Párkeresés szempontjából baj lehet, hogy én nem vagyok ennyire szentimentális meg "spiri"?

Abszolút monogám vagyok pedig és ha kapcsolatban vagyok, boldogan, nem nagyon szokott más megmozgatni sem. Ha meg nem vagyok boldog, lehet beszélni a partnerrel, vagy ha nem megy, nem kell együtt maradni.

A házasságot sem azért akarom, amiért a legtöbb nő, hanem mert úgy gondolom/érzem, hogy ez az élet vagy a kapcsolat rendje. Hogy összeköltözünk, összeházasodunk és vannak ilyen lépcsőfokok, amiknek megadjuk a módját. De erre sem tudom azt mondani, hogy "szent kötelék" meg mit tudom én. Egy hatalmas buli, valami új kezdete, annak a fizikai megnyilvánulása, hogy egymást választottuk és ebben biztosan vagyunk. Én legalábbis így mondanék igent.

Tudom, hogy kicsavart, nem tudom, mennyire érthető... Tudom értékelni azt is, ha a párom kedveskedik nekem, vagy együtt készítünk vacsorát és tényleg hangulatosan elfogyasztjuk, de nem tudok bele mást látni annál, hogy milyen jó program és milyen jó vele. És nincs bennem ilyen, hogy nagyon túlmisztifikáljam. A szexszel is így vagyok, örömszerzés, élvezetes, marha jó egymásnak esni és látni, ahogy a másik élvezi, de hogy most "összeolvadunk" meg "eléri szerelmünk a csúcspontját" meg minden, ez nekem annyira giccs. Én jobban hiszek egy olyan kapcsolatban, ami úgy jó és amiben úgy vagyok szerelmes, hogy az reális és valósnak érzem és tényleg csak az, ami, semmi több, semmi túlturbózott, amiről kiderül másnap vagy a szakítás után, hogy mindenki csak lehazudta a csillagokat a nagy szerelem hevében.