Van esélyem elváltan, kisbabával új párt találni 26 évesen?

Köszönöm ezt a sok választ és azt is, hogy nagyon korrekten reagáltatok és nem sértettek meg, még ha ez egy nagyon nehéz téma is és 100%-ban az én hibám, hiszen lett volna lehetőségem szakítani még időben.

Sajnálom a gyerekünket, rettenetesen, bármikor ránézek mélységesen bűntudatom van. Mindigis az volt az életcélom, hogy egyszer édes anya lehessek, a legjobb akartam lenni, aki a legjobban szereti őt és a legjobbat nyújtja neki, de megbuktam anyasàgból, így nagyon szomorú vagyok.

Sajnos a problémámra nincs helyes megoldás.

Már 100x áltgondoltam minden eshetőséget.

Ha el akarok válni, simán lehet, hogy a babát nem is mellettem hagyják, hanem apjánál.

2 hetente meg lehetne oldani a hétvégi találkozást esetlegesen a számukra, de nem lenne egyszerű és ha lenne még gyermekem akkor ő benne ez örökre tüske lenne, hogy neki ki kell szakadni a mindennapokból és belecsöppenni egy teljesen más dimenzióba.

:(

Tudom, hogy ezzel most mindent elrontottam, de őszintén Ti tudnátok élni úgy már lassan 1 éve, hogy minden egyesnap a faluban a házban ültök, mert max a kisboltba tudtok elmenni, ami 10 és 3 óra között nincs is nyitva.

A játszótér üres, az utcák üresek. Néha 1-1 nagyon idős emberke van.

Sógornőm nem kíváncsi rám, ő a falu másik végén mással barátkozik vagy az anyukájánál van.

Próbáltam más anyukákat megismerni, áthívni magamhoz, sétálni hívtam, de sajnos visszautasítást kaptam. Pl. nem érnek rá, mert jön a karácsony és sok a teendő stb.

Sokszor azt érzem defektes vagyok és hogy nem lennék jó barátnő, ami nem igaz, szerintem, mert jártam egyetemre és nagyon sok barátnőm volt. Életem legszebb időszaka volt, de itt egyszerűen nem megy.

Természetesen, hogy ne unatkozzak el tudok menni párom nagymamájához vagy párom nyugdíjas szüleihez, de egyszerűen nem szeretnék, mert azt érzem ennyi erővel a sajátomnál is ülhetnék..

Szeretnék korosztályomhoz illő baràtokat szerezni, gyermekemnek jàtszópajtásokat, nagyokat sétálni olyan helyen, ami nincs kihalva, bevásárolni normálisan, egy olyan helyen lakni, ahol van legalább általános iskola.

De nem is ez a lényeg, hanem, hogy azért szeretnék elválni, mert a párom családja mindig minden esetben beszól, ha hazamegyek. Nagyon tiszteletlenek. Fáj, mert az én családom soha egy szóval nem szólt mikor látogattam a párom vagy mikor összeköltöztünk, vagy mikor a faluba költöztünk.

És emiatt egyáltalán nem megyek hozzájuk szívesen. Nem tudok őszintén mosolyogni.

Gyűlölik a családomat tiszta szívükből, mert elköltöztek 6 éve az ország másik végére, mert itt sok cigány lakik és nem akartsk itt maradni.

Szerintem tényleg fantaszikus helyen laknak. Tesómék is odaköltöztek.

Ha elválunk ahhoz előbb kellene egy ügyvéd, ő tudna csak nekem segíteni a gyerekelhelyezésben, látogatásban, jogokban.

Én hiába mondanék bármit hasraütésből.

Nem is vagyok benne biztos, hogy velem maradhatna a gyermekem.

Természetesen hajlandó vagyok bölcsődébe adni, mégha nem is szeretném és a diplomámnak megfelelően dolgozni, fizetni albérletet.

Egyébként a gyerekemért tudom, hogy bàrmennyire is tűnnék el párom családjának életéből, ninxa szívem megtenni.

Nem tudom hogy lehet ezzel a bűntudattal élni, hogy elszakítanám a családjától?

Sajnos teljesen kiszerettem a páromból. Taszít, ha hozzám ér, megsimogat, ha kíván, ha puszit akar adni. Én mindig elhúzódom tőle, kistesóra gondolni se akarok, nem szeretnék nemi életet élni vele, nem kívánom.

Amióta itt élek egy irónikus, negatív, nárcisztikus, folyton panaszkodó, elkeseredett ember vagyok.

Ha hazamegyek újra boldog vagyok, mert tudom senki sem piszkál, jól érzem magam, mert szeretnek, tudom érzem, jó helyen vagyok.

Sajnos borzasztó érzés olyan helyen lakni, ahol érzem, hogy utálnak, megtűrnek, ahol tudom, hogy nem csak engem hanem a szüleim is utálják, amiért elmertek költözni messzire annó, ezzel szerintük tőnkre téve az életét a páromnak és az unokának, hisz járni kell látogatni. Ritka szar, hogy bármikor hazamegyek látom a szájhúzást, hallom a beszólàst, hívkálják, írogatnak neki, bűntudatot keltenek, hogy képes volt hazavinni.

Mindig megmondják milyen borzasztó, hogy kínzom a gyereket a hosszú úttal.

Csak azt nem vágom, hogy mikor megházasodtunk előtte vagy utána miért nem tiltottak el Tőle????? Ha ennyire nem fogadtak el.

Ja tudom. Mert azt hitték, hogy majd ha összeházasodunk és gyerekeink lesznek sose fogok hazalátogatni.

Anyósom még meg is hökkent hogy hazamentünk, mert azt hitte sose fogok már.

Mindig azt mondja, hogy jöjjenek szüleim, de köszönöm, nem kérem, hogy jöjjenek!!!

Fáj. Borzasztóan fáj.

A gyerekemet nagyon szereti a férjem, próbálja a tenyerén hordozni, de marhára fontos neki a családja.

Én próbálok megoldást találni, hogy költözzünk egy független helyre, nem bánom, ha páromék megyéjébe, de messzebb, kulturált nagyobb településre.

Kezdjünk új életet, csak nincs pénzünk. Párom nem hajlandó eladni a házat!

Gondolkodtam féltávon is, ami pest lenne. 2 óra lenne kb. az út mindkettő településre. Pl. ha Gödöllőre mennénk lakni. Az szerintem igazán igazságos megoldás lenne, azonban ugyanúgy az életünk az utazásról szólna. Hányszor jàrjunk haza stb.

Én nagyon sok opciót felvàzoltam már a pàromnak megoldásként. Pl.

-gödöllő vagy környéke, mert onnan kb. 2 órára van mindkettőnk családja, viszont autópályán! És azért ez eszi az autót és ha feszt jàrkálunk, akkor nem lesz magánéletünk sose. Illetve nincs kötődésünk oda, bár sztem Gödöllő szép(képek alapján), ja de nincs pénzünk, a házat nem kívánja eladni. Mondtam neki ő semmi pénzért nem költözne féltávra.

-elköltözni egy másik településre, ami független, nincs ott senkink, de kultúrált, nagyobb település, mindne van, amire szükségünk van és párom munkahelye is közel van, illetve az enyém is, viszont kellő távolságra vannak anyósék. Néztem ki egy ilyen helyet, ezzel 40 perccel közelebb lennénk a családomhoz, ami több órás útnál jobban hangzik. Viszont nincs pénzünk erre, ha nem adjuk el a házat.(ezt is mondtam neki, ebben még benne is lenne, hiszen a megyéjében maradnának a szülei és a munkahelye, hobbija is megmaradhatna blabla. Viszont szerencsére szerinte nincs erre pénzünk, esélytelen)

-meghagyni a házat és felköltözni, ahol a szüleim laknak, ahol van ovi, suli, boltok stb. És jó körülmények és szünetekben pl. akár az összes szabiját tölthetjük páromék falujában.... mellette ugyanúgy járni haza a családjához 4-5 hetente(ahogy most tesszük az én szüleimhez) vagy ha kevesli a szabiját, akkor nyitni egy vállalkozást vagy olyan hivatást kitanulni pl. pedagógus, ahol több a szabi (én amúgy pedagógus vagyok..) és akkor lehet több időt ott tölteni. (Régen ő is pedagógus akart lenni)

Én mondtam már neki ezt a verziót, de az arcomba röhögött és azt mondta, hogy majd még mit nem, majd biztos megy ő is a családom után, csak mert ők elköltöztek. Ne álmodozzak.

Viszont ő a házat nem hajlandó eladni!!!! Illetve nem jönne após máshova természetesen segíteni. És szerinte segítség nélkül nem menne.

Szeretettel fogadok bármilyen megoldást. Szerintetek a fentebbi verziók közt melyik lenne az igazságos? De most komolyan??? Vagy sose lesz ez jó, maradjon a válás, ne akarjam megoldani a helyzetet, mert ezt nem lehet, inkább menjek vissza dolgozni, valahol ahol szüleim laknak és normáljs helynek találom majd keressek párt és ha akarok gyerekeket még mástól vállaljak vagy küzdjek ezért....?

:(