik, aki marad, fizet-e a használatért a másiknak, ki mennyit fizet a hitelbe, aki költözik, az fizetheti a törlesztő mellett az albérletet is, igazságtalannak érzi, mikor kifizetik és eladják, kinek mennyi jár, kinek miért jár több, mint a másiknak...

Így könnyen és gyorsan el tudtok válni, majd mindketten gyerek nélkül tudjátok újrakezdeni az életeteket.

Ha valóban sajnált volna, és számítottak volna neki az érzéseid, akkor nem húzta volna irreálisan sokáig az időt a gyermekvállalással, nem hitegetett és ígérgetett volna, az értékes éveidet rabolva.

Szerintem gyáva volt megmondani neked, hogy nem veled képzeli el az életét, és/vagy soha nem is akar, akart gyereket, most viszont sarokba szorult - vagy azért, mert tudja, hogy így, hogy elmúltál 40, már nem tudja ezt az "akarok veled családot alapítani, de MÉG nem" hazug játszmát tovább tolni, vagy már van egy ideje más melletted, aki választás elé állította egy idő után.

Sajnálom, hogy most ilyen helyzetben vagy. A helyedben azon lennék, hogy minél előbb túllegyünk a szétköltözésen és a váláson, meggyászolám azt, amit elveszítettem - akár terápiás segítséggel, és ami (saját, személyes tapasztalatból) a legkeményebb része: szembenéznék azzal, hogy mi a saját felelősségem abban, hogy annak ellenére, hogy gyerekre/gyerekekre vágytam, 15 évig benne maradtam egy olyan párkapcsolatban, amiben a férfi irreálisan sokáig húzta az időt, a viselkedésével megmutatva, hogy ő vagy nem szeretne családot alapítani, vagy nem velem.

A helyedben igyekeznék mindent megtenni, hogy lelkileg, érzelmileg helyre talpra álljak, és új fejezetet kezdjek az életemben. Ha ez sikerül, és szerencsés is vagy, még akár időben találhatsz olyan társat is, akivel lehet gyereketek.

Sok lelkierőt kívánok Neked ebben a nehéz helyzetben!