Csak szerintem vannak a mai nőknek szürreálisan magas elvárásaik a férfiakkal szemben?

Én nőként úgy látom, hogy ez nem ilyen egyszerűen fekete-fehér, hogy "otthon él a pasi = életképtelen szánalomhalmaz", míg "külön él a pasi = ő az élet császára"... Külön élő és külön élő, meg szülőkkel lakó és szülőkkel lakó között is van különbség.

Példának hadd hozzam fel 3 férfi ismerősöm:

1. Egyik ismerősöm. Ő már a 40-hez közelít, anyukájánál lakik, de úgy, hogy egy panellakásban, egy ágy méretű szobában. Minden házimunkát anyuci csinál, a pasasnak pedig még csak szándéka sincs a különköltözésre, neki teljesen jó ez így, nem is rak félre semmit, pedig lenne miből, nem keres olyan rosszul. Az egész fizetését elveri baromságokra (pl édességekre - nem hinné el senki, mennyit el lehet költeni csokira meg nasira, amíg nem ismeri őt), de igazából hobbija sincs, ha otthon van, akkor ül a facebook előtt, és ennyi.

2. Egyik haverom. Neki van egy saját háza, amit vettek a nevére közösen az anyukájával, a nagyszülei halála után az örökségből. Abban a városban vették, ahova éppen akkor járt egyetemre a srác (már a harmadik különböző képzésére - egyiket se fejezte be), amit azóta otthagyott, szóval most kiadja valakinek, nem túl jó pénzért (picike ház, külkerületben), mindeközben már Pesten él albérletben, amit az anyukája fizet neki, és ő is jár fel hozzá takarítani x időnként. Amíg a házában lakott, addig inkább szervezett házibulit néha, csak hogy oda tudja csalogatni a haverjait, akivel aztán megcsináltatott minden ház körüli munkát gyorsan, amire ő képtelen volt (egy zár kifúrása, ilyesmik). Nem tud főzni a rántottán kívül semmit, és nem tud takarítani (konkrétan nem tudja, hogy kell használni egy felmosót)

3. A párom (mielőtt összejöttünk). Szüleivel élt, a házban fent a tetőtérben volt neki külön egy szoba, egy nappali, egy fürdő, meg egy teakonyha-szerűség. Magára mosott-takarított, főzni ugyan otthon nem főzött, mert a munkahelyén kajált, de ha házibuli volt a haveri társasággal, akkor mindig ő dobott össze valami finomságot, ha megéhezett a társaság éjjel. Fizetett minden rá eső dolgot, kivette a részét a háztartásból, teljesen életképes volt, ott is költöztünk össze először egy időre, amíg nem tudtunk külön menni, nem volt azzal semmi baj.

Akkor közülük ki a legéletképesebb? A 2-es, csak azért, mert ő külön lakik, és ez a legfontosabb? :D

Másrészt: gondolkozok egy ideje, de csak 3 olyan férfi ismerőst tudok felidézni, akinek volt saját tulajdonú ingatlanja, mikor összejöttek a párjukkal, vagy hát hogy egyáltalán külön éltek. Mindhárman örökségből tudtak venni, és a háromból egyszer addigra a nőnek is volt saját lakása.

30 környékén, azalatt csak ez a 3 ember nem lakik a szüleivel a környezetemben, mégse csak nekik van párjuk, szóval kérdező, ha ilyen arányban azt tapasztalod, hogy a nőknek teljesen kizáró tényező, ha a férfi a szüleivel lakik, akkor elég fura nőket ismerhetsz, mifelénk ez teljesen természetes - sőt, anyagiak miatt egyre több ismerősöm költözik össze valamelyikük szüleihez, jellemzően akkor, ha megoldható valami olyan tetőteres megoldás, mint nálunk. Párom tesójáék is a pasi szüleinél építették be a tetőteret, most várják a babát oda (akartak volna saját házat, de esélytelen, pedig mindketten jól keresnek)

Harmadrészt, azok a nő ismerőseim, akikkel beszélgettem erről a témáról, általában vagy elvárják a saját házat/lakást, és akkor azért cserébe ők is le tudtak tenni ennyit az asztalra, vagy pedig nem várják el, csak annyit, hogy legyen rá szándék/terv, hogy majd valahova összeköltözni.

Amúgy nem teljesen értelek, "régen" általában egész egyszerűen a nő odaköltözött az új férje családjához, és kész, nem nagyon volt semmiféle "közös jövő-alapozás", nálunk legalábbis így volt nagytatámék, dédimék korában. Régen sokkal inkább az anyagiakra alapozták a kapcsolatokat, mint ma, szerintem.

Az elvárásokról meg annyit, hogy te is elvárhatod egy nőtől, hogy legyen saját háza, senki nem szabhatja meg neked, hogy mit vársz el és mit nem. :)

Ja, és még egy megjegyzést így a végére: vagy szülőknél, vagy albérletben lakni, legalább átmenetileg szerintem nagyon fontos. Én se szívesen laknék albérletben, ablakon kilapátolt pénz, de gondolj bele, vennél fel közösen hitelt olyannal, akivel egy napot se éltél még együtt, és nem tudod, hogy milyen lesz együtt lakni? Én ezt nem merném bekockáztatni. Nekünk szerencsénk volt, hogy ilyen körülmények voltak anyóséknál, ott meg tudtuk húzni magunkat egy ideig, és egyrészt félretenni, másrészt meg "gyakorolni" a közös életet. Én örülök, hogy így alakult.

Nem tudok az egészhez hozzászólni (vagyis inkább nem akarok). Esetleg annyit, hogy olvasva a hozzászólásokat itt, meg a hasonló témáknál, nem értem, hogy mit rinyál a média, meg az átlag ember.

Mindenki 17 évesen egyedül tartja el magát, mindenkinek háza/lakása van, spórolt pénze etc.

Aztán jönnek a hülye újságírók, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincs középosztály...

Fel kellene járni a gyakorira.

Azt sem értem, az én környezetemből hol van ez a rengeteg huszon, harminc+ ember, akik 18 évesen külön költöztek, meg 16 éves koruktól dolgoztak, mert én konkrétan egyet nem ismerek személyesen.

Hacsak úgy nem, ahogy én voltam: gimi alatt anyám nyaranta szerzett nekem nyári munkàkat, hogy legyen plusz pénzem.

Erre mondjuk mondhatnám, hogy 16 éves koromtól dolgoztam, de szerintem inkább hagyjuk.

Kérdező, aki nő létére maga is fel tudja mutatni mindazt, amit elvár, az OK.

Akkor szíve joga magához ugyanolyat választani.

Te meg ha otthon laksz, semmi gond, válassz olyat, aki szintén akár otthon lakik, de törekvő, normális gondolkodású. Ha passzoltok egymáshoz, együtt maradtok, vehettek lakást közösen. A nagy átlag így csinálja, mindegy mit álmodoznak egyesek.

A 26os tökéletes úriembertől kérdezném, hogy miért lakik egyedül, ha ilyen rózsaszín minden?

Az már """"szürreálisan""" nagy elvárás, hogy ne lakjon otthon felnőttként... wow... Ezen az oldalon már-már reklámozzák a szánalmasságot.

És hogy ne csak a nők legyenek szürreálisak: a férfi ismerőseim jelentős része választaná a Dunába ugrást, mint azt, hogy a gyerekszobájában élje le a felnőtt éveit.

Azt meg elvárhatod, hogy a jövőbeli párodnak legyen háza, kocsija; akármije. Ki tart pisztolyt a fejedhez és mondja, hogy feltétlenül nincstelennel kell összejönnöd?

#47 a kisebbségi komplexus úgy süt belőled, ahogy az el is várható egy olyantól, aki 30 évesen is anyunál lakik.

Menj albérletbe, kérdező. Lehet, hogy elmegy rá a pénzed egy része, de legalább lesz valamennyi méltóságod.

Amúgy meg itt egy jó kis koncepció: ha nincs olyan aki megfelel az elvárásaidnak, akkor nem jössz össze senkivel.

Unalmas azt látni hogy sok férfi kizárólag azért jön össze egy nővel, hogy legyen valakije, aztán 1-2 év után kitalálja hogy milyen hülye, semmit érő, ostoba a nő, akitől megváltás elszabadulni.

Legyenek elvárásaid. Az nem erény, ha nincsenek. Az igénytelenség, és az ilyen igénytelenség miatt annyira elb...szottak manapság a kapcsolatok.

Kerdezo

Anyucika megsutotte a palacsintat szaladj enni

Pff anyuci kicsi fia

Férfiként szólok hozza, hogy abszolút reális elvárás, hogy 30 évesen egy ember (férfi és nő is) a saját életét élje a saját otthonában.

Mindegy, hogy saját, van-e hitel rajta vagy albérlet. A lényeg, hogy valamilyen formában önállóan éli az életét.

2 vonatkozás miatt nem tudok komolyan venni valakit, aki 30 évesen is a szüleivel akik.

Egyik, hogy ez igénytelenség. Nincs igénye a privátszférára, nincs igénye a saját önálló életre, nincs igénye a függetlenségre.

A másik, hogy általában úgy masra sincs igényük, az ilyen emberek csak úgy el vannak a világban célok és eredmények nélkül. Elég nekik annyi, hogy annyi, hogy van hol aludni, esznek, aztán annyi.

Amit írtak itt, hogy 2-3 év... bullshit, ez 2-3 év után is további 2-3 év lesz, de még 12-13 év után is.

Akinek van erre igénye az megoldja.

Nagyon sok férfi és nő is megoldotta, háttértől függően ki könnyebben vagy nagyon nehezen.

Egyszerűen sok emberből hiányzik a kezdeményező készség, tettakarás, nincsenek céljaik, se igényeik. Csak stagnálnak. Ez persze minden más területen is megjelenik az életükben.

A legfontosabb, hogy HAJLANDÓSÁG

sincsen, se cél, se tett.

Ehhez persze mindenkinek joga van, de akkor a saját kategóriájában keresgéljen. És itt a kategória nem csak az egzisztenciát foglalja magában. Az csak az eredménye. Mert itt a személyiségben és az életvitelben van áthidalhatatlan szakadék.

Az egyiknek tervei, céljai, igényei és ezzel összeegyeztethető elvárásai is vannak, míg a másik el van a langyiban és csak elvárásai vannak. Nem kompatibilisek, nem működhetne. Mem azért mert az egyik egyedül él, a másik meg mamahotelben. Hanem mert teljesen más személyiségek, mások az igényeik, masok a céljaik és mások az elvárásaik.