Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon elrontottam azzal, hogy 2. randin lefeküdtem vele? Könnyűvérűnek tart? N23 és F29
2 randink volt, az első 4 órás, a második 6 órás.
Az elsőn volt ital, séta, gyros és hazakísért. Közben chateltünk és írta, hogy már nem "16-20" éves, hogy mindig csak padon üljön, nála gyorsabban mennek a dolgok, 2. randin szeretne megcsókolni. Azt írtam, ha olyan a pillanat, hogy megvan az összhang, megcsókolhat.
A második randi kèsőbb kezdődött a megbeszéltnél, miattam, közbejött nekem egy külső körülmény. Ezt megértette, elment edzeni. Edzés után elém jött, de szólt, hogy be kell ugrani ledobni a cuccát otthon. Ezért ez volt a sorrend, mert az edzőterméhez én lakom közelebb. Ő kérdezte lent megvárom-e, vagy felmegyek. Azt mondtam felmegyek vele. Ott felajánlotta, hogy főzzünk együtt nála vacsorát. Volt hozzá kedvem, belementem. Elmentünk bevásárolni hozzávalókat. Főzés előtt megcsókolt, főzés közben egymáshoz értünk többször is. Ettünk gyertyafényben. :D 2 dl bort ittam.
Viccelődtünk, elvoltunk.
Sokat csókolóztunk, bedőltünk az ágyába, fehérnemüre vetkőztetett és alsógatyára vetkőzött. Nagyon kívántuk egymást. Ő elkezdett ujjazni, én elég passzív voltam végig, mondtam, hogy nekem ez még korai. A farkára tette a kezem, akkor megsimogattam pár másodpercig ez lehetett kb 2 x .
Végül kb. 3 x belém hatolt, alkalmanként fél percre. Ekkor is nagyon passzív voltam, csak feküdtem a hátamon. Többször is mondta, hogy hoz gumit és csináljuk kutyába, hisz elárultam neki, hogy az a kedvenc pózom. Ebbe nem mentem bele. Kérte, hogy kényeztessem a számmal, ezt sem tettem. Egyikünk sem ment el, nem "hagytam" addig. Feladta a próbálkozást, mondta, hogy hazavisz kocsival. Már az elején megbeszéltük, hogy nem alszom ott.
Kitaláltam, hogy beveszem a 72 órás esemény utáni tablettát, hogy ne kelljen aggódnom amig meg nem jön. Másnap elkísért orvoshoz és kifizette a gyógyszerem.
Csókkal búcsúztunk, kérte, hogy írjak neki minden rendben van-e.
Másfél nap múlva írtam, beszéltünk kicsit, írta, hogy sok a munka.. utána hazament vidékre a 4 napos ünnepre. Kevesebbet ír, bár előre szólt, hogy otthon sok dolga lesz (még mielőtt "lefeküdtem" vele.)
Többször mondta, hogy mivel közel 30, nála gyorsabban mennek a dolgok, szexuális téren ismerkedéskor.
Viszont, azt is mondta, hogy volt egy lány, aki első randin "szex volt meg minden", később belőle kapcsolat lett, de a lány más fiúkkal is olyan volt és megcsalta őt...
Ezek alapján elrontottam, hogy második alkalommal ennyit engedtem neki?
Amúgy azt sem értem, hogy ha már a második randin tudta a kedvenc szexpózodat akkor azért az első randin már ennyire feljött volna köztetek a szex téma? Ez azért durva intő jel ha már akkor arról beszélt neked, hogy nem vár sokat, meg exe azonnal "fektethető" volt...
Nem mondom, hogy nem lehet elsütni egy szexuális viccet az első randikon, de ilyenkor azért még nem ennek kéne a fő témának lennie. Vagy akkor az ember levágja, hogy a faszival nem stimmel valami.
#41. első randin szó sem volt a szexről, az minden szempontból a nagykönyv szerint történt. :D
Az exes sztorit főzés közben mesélte, a kedvenc pózomról az ujjazás közben kérdezett.
Ha ezek után lelép, az nem azért lesz, mert túl korán "szexeltél" vele, hanem azért mert
1, szívattad ezzel az engedem, aztán mégse dologgal, ettől pedig nagyon komolytalannak és butának tűnsz,
2, amit csináltatok, az is szar volt, mert csak feküdtél passzívan,
3, miután megszívattad, még perkálhatta ki az esemény utáni tablettát.
Szóval igen, elcseszted, de nem azért, amiért gondolod.
30N
Sosem szűrhette le azt, hogy már 2. randin lefeküdnék vele, ezt előtte is elmondtam neki és közben is.
Igazából nekem nem is kéne olyan pasi, aki nem teszi meg (egyszer) azt, hogy elkísér gyógyszerért, fizeti, még úgy is, ha nem történt köztünk rendes szex végig.
#47
Tudod az a baj, hogy nők szavaira nem nagyon lehet adni mert ugye mondtál ezt meg azt, mégis egy ágyban kötöttetek ki.
Másrészt, ha te is benne vagy a dologban akkor az utólagos fogamzásgátlás szerintem fifti-fifti.
Harmadrészt, továbbra sem látom semmi értelmét eseményutáni tablettáért rohanni egy három perces mártogatós maszatolás miatt. Kb. mintha egy tüsszentés és orrfújás után már kemoterápiát akarnál.
Én tudom magamról, hogy hirtelen nagyon elfoglalt lennék az elkövetkezendő 3 évben. Lehet, hogy ő máshogy gondolja, de számomra az ilyen szorongó, feszengő, paranoiás csajok elég ellenszenvesek. Olyat keresnék aki tudja mit akar, élvezi az életet és nem fél paranoid módon mindentől. Tehát nem egy gyakoris lányt az biztos.
Senki nem írja elő, hogy mikor lehet lefeküdni a másikkal. Akkor ideális, amikor mindketten úgy érzitek.
Az a baj, hogy te szórakoztál vele, hagytad, hogy beléd hatoljon, közben pedig feküdtél, mint egy darab fa. El kellett volna tudni dönteni, hogy szexelni akarsz vele, vagy nem, és akkor úgy is viselkedni. Ha akarsz valamit, akkor tedd meg, ha pedig nem, akkor ne húzd az agyát, szívasd ilyen hülye módon, ahogyan te tetted.
Azért nem keres, mert így viselkedtél. Ennél sokkal elfogadhatóbb, ha tartod magadat az elhatározásodhoz, és nem kezdesz bele semmi szexuális jellegűbe, ha még nem állsz készen. De ez amit csináltál, nagyon éretlen viselkedés volt.
Mindezek mellet a férfi is felelőtlen volt ezzel az óvszer nélküli szexszel. Nem kell beállítani valami hős lovagnak, hogy elkísért esemény utánit venni. Már eleve kellett volna annyi eszének lennie, hogy egy alig ismert emberrel, akiről azt sem tudja, milyen az egészségügyi háttere, szed-e fogamzásgátlót, nem fekszik le óvszer nélkül.
Ha közben is mondtad (határozottan és egyértelműen) és nem állt le, én minimum pofán vertem volna és ott hagyom a francba, nemhogy engedek neki bármit is...nem pedig még azon agyalnék, hogy vajon "keres e még."
Az ilyen sztorikból van utána a "meetoo"...:S
Basszus egy felnőtt nő csak tudja már eldönteni mit is akar. Vagy ha már nem volt elég határozott és egyértelmű, ne sajnáltassa magát és szenvedjen a bűntudattól másnap.
Nekem is volt buliban (1x), hogy kicsit többet engedtem egy srácnak mint ami józanul belefért volna. (pedig nem volt szex) és igen másnap kellemetlenül éreztem magam. Nyilván tanultam az esetből, de nem csináltam úgy mintha én nem tehetnék a dologról, és nem lepődtem meg rajta, hogy aztán nem keresett a srác.
Én hagynám ezt a kapcsolatot és tanulópénznek venném az egészet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!