Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok járnátok egy ilyen pasival?
Van egy barátom, aki kissé problémás. Elég halk szavú, társaságkerülő és néha elég hisztis.
Az a gond, hogy nagyon szeretne már egy párkapcsolatot szinte görcsösen és én is szeretném, ha megtalálná a párját, de vannak problémái. Néha nagyon hisztis még a múltkor ismerkedett egy lánnyal és szegényt kikosarazta ő meg annyira felhúzta magát ezen, hogy neten megfenyegette őt. Mondtam neki, hogy ne csináljon ilyet, mert feljelentheti. Erre olyan reakciója lett, hogy elkezdte a lábát csapkodni és sírt, mint egy kisgyerek.
Nagyon megtetszett neki az a lány és reménykedtem benne, hogy lesz valami köztük. Elég könnyen ingadozik a hangulata van mikor nagyon boldog aztán hirtelen rájön a rossz kedv, néha sír is közbe és mindig azt mondogatja, hogyha lenne barátnője biztos nem lenne ilyen depis. Próbálom őt biztatni, hogy nem lesz semmi baj, de gyakran visszaesik.
Viszont rendes srác, nem soká pár éven belül 30 lesz és szeretném, ha addigra végre boldog lenne.
Dehogy járnék. Egyszer randiztam egy sráccal, amikor kosarat kapott mert tudtam, hogy részemről nem lesznek gyengédebb érzelmek elhordott mindennek a napvilágon.
Életemben nem voltam olyan boldog mint azon a napon, amint rámkiabálta azt a sok szennyet ráébredtem, hogy mitől is mentettem meg magamat :)
Még véletlenül se jönnék össze ilyen emberrel. Hányan nyilatkozták már a bíróságon a párjuk megölése vagy komoly fizikai sérülések okozàsa után hogy ők szeretik a lányt és csak akkor és ott volt épp rosszkor rossz helyen? Mi olyat tudna adni egy instabil hisztis depressziós agresszív ember ami miatt megkockáztatnám hogy komoly fizikai és /vagy lelki sérüléseket szerezzek?
A srác konkrétan képtelen az érzelmeit kezelni nincs semmiféle kudarctűrő képessége és olyan távol áll egy megbízható embertől hogy az hajmeresztő.
Én eleve olyan párt keresek akivel akár családalapítást is eltudok képzelni. Te rá mernél bízni egy gyereket?
Arról nem is beszélve hogy az első időszakban lehet "jobban lenne" de mi lesz az első problémánál? Üvöltés sírás ajtó csalódás tányér dobálás. Minden csak értelmes kommunikáció nem. Neked ezek szerint van kapcsolatod így gondolom sejted hogy a kommunikáció az alapja. Hogy mondanád meg neki ha valami zavar? Ki az az idióta aki minden piszlicsáré dolog miatt neki áll veszekedni és /vagy a kis lelkét ápolni? Valószínűleg a többség inkább magában tartaná hogy a hisztit elkerülje az meg aztán egy igazán jól működő kapcsolat lenne.
Ha a barátod valahogy talál olyan önsorsrontó lányt aki kibírja mellette az egy teljesen egyoldalú a srác igényeit kiszolgáló kapcsolat lesz. Hiszen minden körülötte az ő hisztijei hangulatváltásai körül fog forogni míg a lány ki nem merül. Jó esetben előbb mint később és elmenekül. És ha egy egyszerű visszautasítás azt váltotta ki belőle hogy üvölt bőg csapkolódik és fenyeget mit fog kiváltani egy kötődésre épülő kapcsolat elvesztése?
Azt írod csúnya dolog hogy ezek alapján leírjuk a srácot. Szerintem sima önvédelem. Lehet ő akármilyen cukor bogyó mikor épp jó pillanata van ha amúgy komoly érzelmi és idegrendszeri gondokkal küzd. Egyszerűen amíg nem kezelteti magát veszélyes mindenkire aki össze akarja vele kötni magát. Mert ha valami csoda folytán fizikailag nem is válik agresszívvé akkor is olyan lelki gondokat okoz(hat) amit a másik is csak kezeléssel tud javítani. Mert ha valakit annyira közel engedsz amennyire azt szerelmesen egy párkapcsolatban teszed minden ami a másikkal történik rád is hatással lesz.
Rendes? Jószívű?
Bocs, de még véletlenül sem hiányzik, ha netán valami van, akkor megfenyegessen vagy esetleg a fenyegetést be is váltsa, vagy hisztizzen örjöngve.
Teljes mérétkben kizárt egy olyan pasas, aki fenyegetőzik.
"Néha nagyon hisztis még a múltkor ismerkedett egy lánnyal és szegényt kikosarazta ő meg annyira felhúzta magát ezen, hogy neten megfenyegette őt."
Ez nem hisztis, ez egy f...sz.
Engem nemrég kosarazott ki az a lány, aki mindenkinél jobban tetszik nekem. Eszembe sem jutott hisztizni, összeszorítottam a fogam és jó képet vágtam a dologhoz.
17# Agresszív majom. XD
Ezért nincs senkid, de javíts ki, ha tévedek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!