Kedves férfiak! Nektek mi nyomja a lelketeket?

Nem küzdök vele, csak szimplán nem keresek már, mert feladtam.

A probléma egyébként az, hogy roncs vagyok.

Teljesen jól érzem magam.

Kívül azt mutatom hogy jól vagyok, önelégült, egoista de belül meg szenvedek, hogy nem tudtam soha senkivel megélni tartósan azt a mély kapcsolatot amit akartam volna... Mind megcsalt minden előjel nélkül mint derült égből a villám. Éppen ezért nem is tudom hol hibáztam, mit fejlesszek magamon ezért bunkó lettem...

27/f

#3. Aki leírja magáról, hogy bunkó, az nem az...

Az igazi bunkók nem ismernék be magukról.

#4

Ez pont olyan, mint hogy az őrült nem tudja, hogy őrült, a hülye nem tudja, hogy hülye, illetve az igazán gonosz sincs tisztában vele ("a jóért cselekszem" "megérdemelték"), mert nem is fogja fel, a jó és a rossz értelmét.

Nem nézek ki jól, meglehetősen alacsony az önértékelésem. 27 évesen otthon lakom, nincs diplomám. Bár dolgozom és haza adok / besegítek a háztartás fenntartásába pl takarítás.

Általában jól viselem, néha viszont rám jön egy kisebb fajta magány.

27/F

#3-as vagyok, hát akkor nem tudom minek nevezzem :D

Úgy élek mindennap, hogy vágyom valamire ami nem tudom hogyan lehetne az enyém. Kevés barátom van (nem szeretem a tömeghisztériát és a instalive-os önjelölt hírességeket) kerülöm az ilyen embereket --> a mai emberek nagyon fajsúlyos részét. De mivel a munkámból adódóan ilyenekkel vagyok körülvéve, meg vagyok lőve mert egyedül belemenni az éjszakába....

Egyébként, ha lenne kedvem kiírnám kérdésbe is, de nincsen, viszont felvetődött bennem, hogy másban is megvolt-e az álomkép, hogy majd egyszer, ha lesz barátnője akkor vele meg tudja osztani a lelke összes sérelmét és fájdalmát és a kép, hogy ezáltal minden jobb lesz.

Ez a dolog soha nem jutott el nálam addig, hogy megosszam és utána ne legyen nagyon nagy negatív hatással mindenre.