Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Léteznek szép lányok/nők...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Léteznek szép lányok/nők közül is olyanok, akik úgy gondolkodnak, mint én?

Figyelt kérdés

28/F


Nekem sajnos elég speciális a látásmódom, talán régimódi, talán kelet-ázsiai, de világ életemben csak egyetlen párt szerettem volna találni magamnak, akivel örökre együtt maradok. Nem voltak tinédzser koromban sem olyan fétiseim, hogy jajj, össze kell szednem mindenféle csajokat, akik vagy megmaradnak vagy nem, és jól kiélem magam, meg ilyenek. Én úgy voltam vele már akkor is, hogy ha találok magamnak egy normális lányt, akkor vele először összebarátkozom hogy jól megismerjem, majd ha minden stimmel, néhány év ismeretség után összejöhetünk, és együtt maradunk hűségben életünk végéig. Ismerem magam, és én nagyon ragaszkodó típus vagyok. Mindenem mellett kitartok. A házam mellett, a városom mellett, az országom mellett, a barátaim, a munkahelyem, a kocsim mellett a végsőkig. Ha nem csalna meg az aktuális párom, soha nem szakítanék vele, még akkor sem, ha elhidegülünk, mert ilyen típus vagyok. Aztán az évek elteltek, és én soha nem találtam magamnak egy olyan szép lányt se, aki úgy gondolkodna, mint én. A legtöbbjük összejött már korábban is mindenféle srácokkal. Nekem olyan kellett volna, akinek én vagyok az első és utolsó, és aki nekem is az első és utolsó. Persze, ehhez évek ismeretsége és barátsága kell, és ezért nehéz, ezért is nem jött soha össze. Most már túl idős vagyok, úgyhogy szinte teljesen feladtam az egészet. Ilyen korban olyan szép lányt találni, aki még soha nem volt együtt mással, gyakorlatilag lehetetlen. De mégis nyugtat az a gondolat, hogy 7 milliárd emberből, ahányan most élünk, a nagy számok törvénye alapján BIZTOSAN van valahol, a világ valamely távoli zugában egy olyan nő, aki pontosan ugyan úgy gondolkodik mint én, és ugyan olyan életet élt le eddig nőként, mint én férfiként. Még ha soha nem is fogjuk egymást megtalálni, akkor is megnyugtat belegondolni, hogy valahol biztos létezik, és talán ő is éppen énrám gondol. Nektek mi a véleményetek erről a felfogásról? Minden ismerősöm megvet emiatt a tulajdonságom miatt, de én sajnos változni már nem tudok, és nem is akarok. Vannak akik még így gondolkodnak? Vannak olyan szép nők, akik mondjuk 20 fölött találták meg az első, és egyetlen férfit az életükben, és azóta is együtt vannak? Van még számomra szikrányi remény is?



2018. okt. 15. 20:39
1 2 3 4 5 6 7
 11/62 anonim ***** válasza:
50%

én is így képzeltem a párkapcsolatosdit. 18 évesen lett a legjobb barátom a szerelmem, azóta eltelt 7 év és még vele vagyok, vele is tervezek lenni mindig.

ismerősi körömben nem ismerek mást, aki csak az igazival jött volna össze, de olyat se, akinek sok barátja lett volna. ilyenből pedig rengeteg van. szinte az összes lány ismerősömnek 1-2 kapcsolata volt ennyi idős korára mint én, nem élték ki magukat.

28 évesen szerintem se valószínű, hogy találsz olyan lányt, akinek te vagy az első az életében. eleve nem csak egy igazi van az ember életében (nyilván ha egyet közülük már megtalált valaki, nem valószínű hogy a többit keresi), és azért mert mondjuk egyet vagy kettőt már talált az adott lány, de valami miatt elromlott a kapcsolat, nem kéne kizárnod őket. lehet azokkal is hosszú barátság után jött össze. lehet a barátjuk akarta elhagyni őket, lehet azok nem tartottak ki mellette.

2018. okt. 15. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/62 A kérdező kommentje:
9-es, igen, együtt maradnék vele akkor is, ha rossz a kapcsolat. Amíg nem csal meg, addig én is hűséges maradnék. A földön járok két lábbal, és tudom, hogy semmi nem tart örökké, nincs örök boldogság. Ha csak lakótársak lennénk egy idő után, akkor ez van. Ő főzne, én nyírnám a füvet, ez lenne a szimbiózis. Mint mondottam, hűséges típus vagyok. A motorom is már egy nagy roncs, de addig nem cserélem le amíg becsülettel beindul. Majd akkor, ha darabokra hullik szét...
2018. okt. 15. 21:18
 13/62 anonim ***** válasza:
89%
Magyarul, te olyan kapcsolatot szeretnél, ahol te mondod meg, hogy mi legyen, kinek mi a feladata, stb. stb.
2018. okt. 15. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/62 A kérdező kommentje:
10-es, nem mondtam, hogy én azt a kort sírom vissza, amikor a nők el voltak nyomva. Sőt, én azt értékelem igazán, ha kiteljesednek. Akkoriban nem választhattak párt, de most már igen, és érdekel, hogy mégis mi alapján választanak, ha nem a hűségesség alapján?
2018. okt. 15. 21:19
 15/62 anonim ***** válasza:
90%

"ismerősi körömben nem ismerek mást, aki csak az igazival jött volna össze"


Amikor összejössz valakivel, akkor honnan tudod, hogy ő az igazi? Az csak évek múlva derül ki. Nekem volt egy 7 éves kapcsolatom, vele terveztem örökre, végül mégsem ő lett a férjem.

2018. okt. 15. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/62 anonim ***** válasza:
84%
Érdekelne, hogy ennek a bizonyos elképzelt ideális partnered számára mégis mi lenne a jó a veled való partnerkapcsolatban / házasságban.
2018. okt. 15. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/62 A kérdező kommentje:
13-as, pont az a lényeg, hogy ugyan olyan gondolkodású nőt kerestem, mint amilyen én magam vagyok. Akkor nem kell egyikünknek se a főnöknek lennie. Én tökéletes egyenlőséget akartam mindig is.
2018. okt. 15. 21:23
 18/62 A kérdező kommentje:
16-os. Mit jelentene ez a kapcsolat számára? Stabilitást, biztonságot, hűséget. Én én csak ugyan ezt várnám viszont.
2018. okt. 15. 21:25
 19/62 anonim ***** válasza:
93%
Főzni tudó szép szűz lányok jelentkezzetek, ha egy langyos fos életre vágytok. Jelige: füvet nyírnotok nem kell.
2018. okt. 15. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/62 anonim ***** válasza:

Korban hozzádillő szűz lányt, és még szép is legyen?

Ehhez úgy 700évig kellene élned hogy összeakadj vele.

Mondjuk nem értem azt hogy az erény lenne mert szép és többen udvarolnak neki és tartogatja valakinek a szüzességét? Kinek?

Neked talán? Ez a boldogságod kulcsa?

Nem kéne inkább egy normális leányzót kerítened akivel szimplán jól érzed magad?

2018. okt. 15. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!