Miért maradnak együtt csak a gyerek miatt azok, akik már nem szeretik egymást? Miért nem válnak el? Mi értelme van annak, hogy együtt maradjanak?

Mert a szülők nagy része tök alkalmatlan és lusta utánanézni mondjuk a gyerekpszichológiának, a szocializációnak stb.

Sok ilyen embert ismerek aki ilyen családban nőtt fel. Volt akivel össze is jöttem. Ennyire elveszett embereket még nem láttam. A leghalványabb fogalmuk sincs róla, hogy hogy kell egy párkapcsolatba energiát fektetni. Soha nem láttak szerelmes gesztusokat, soha nem mondta nekik senki, hogy egy jó kapcsolat nem olyan mint amit látott. Nem is értették, hogy ha a szülei együtt maradtak úgy, hogy nulla energiát fektettek a kapcsolatba akkor az ő kapcsolatai miért mennek tönkre ha nem mutatja ki az érzéseit és nem tesz érte semmit.

Az a baj, hogy az emberek ezt nem fogják fel. Nem csak ebben, más dolgokban sem. Dühítően önző módon vállalnak és nevelnek gyereket. Nevetségesen ragaszkodnak a tökéletes kirakatélethez, hogy ők milyen boldog család és inkább megnyomorítják a gyereket mint hogy bevallják, hogy szar döntést hoztak és nem a jó emberrel vállaltak gyereket.

Mi sosem veszekszünk. Olyanok vagyunk, mint a testvérek, de férfi nőként semmi vonzalom nincs már köztünk. Ettől még normálisan élünk együtt, bármit meg tudunk beszélni, még a válásról is úgy tudtunk beszélgetni, hogy egyikünknek sem a másik tönkretétele, anyagi lehúzása lenne a célja.

Amiért nem váltunk még el eddig, az az, hogy a gyerekünk mindkettőnkhöz ugyanúgy ragaszkodik és mi is hozzá. Ezen kívül a férjemnek nincs hova mennie, az albérletárak a környéken megfizethetetlenek kaucióval. Ha meg messzebb megy, bukja a közös gyerekfelügyeletet. Márpedig nem akar hétvégi apuka lenni és én se akarom, mert azzal a gyereket büntetném.

Nekem is könnyebb két fizetésből fenntartani a házat, fizetni a rezsit, mint egyből. Igazából egy fizetésből csak nyomorognék, de a férjem is, mert havi minimum 100 ezerrel kevesebb maradna a fizetéséből, és még nagy valószínűséggel a gyerekét is ritkábban láthatná.

Bármennyire is vágyom arra, hogy valaki karjában aludhassak újra, nem érzem azt, hogy szeretnék bárkivel is összeköltözni, ha elválok. Tehát nekem nem opció az anyagi gondjaimra az, hogy új partnerrel is könnyebb lesz anyagilag.

Nagyon sokat számolgattunk és baromi nehéz lenne anyagilag az életünk. Most van autónk a férjem nevén, ha elválunk, lehet hogy nem tudja fenntartani. Én nem is tudok vezetni, de fenntartani se tudnám.

Én lemondtam inkább a szerelemről, mert békében élünk és így viszonylag kényelmes az életünk. Ha szerelmes lennék, talán ki tudnék lépni, egyébként az vagyok, de az én koromban már mindenki foglalt, tehát leginkább szerető lehetnék.

A gyerekem abból fog párkapcsolat mintát tanulni, hogy anyám egyedül él élete végéig anyagi gondoktól félig megőrülve? Ugyan már. Elég szép nő vagyok, de azért reálisan látom az életet. A korosztályomban max. szerető lehetek. A fiatalabbaknak max. szexre vagyok való. Meg mindegy, mert sikeresen szerelmes lettem akaratom ellenére, én ezen már nem fogok túl lenni soha, tehát ha lenne is jelentkező, nekem nem kéne. Minek váljak, ha nem lehetek azzal, akit szeretek?