Hogyan lehet feldolgozni, hogy a férjem akit rettentően szeretek, és nem tudom elképzelni az életem nélküle, elhagy és elköltözik? Két kisgyermekünk is van.

A válasz írója 59%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 22:42

Érdekes, amit írsz. Én nőként élem át ugyanezt.

Régóta együtt vagyunk már, és nagyon szerettem a pasimat. Eleinte minden működött, leginkább azért, mert szerettem, gondoskodtam róla, vigyáztam rá. Mindig, minden tekintetben azt néztem, neki mi a jó. Viszonzás zéró, jó szó alig, viszont minden szempontból megpróbált elnyomni. Soha nem dicsért meg semmiért, minden, amit tettem legfeljebb elfogadható volt, ha nem rossz. Még ezt is feldolgoztam volna, ha azt látom, hogy boldog. De nem az. Talán soha nem is lesz az. Évek alatt a kapcsolatunk az éppen hogy elviselhető kategóriába került. Ha nem ellenkezem, ő akkor is harcolni akar velem, küzdeni, mintha az lenne a feladata, a célja, hogy legyőzzön. Egyszerűen belefáradtam. Elfogyott az erőm, ki kell pihennem ezt a kapcsolatot.

Harmadik fél? Mindig van harmadik. Ha máshol nem, annak a fejében, aki el akar menni. Annak a lehetségesnek a képe, akivel más lesz. Akivel nem kell harcolni, akivel nem küzdelem a párkapcsolat. Még ha ilyen nem is létezik a valóságban. A távozó fejében ott van. Úgy hívják: remény.

Nézd én csak egy pasi vagyok és nem értek mindent. Pl nem értem mit jelent az, hogy "minden szempontból elnyomni".

Nem tudom mit jelent ez. Életemben volt olyan párom, akit nagyon szerettem, de ő szinte mindenből nagyon gyenge volt és én mégis szerettem őt. Tanítottam ott ahol tudtam, mert egy életet terveztem vele.

Nagyon messziről indultunk, és ő mondta ezt nekem, hogy elnyomtam. Ma sem értem. Igen, én tanultabb voltam, de viszont ő volt az emocionálisabb, szerethetőbb, emberebb.

Az nem érték? Az én szememben az, főleg azért mert nekem ezekből nem sok jutott.

Hogy nála ez mit jelentett, azt csak sejtem. Volt kapcsolatodban valószínűleg azt, hogy ő elég jónak tartotta magát úgy, ahogy volt, és nem akart fejlődni. Talán azt gondolta, kevésnek tartod, ezért akarod őt fejleszteni. Ezt érezhette elnyomásnak.

Nálunk nagyon más volt a helyzet. Itt én voltam az iskolázottabb, a nyitottabb az új dolgokra. Ő jobban szerette a dolgokat úgy, ahogy vannak. És amit a legnagyobb bajnak érzek, hogy tele volt kisebbrendűségi komplexussal, de nem tett ellene. Nem akart tanulni, fejlődni. És sértve érezte magát, amiért én akarok. Ha volt valami ötletem, amivel segíthettem volna a vállalkozását, lehülyézett. Majd amikor egy haverja javasolta ugyanazt, akkor az mindjárt nagy ötlet volt. És soha nem ismerte el, hogy amit mondtam, az jó volt, vagy hogy segített. Mindig szerettem új dolgokat kipróbálni, ő viszont minden újításomat leszólta, még akkor is, ha hasznát látta. Mindig nyitott voltam a világra, szeretek egyszerre több nézőpontot megvizsgálni, ezért viszont mindig lesajnálást kaptam. Már ott tartok, hogy nehezen mondom ki, amit gondolok, mert attól félek, hülyének néznek miatta. Totálisan elbizonytalanított.

A hozzászólásaidból azt vettem észre, hogy ismered és elfogadod magad. Ezért képes vagy másokat is olyannak elfogadni, amilyenek, esetleg segíteni őket fejlődésükben. Ez nagyon jó dolog, de nagyon nagy teher is egyben. Főleg, ha olyanokat találsz, akik nem akarják a fejlődést. Őket sajnos előbb-utóbb kinövöd.