Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan érzem, hogy válnunk kellene?
A férjemmel lassan 7 éve vagyunk együtt, de mindössze alig több, mint 1 éve vagyunk házasok. Született egy kisbabánk, aki már 9 hónapos. A kapcsolatunk már az elején sem volt felhőtlen, de mindig kitartottam, mert elképzeltem egy szép életet, ami látszólag meg is lett. Kertes ház, autók, nyaralás..
Azonban a férjem családja elég anyagias, bár én is tettem/teszek a közös életünkhöz nem keveset, mindig én leszek a nincstelen senki, a férjem sosem áll ki mellettem. Bár ez a legkevesebb.
A terhességem alatt itthon voltam, mivel a szülés napjáig hánytam, rosszul voltam.
A férjem a munkájára hivatkozva a várandósságom alatt sem segített nekem semmit, egyedül kellett mennem bevásárolni, cipelni zsugor számra a vízeket, üdítőket és minden mást. Amikor az ő autóját szerelőhöz kellett volna vinni, elvárta, hogy ha vizsgálatra "kísér", vagy máshová, nagy pocakkal én vezessek, az én autómmal vigyem, amibe én tankoltam stb. Jól keres, de a baba cuccait mind egyedül vettem a saját pénzemből. Szinte semmibe nem ad bele, én pedig nem fogok kérni tőle.
Megszületett a babánk, szóltam, mikor engednek haza minket, egy órát kellett plusszban várnunk rá, mert épp dolgozni ment, előtte 3 napig, míg kórházban voltunk, nem dolgozott.
A kisbabámmal szinte egyáltalán nem foglalkozik, egyedül az esti tápszeres etetést szokta unszolásra megcsinálni. Nagyon rendetlen és sok koszt csinál. Próbálok lépést tartani, de a kicsi mellett nagyon sok állandóan utána pakolni, takarítani. Ha pedig nem csinálok azonnal rendet, panaszkodik, hogy kupi van. A kertet sem rendezi, mert lusta hozzá, így a nagypapám jár hozzánk még füvet vágni is.
Semmit sem csinál itthon és engem is elhanyagol. Nem beszélget velem, nem érdeklem igazából, bár állítólag nagyon féltékeny mindenkire. Ellenben kapom a megjegyzéseket a külsőmre. Hogy ilyen és olyan vagyok. Nyilván negatív értelemben, holott ő elég nagy darab, én pedig a szülés óta rengeteget fogytam, jó formában vagyok.
Nem tesz az életünkhöz jóformán semmit, mert így is olyan, mint ha egyedülálló anya lennék. Mégis sajnálom a fiamat, nem tudom mit tegyek. Magam miatt a válás mellett döntenék. Jobb lenne ettől a családtól és a férjemtől külön, nyugalomban élni. Viszont bűntudatom van, hogy elválasztanám a kisbabámat az apjától. Ez csak jómódú hiszti a részemről?
Az én apám hasonlóan viselkedett, mint a te férjed (azzal a különbséggel, hogy amikor kisebbek voltunk picit lelkesebb volt). Amikor anyámék bejelentették 8 éves koromban, hogy elválnak, nem különösebben érdekelt, mert sosem volt mellettem az apám, szóval nem hittem volna, hogy nagy különbség lesz az, hogy ott van, de leszar, vagy nincs ott és úgy nem foglalkozik velem. Azóta már Amerikában él, szerintem 15 éve nem is beszéltünk. Annyiban rossz volt, hogy egy ennyi éves gyerek sokkal jobban felfogja, hogy őt elhagyják. Sokáig kísértett a dolog, hogy tényleg nem voltam fontos neki.
Ahogy olvasom, nem tesz hozzá a gyermek neveléséhez, tehát szerintem nem veszít semmit a pici, ha elhagyod.
Olyan mintha lakótársak lennétek ez nem házasság. Esetleg még bejárónő vagy.
"A kisbabámmal szinte egyáltalán nem foglalkozik", mintha egyikőtök sem tekintené közösnek. Össze sem kellett volna házasodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!