Mi teszi a magamfajta lúzereket lúzerré?

Belefáradtam már, hogy folyton csak a visszautasítást kapom. A könyvekben, a filmekben, és a valóságban is az ismerőseim közt, mindenhol azt látom, hogy lesz párjuk, de igazán faintos emberek, nekem meg semmi, és senki. Csak a kudarc, a visszautasítás. Annyi jobbnál jobb pasi futkos a világban [és a jót nem (csak) külsőre értem], csak nekem nem jut közülük egy sem. Nézem mi a baj, de nem találok magamban semmi fatális hibát. Azt hiszem egyszerűen csak egy peches vesztes (lúzer) vagyok. Hozzam hasonló nők is tudtak boldogok lenni férfival. De én azóta sem. Nagy ritkán, ha valami férfit komolyan érdeklek, akkor abban a pasiban egyszerűen nem találom meg a szerelemet. Egyáltalán nem is vonzódom hozzájuk. Akik viszont tetszenek, azoknak én nem kellek, vagy van barátnőjük, vagy csak simán mást választanak helyettem. Lehet én egy ilyen magányos macskás hölgy leszek? Valakinek annak is születnie kell, lehet én születtem a magányos macskás hölgy szerepére. De jobban örülnék, ha én a dögös, jófej pasi barátnője szerepre születtem volna. Minden nő erre vágyik. Egy rendes, vidám, udvarias, jófej, intelligens, helyes, jó alakú férfira. És a nők nagy részének jut is ilyen, és boldog vele. De nekem nem jut. Egye meg a fene. Elegem van. Szomorú vagyok és magányos. Rengetegszer érzem magam szuperelhagyatottnak. Magányosnak. Szomorúnak. Bánatosnak. Annyira szeretnék már egy pasit, akivel boldog lehetek. Akibe szerelmes vagyok, akihez vonzódom. Ilyet még találnék is, de olyat akarok, aki engem akar. Akinek én vagyok a mindene. Aki viszontszeret. Aki számára én vagyok a legszebb. Aki odaig van értem. Aki támogat. Aki büszke rám. Aki gondoskodik rólam. Aki elűzi, elkergeti a magányt. Aki megnevettet. Aki a tenyerén hordoz. Aki bemutat az ismerőseinek. Aki meglep. Aki törődik velem. Akinek én vagyok a legfontosabb. Akit érdeklek. Akinek fontos vagyok.