Szingliként nem szomorodtok el, ha látjátok, hogy milyen emberek vannak párkapcsolatban?

A múltkor két barátnőmmel beszélgettünk erről az általános iskolás osztálytalálkozónk után (igen, mint a pletykás vénasszonyok), mert megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a többségnek nem csak szimplán párkapcsolata van, hanem már ennyi idősen együtt élnek, akár házasok és gyereket is nevelnek. Majd utána végigfutottunk a barátainkon, ismerőseinken stb. és kiderült számunkra, hogy rajtunk kívül maximum egy-két ember egyedülálló a környezetünkben, de ők is inkább csak "átmenetileg" (mert mondjuk éppen nem szeretnének kapcsolatot, nemrég szakítottak vagy ilyesmi). Viszont ami még jobban megdöbbentett az az, hogy olyanoknak is van párja, akikről nem feltétlenül gondolná az ember vagy csak szimplán nem értem, hogy miért vagy hogyan... Ez most lehet, hogy csúnyán hangzik és én tényleg nem szeretnék megbántani senkit, de egyszerűen nem értettük.

Tudom, hogy ez alapvetően egyéni preferencia kérdése, ezért nem is olyanokra gondolok, mint mondjuk külső adottságok, érdeklődési kör vagy ilyesmi, hanem szimplán olyanokra mint pl. alapvető igényesség, higiénia, ápoltság, műveltség, kulturáltság, tanultság, tisztesség, hűség stb. Például nem értem, hogy hogyan nem zavar valakit, ha a másik mondjuk igénytelen (pl. büdös, koszos, szakadt ruhákban jár) vagy buta (pl. teljesen alapvető dolgokkal nincsen tisztában, nem lehet vele beszélgetni, mondjuk nem tud számolni vagy érthetően fogalmazni) vagy kihasználják (érzelmileg, anyagilag stb.). Ott ültünk egy asztalnál többek között olyanokkal is, akik hangosan böfögtek, túrták az orrukat, tele szájjal röhögtek, disznó vicceket meséltek, végig nagyon csúnyán beszéltek. Valamint vannak olyan közös ismerőseink is, akikről nyílt titok, hogy nem hűségesek és ide-oda csalják a másikat vagy nagyon bunkó módon viselkednek.

Mindenkinek a saját magánügye, ők tudják és az ő döntésük, csak ezek után tényleg végiggondoltuk, hogy akkor most mégis mi van...mert állandóan azt hallgatja az ember mindenhonnan, hogy fejlődj és hozd ki magadból a maximumot. Mind 20-22 évesek vagyunk, ápoltak, igényesek, tanulunk, dolgozunk és egyikünk sem csalfa, bunkó, számító típus és mégsem kellünk senkinek sem. Nem sajnálom én senkitől sem, hogy boldog és van kapcsolata, csak tényleg annyira meglepődök néha, hogy nem tudom hová tenni a dolgot és emiatt rágódok rajta, hogy ha neki van, akkor nekem miért nem.