Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mit tegyek, hogy végre észhez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy végre észhez térjen?

Figyelt kérdés
Kislányom a páros hétvégéken lehet nálam.Most múlt 3 éves és a nyári szünetből most töltöttünk együtt egy csodálatos hetet ami a hónap harmadik hetére esett.Hó végén a negyedik hétvégén ami járna is nekünk közöltem,hogy megyek a kislányért,erre ő közölte,hogy a kislány az ő szüleinél(nagyszülőknél) lesz hétvégén,elégedjek meg azzal az egy héttel amit együtt töltöttünk.Nagyon bosszantó és nagyon haragszom mert a kislány is jönne szívesen hozzám,mindig azt kérdezi,hogy apa mikor jössz?Én próbálnám a papírban foglaltakat betartani és még a köztes heteken is úgy próbálom alakítani a munkabeosztásomat,hogy ha az anyjában lesz egy kis jóindulat akkor érte tudjak menni.Látom rajta,hogy Ő is sokkal többet igényelne belőlem mint amennyit kapunk egymásból.Ezt mondtam is az anyjának erre azt felelte,hogy ő nem ad egy három éves gyerek véleményére.Csak az a baj,hogy ő nem egy hároméves gyerek hanem az én hároméves lányom és persze az övé is,csak ebből a kijelentésből ez nem érződik.Hányszor kell elmenni a gyámhivatalba hogy valamit lépjenek?Ki felel meg tanúnak akit elvihetek magammal láthatáskor ha akadályozza azt?
2010. aug. 25. 22:39
 1/10 anonim ***** válasza:
88%

Sajnos,nem sokat tudsz tenni,mert senki nem törődik a gyerekekkel és az apák jogaival,érzéseivel. A feleséged és az ilyen nők nem érdemlik meg az anya nevet. Rosszabbak,mint aki veri a gyerekét. Az csak a testének árt,de az ilyen nők a gyerek lelkét teszik tönkre,önzőségből,kicsinyességből,rosszindulatból.

Már a bírósági gyakorlat is rossz. Ha az apa nem iszákos,agrasszív,akkor nem kéthetenkénti láthatást ítélnék az apának,hanem korlátlan időt,amit a gyerekkel tölthetne. Ez kell a jó apa-gyerek kapcsolathoz. Ha pedig az anya úgy viselkedik,mint a volt nejed,akkor vagy a Gyámhatóságnak vagy a bíróságnak legyen joga figyelmeztetni,megbüntetni,végső esetben a gyermekelheélyezést megáváltoztatni. Nemcsak a nők érdekeit kellene nézni,hanem a gyerekét. Úgy,ahogy azt a törvény is előírja.

Menj azért be a Gyámhatósághoz,hátha mégis tesznek valamit. Esetleg a nagyszülők nem tudnák jobb belátásra bírni a volt nejed?

Egy 3 gyerekes,nem elvált anyuka.

2010. aug. 25. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

ez rettenetes helyzet, ilyesmit nagyon nehéz bizonyítani.

próbálj meg a volt feleségednek sok programot ajánlani, rávenni, hogy járjon el táncolni (persze nem diszkóba, hanem ahová az "idősebb" korosztály jár), ahol ismerkedhet, hogy ne legyen ennyire irigy és besavanyodott. akár támogatsd is ebben, hogy amíg elmegy otthonról, addig vigyázol a kislányotokra. ha kulturált helyen tölt el néha egy-egy estét, talán rá is ragad valami, hogyan is kéne viselkednie veled szemben...

egy ilyen helyen talán rájön, milyennek is kéne lennie egy nőnek, egy szerető szívű, jóindulatú léleknek, nem egy ilyen akaratos hárpiának.

2010. aug. 25. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
0%

Hát itt jön elő az, hogy két felelőtlen ember gyermeket vállal és végig sem gondolják, hogy képesek-e a gyermeküket együtt felnevelni, biztosítani a család egységét neki.

Most aztán a párkapcsolati sérelmeket rajta, vagy vele torolják meg a szülők, bele sem gondolva, hogy szegény kisgyermeknek épp elég lesz hátrányban felnőni, feldolgozni, hogy külön élnek a szülei, most még alig három évesen már húzzák vonják szerencsétlent.

És amikor nagyobb lesz, majd egyik szülő uszítja a másik ellen, illetve a kedves családtagok is sokszor részt vesznek majd benne....Tapasztalat ,nekem is ilyen sors jutott gyerekkoromban.

Amikor Anyunál voltam, Apu hiányzott, majd fordítva, sosem volt teljes az életem!

Szegény kisgyermek! Megérdemli ezt? És még hány ilyen nyomorult sorsú gyerek van! Én is így nőttem fel, és most válok, az enyémek is így fognak felnőni. Mármint apa nélkül, csonka családban.

Kedves kérdező! Ha nem tudsz a volt nejeddel szót érteni, mutasd meg neki ezt a kérdésedet a válaszokkal!

2010. aug. 25. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Még annyit, hogy ne a nagyszülőkhöz vigye, mert Neked mint apának JOGOD van a gyerekhez, nekik viszont semmi.

Peres eljárás útján a Bíróság legfeljebb havi 1-2 órát ítélne meg nekik.

És nem nagyszülőre van elsősorban szüksége annak a gyereknek, hanem szülőre és igen is minél többet vagy vele, annál boldogabb lesz az a kislány!!!

2010. aug. 25. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
A kislányt az ő szüleihez viszi akikkel én nem tartom a kapcsolatot,már többször is elvitték és volt mikor el kellett menniük a kislányért mert sírt és nem érezte jól magát.Nálam az egy hét után is szeretett volna még maradni pedig nem tömöm a fejét sületlenségekkel és nem faggatózok,hogy az anyjáékkal mit csinálnak.Csupán jókat játszunk és még a konyhai teendőknél is sokszor bekapcsolódik.Mivel az én szüleim külföldön élnek a válásunkkor azt is kikötötte,hogy a kislányommal nem utazhatok ki hozzájuk.Így a szüleim is azokon a hétvégéken láthatják az unokájukat amikor nálam van.Aggódom a gyermekem boldogsága miatt mert ha szeretne velem lenni és nem ad rá lehetőséget akkor milyen gyermekkor vár rá?Annyira jó érzés látni amikor édesen nevet és kacag,de amikor nem látom aggódok nagyon és hiányzik.
2010. aug. 25. 23:58
 6/10 anonim ***** válasza:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__valas__11..

ez egy hasonló eset. Itt válaszoltam én is, hogy tanukat vigyél magaddal, mikor mész a kislányért és nem akarja odaadni.

2010. aug. 26. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
57%

Az én volt férjem drogfüggő,jelenleg is vidéken van másfél éves drog-rehabilitáción,zárt intézetben.Mielőtt erre rászánta magát,évekig szenvedtünk (ő is persze),a kislányunk is,majd elváltunk. Havonta hazajön kimenőre,olyankor eljön a kislányunkhoz (6 éves),és én ennek NAGYON ÖRÜLÖK ! Akármilyen ember is,vagy bármit követett el,akárhogy tönkretette a házasságunkat,a kicsihez joga van,és a kicsinek is az édesapjához.

Nálunk is a páros hét szombatot ítélték meg,de én mindenképp arra törekszem,hogy akkor jöjjön és annyiszor,ahányszor csak tud.Októberben végleg hazajön,és bár nálunk úgy ítélte meg a bíróság,hogy nyáron nem viheti el (tekintettel a függőségére),és hétvégén is csak az én felügyeletem mellett láthatja (amíg be nem bizonyosodik,hogy teljesen "tiszta" és nem veszélyezteti a gyereket),én mindenképp nyitott vagyok,és rendkívül fontosnak tartom,hogy jó kapcsolatuk legyen.Amikor jön apa,én a kicsivel együtt készülök és örülök a látogatásának,mert azt feltétlen tudnia kell a kislánynak,hogy ha mi már nem is tudunk együtt élni,mindketten nagyon szeretjük,és mindkettőnkre egyformán számíthat."Tisztán látnia" elég lesz majd nagykorában,most nem kell terhelni a szülei közötti viszálykodással a kicsi lelkét.

A gyermek szent.

39 N

2010. aug. 26. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Sajnos nagyon sok ilyen nő van. (Pl. az én feleségem is ilyen.) Én már eleve diktafonnal járok, minden beszélgetést felveszek, mert sosem lehet tudni, hogy mikor mit mond. Legfeljebb letörlöm. De már sokszor jött jól a hangfelvétel. Leírtam, hogy mit mondott, és beadtam a rendőrségnek. Ha kell, otthon megvan CD-n is.

Neked is ezt javaslom, mert sajnos bizonyítékok kellenek, a hatóságok a nőknek mindent elhisznek bemondásra is, a férfinek meg semmit.

2010. aug. 26. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Mond meg neki, hogy akármit is tesz, te mész a kislányért a hivatalos időben. Tannukkal menj, ha nem adja oda, akár a rendőrséget is hívhatod. Ha elutazott, a tanuk szükség esetén igazolni tudják, hogy elmentél érte és nem adta oda. Aztán azonnal irány a gyámhivatal és mehet a feljelentés. Gyűjts be párat, és utána irány a bíróság. Két év után pedig add be a gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló kérelmet és kérj pszichológiai véleményt. Ne hagyd magad.

Sok sikert!

2010. aug. 26. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Szánalmas az ilyen nő,aki árt a gyermeke boldogságának.

Én örülnék, ha törődne az apja a gyerekkel, de sajnos pont miattunk húzott el....

2010. aug. 26. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!