Mivel magyarázható az, hogy sok szülő a válást követően ajnározza az új partnert és annak gyerekét, gyerekeit, a saját vérével, véreivel pedig nem törődik?

#11:

Sokan állnak úgy hozzá, hogy ha elváltak, akkor az egész xar volt. Eleve össze se kellett volna jönni, és a gyerekvállalás is hiba volt.

Ezzel eleve nem értek egyet.

Például nálunk az első 12 év teljesen jó volt. Még hangos veszekedés se volt. Sokat beszélgettünk, nagyokat szexeltünk, minden patent volt. Ott csúszott el, hogy a fiunk ADHD-s, és elkezdődtek a viták a gyereknevelésen. Sose tudta elfogadni, hogy a fia "más". Erre jött pluszban egy munkatársnő, aki elkezdte fűzni. Fiatalabb, gyerektelen, és gátlástalan. Persze, hogy félrelépett. Aztán jött a mainstream duma, hogy neki is jár a boldogság. Menjen!

Az utolsó egy év alatt többet vitáztunk, rengeteget dolgoztam, és az exem nem tudta elfogadni, hogy a fiunkat szabályok mentén kell nevelni, és a szakember mondja meg, hogy hogyan. A liberális, haverkodó nevelés meg a csenddel büntetés és a kirohanások pont az ellenkezője. Igazából a kettejük kapcsolata ment tönkre, ebből akart elmenekülni. Ez volt az oka, hogy a nagyobb gyerekkel válás után alig foglalkozott, a lányunk volt a minden.

Ki mit rontott el? Ez mindig jó kérdés. Ő azt vágta a fejemhez, hogy nem érzi magát férfinak mellettem, túl önálló vagyok, túl sokat dolgozok, és túl szigorú vagyok a gyerekekkel, miközben vele (bárkivel) szemben meg anyatigrisként védem őket. Bántotta, hogy egyáltalán nem vagyok féltékeny, mintha ő nem kéne már senkinek, miközben ugyanezt gondolta rólam. (Szerintem ez az oka, hogy ő egy extrém féltékeny nő mellett kötött ki harmadszor, és az én párom is elég birtokló, de szerintem még elfogadható mértékben.) Azért fura, mert a párom viszont szinte szó szerint ezeket sorolta, mikor elmondta, hogy miért akar engem.

Azt gondolom, hogy az első 12 év volt annyira jó, hogy újra belevágjak. A gyerekeim az életem értelmei, bármilyen nyálas is, őket is újra vállalnám. De azt is, hogy az utolsó évben már annyira másfelé haladtunk, hogy pont ideje volt pontot tenni a végére. Biztos, hogy lehetett volna szebben válni, de igazából komoly konfliktus nélkül lezártuk. Viszont nem gondolom azt, hogy bármelyikünk annyira xar ember lenne, hogy innentől kerülni kell messzire, mert alkalmatlan kapcsolatra.

Mint egy baleset, amit nem tudsz elkerülni, mint amikor beléd jönnek hátulról. Nincs mit tenni, örülünk, hogy épen megúsztuk, sajnálod a régi autót, de hát totálkár. Lesz új autó, kicsit jobb, kicsit szebb, aztán arra már még jobban vigyázol. Te se mondod azt, hogy minek az ilyennek jogsi, járjon inkább biciklivel. (Van olyan párkapcsolati baleset is, de az más tészta.)

Csak arra akartam kilyukadni, hogy nem kell kiönteni a gyereket a fürdővízzel.

A kérdésedre a választ én is szeretném tudni, bár azon ledöbbentem, hogy a 9es válaszoló az utolsó bekezdésben pont azt írta le, ami velünk is történt, szóval ez ezek szerint tipikus...

Apuka lelépett a szeretőjével, (a nőnek nincs - még - gyermeke) és azóta gyakorlatilag nem foglalkozik a gyerekekkel. Tőlük sajnál ezer forintot is, a nővel végigutazták a fél nyarat-őszt külföldön-belföldön. Hogy ez mennyire az apuka döntése, vagy a nő keze van-e a dologban, azt nem tudom.

Alapvetően két irány van:

1. gyerek az első,

2. partner az első.

Ahol a gyerek az első ott nagyobb eséllyel lehet válás és sokkal könnyebb arra jutni, hogy soha többet házasság, hiszen a gyerek elsősége miatt a partnerkapcsolat nem tud normálisan kibontakozni. Ilyen szempontból érthető az elzárkózás a 2. házasságtól.

Nekem elváltak a szüleim, és sajnos azt kell mondanom, hogy igazad van.

Vagyis két felállás van. A szülő foggal-körömmel kitart az előző házasságából született gyerekei mellett, és akkor az lesz a vége, hogy egyedül marad. Pasi nem marad meg mellette, a gyerekei meg előbb-utóbb kiröpülnek.

Vagy eldobálja a gyerekeit az új kapcsolata miatt, és akkor lehet, hogy öreg korára nem marad egyedül, mert kitart mellette a párja. Kérdés, hogy ki mit választ, ki milyen típus. Nekem anyám úgy döntött, hogy inkább a második férjének ad igazat minden egyes vitánál. Én az iskolás éveim nagy részét kollégiumban töltöttem, mert rühelltem otthon lakni. Mindent apám fizetett, anyám nem is dolgozott, a második férje tartotta el. Aki ki nem állhatott engem, és anyám meg is mondta, hogy tőle nem fog pénzt kérni az én taníttatásomra. Jó, ne kérjen, és ha elment volna dolgozni?! De én nem értem neki annyit. Egyébként eléggé haragszom rá emiatt a mai napig, még apám igyekszik csitítani. Ő azt mondja, hogy nézzem az ő szemszögéből. 13 voltam, amikor elváltak. Anyám arra számított, hogy 18 éves koromban férjhez megyek, náluk ez volt a divat. Az már csak 5 év, utána meg ott marad egyedül. Naná, hogy inkább a pasi felé húzott.

Érdekes, hogy apu még anyámat védte, pedig anyu aztán minden rohadéknak elhordta amúgy. De apu meg pont a másik típusú nővel keveredett össze. Folyamatos balhék voltak a nő első házasságából származó gyerekei miatt, végül el is romlott a kapcsolatuk, és szétköltöztek. Lehet, hogy azért értette meg ennyire jól anyámat, mert ő meg pont azt szerette volna, ha a második felesége így viselkedik. Hosszú távon végülis anyámnak lett igaza, mert neki megmaradt a második férje, apám meg egyedül maradt. Kérdés, hogy kinek mit vesz be a gyomra, én nem hiszem, hogy így tudnék viselkedni a saját gyerekeimmel.