Váljak? vagy a gyerek miatt maradjak?

Na eszembe jutott szemléltetésnek: Az exférjem már pár hónapja különköltözött a szeretőjéhez... de hát átjött persze a gyerek szülinapjára. Voltak az ajándékok, megettük a tortát, abszolút jó és udvarias volt a hangulat mintha mi se történt volna, amikor a gyerek kvázi elégedetten kijelentette, hogy "Apa most mehetsz haza". Az meg persze megsértődött, hogy na tessék, a gyerek utálja meg elküldi őt meg én biztos ellene nevelem, és drámázva hazament. Pedig a gyerek szereti őt (most is), és csak annyi volt az egész mögött, hogy ezt szokta meg, hogy az apja tőlünk mindig hazamegy, és mintegy megállapította, hogy most akkor ez a napirendi pont következik. Pont mint amikor 20x megkérdezi majd elmondja, hogy ma mit csinálunk ovi után. És persze egyáltalán nem értette, miért bántódik meg ezen az apja és persze nem is kezdte el sajnálni, ahogy azt a számra még ismeretlen felnőtt játszma "követelte" volna.

Bele kell tudni helyezkedni a kisgyerek szemszögébe, akivel még csak úgy megtörténnek a dolgok és ezek az egyszerű szabályok, mint hogy ki hol lakik, mikor mi következik (pl. uzsonna után megyek érted) amikbe kapaszkodik, hogy megértse a világot. Ha te eltűntél az ő világából, nem az a megoldás, hogy újra előugrasz, mint nyuszi a kalapból és eljátszod, hogy boldog szuperanyu vagy, vagy ráhagyod, hogy fut-e utánad, hanem hogy beleilleszted magadat egy másik biztos, neki kiszámítható keretbe, amikor várhat rád és számíthat arra, hogy minőségi időt töltesz vele. Hogy az exférjedet választod-e vagy az új pasit, az megint más tészta és párkapcsolati kérdés.

Ovikban meg kell lennie ingyen pszichológusnak. Általában a gyerekek nagyon szokták élvezni, hogy valaki játszik, rajzol, bábozik velük és nagyon rájuk figyel és nem gáz, sokan járnak - mi is jártunk.

Ne a gyerekkel takarózz. Válj el, mert ez így nyomor mindenkinek, még a gyereknek is, csak nem fogja fel (ennyire nem értelmes, ne meséld be magadnak).

Majd a gyerek is megszokja a felállást.

A gyerek úgy éli meg, hogy elhagytad őt az apjával együtt. Néha láthatáson van nálad, de ő azt akarja, hogy menj vissza.

Így van?

Nem fog veled menni. A sérülése már megtörtént.

Akárhogy is, de anyaként képtelen lennék a gyereket ott hagyni. Ha már szétmentünk, vinném magammal.

Te már mennél vissza, csak ideologizálod.

"Nem hiszem, hogy ez a része normális, talán akkor inkább lásson egy langyos kapcsolatot. Nem?"

Nem. Az sokkal többet árt, ha "helytelen" családi mintában nő fel. Azt látja, az rögzül számára normálisnak, ès fèlő, hogy felnőtt korában ő is ezt a mintát fogja követni. Nem fog tudni boldog párkapcsolatot kialakítani, fenntartani.

Termèszetes, hogy nehezen viseli, az elejèn mèg elment, aztán tudatosult benne, hogy ez már mindig így lesz, ès most kicsit mèlyponton van. De következetesnek kell lenni, nem pedig úgy ugrálni, ahogy egy ovis gyerek fütyül. Nem ez a törődès, ès nem ezzel teszel jót. Csak mèg jobban összezavarnád. Keressetek fel egy gyermekpszichológust, aki segít neki ezt feldolgozni, helyre rakni. Ès alakítsatok ki egy rendszert erre a közös felügyeletre, ne össze-vissza random kívánságokra rakosgassátok egymás között. A gyerekeknek kell az állandóság, az ad biztonságèrzetet. De a pszichológus majd titeket is ellát tanácsokkal, mit hogyan tegyetek, hogy segítsètek a kislányt az esemènyek feldolgozásában, elfogadásában. Hidd el, segíteni fog, ès szèp lassan rendeződnek majd a dolgok.

De visszasètálni egy kihűlt kapcsolatba úgy, hogy mást szeretsz, na annak aztán èrtelme nincs. Ès a gyereknek is sokkal többet árt.

Bármit is csinálsz a gyereknek állandósság kell! Magyarázd el neki,hogy apával már nem puszilóztok,de meg barátok vagytok, őt viszont mindennél jobban szereted. Egy kisgyerek csak így érti meg. Jobb lenne neked és az apának is,ha tényleg válnátok.

Ő is találna mást neked is van más, így a gyerek is hozzászokna,hogy mi a.helyzet.