Csak szerintem vannak a mai nőknek szürreálisan magas elvárásaik a férfiakkal szemben?

A diákmelót nehogy már ide vedd. Most próbálsz javítani a helyzeteden, ahelyett, hogy belátnád, nem volt igazad. Tipikus magyar mentalitás:) Te is azt írtad, hogy 18 éves korától 22 éves korig tanul, utána pedig dolgozik, ami 8 év, vagyis majdnem 10. Ergo te sem kalkuláltad bele a diákmelót, csak most már nem tudsz mit kitalálni:)

Persze csak akkor igaz a fentebbi írásom, ha ugyanaz a válaszoló vagy.

Több válaszoló is van, ne keverd az embereket.

Én 30 éves koromra szedtem össze a lakásra valót, addig viszont folyamatosan gyűjtöttem, 22 éves korom óta, mivel én akkor kezdtem dolgozni, közben tanultam is, befejeztem a főiskolát, szereztem egy OKJ-t, voltam munkanélküli, volt minimálbérem, dolgoztam a válságban, amikor mindenki féltette a helyét. Összejött a pénz minden nehézség ellenére. Volt megtakarítás alapú életbiztosításom, lakáskasszám, banki lekötéseim, egyszerűen odafigyeltem, milyen lehetőségek vannak, és éltem ezekkel. Nagyon sokan ezt nem teszik meg, és persze nem jutnak előrébb, csak aztán nyafognak, hogy hogyan szedjenek össze annyi pénzt. Én megalkudtam a hosszú távú jobb érdekében a pillanatnyi rossz helyzettel (mert nem volt leányálom a szüleimmel együtt élni, kollégium nem volt opció, mert azon a településen éltem, ahova főiskolára jártam, albérletbe nem volt kivel összeköltözni, egyedül meg sok lett volna), viszont tényleg komolyan vettem a gyűjtögetést.

Vettem fel hitelt, de nem vagyok vele eladósodva nyugdíjas koromig, kevesebb, mint havi 30 ezer a törlesztés, összesen 8 év, de 5 évre tudom csökkenteni lakáskasszával, és ebből is már félidőn túl vagyok.

Nem örököltem, a szüleim 2 millióval támogattak, annyival támogatják a tesómat is, de ők ennyit szántak csak erre a célra, a nagyobb részét (közel 3x ennyit) én hoztam össze 8 év alatt. Egyedül, nőként. Mellesleg lehetőségük lett volna, csak nekik ez nem volt fontos, ők nem akarták, hogy külön költözzek, de ez már más lapra tartozik, nem része a témának.

Én úgy gondolom, hogy csak attól, mert valaki egy számára vágyott személy elvárásainak nem felel meg, attól még nem biztos, hogy a másik személynek irreálisan/szürreálisan magasak az elvárásai. Tehát ha valaki magához mérten szabja meg ezeket a határokat, és ő is hozza azt a szintet, és azért vár el bizonyos dolgokat, akkor az nem magas elvárás, max. nem mindenki felel meg neki, az viszont már más téma (nem biztos, hogy lakás kell, talán csak hasonló hozzáállás fontos az anyagiakhoz, ne azonnal elszórjuk, hanem legyen megtakarítás hosszú távra például, de ugyanilyen elvárás lehet, hogy mondjuk valaki aktív életet él, sportol, és szeretné, hogy a párja is olyan legyen, valaki örökmozgó, akkor a párja ne legyen otthonülő, ideig-óráig működik, egy darabig az otthonülőt is ki lehet rángatni, be tud lelkesedni, de ha nem olyan alapból, vissza fog térni az eredeti önmagához, és akkor jönnek az eltérésből adódó konfliktusok).

Egy ideig működik az ellentétek vonzása, de örökké nem. Van, amiben össze lehet csiszolódni, de van, amiben nem.