Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon elrontottam azzal, hogy 2. randin lefeküdtem vele? Könnyűvérűnek tart? N23 és F29

Figyelt kérdés

2 randink volt, az első 4 órás, a második 6 órás.

Az elsőn volt ital, séta, gyros és hazakísért. Közben chateltünk és írta, hogy már nem "16-20" éves, hogy mindig csak padon üljön, nála gyorsabban mennek a dolgok, 2. randin szeretne megcsókolni. Azt írtam, ha olyan a pillanat, hogy megvan az összhang, megcsókolhat.

A második randi kèsőbb kezdődött a megbeszéltnél, miattam, közbejött nekem egy külső körülmény. Ezt megértette, elment edzeni. Edzés után elém jött, de szólt, hogy be kell ugrani ledobni a cuccát otthon. Ezért ez volt a sorrend, mert az edzőterméhez én lakom közelebb. Ő kérdezte lent megvárom-e, vagy felmegyek. Azt mondtam felmegyek vele. Ott felajánlotta, hogy főzzünk együtt nála vacsorát. Volt hozzá kedvem, belementem. Elmentünk bevásárolni hozzávalókat. Főzés előtt megcsókolt, főzés közben egymáshoz értünk többször is. Ettünk gyertyafényben. :D 2 dl bort ittam.

Viccelődtünk, elvoltunk.

Sokat csókolóztunk, bedőltünk az ágyába, fehérnemüre vetkőztetett és alsógatyára vetkőzött. Nagyon kívántuk egymást. Ő elkezdett ujjazni, én elég passzív voltam végig, mondtam, hogy nekem ez még korai. A farkára tette a kezem, akkor megsimogattam pár másodpercig ez lehetett kb 2 x .

Végül kb. 3 x belém hatolt, alkalmanként fél percre. Ekkor is nagyon passzív voltam, csak feküdtem a hátamon. Többször is mondta, hogy hoz gumit és csináljuk kutyába, hisz elárultam neki, hogy az a kedvenc pózom. Ebbe nem mentem bele. Kérte, hogy kényeztessem a számmal, ezt sem tettem. Egyikünk sem ment el, nem "hagytam" addig. Feladta a próbálkozást, mondta, hogy hazavisz kocsival. Már az elején megbeszéltük, hogy nem alszom ott.

Kitaláltam, hogy beveszem a 72 órás esemény utáni tablettát, hogy ne kelljen aggódnom amig meg nem jön. Másnap elkísért orvoshoz és kifizette a gyógyszerem.

Csókkal búcsúztunk, kérte, hogy írjak neki minden rendben van-e.

Másfél nap múlva írtam, beszéltünk kicsit, írta, hogy sok a munka.. utána hazament vidékre a 4 napos ünnepre. Kevesebbet ír, bár előre szólt, hogy otthon sok dolga lesz (még mielőtt "lefeküdtem" vele.)

Többször mondta, hogy mivel közel 30, nála gyorsabban mennek a dolgok, szexuális téren ismerkedéskor.

Viszont, azt is mondta, hogy volt egy lány, aki első randin "szex volt meg minden", később belőle kapcsolat lett, de a lány más fiúkkal is olyan volt és megcsalta őt...

Ezek alapján elrontottam, hogy második alkalommal ennyit engedtem neki?



2018. ápr. 28. 17:07
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 anonim ***** válasza:
90%

"már nem "16-20" éves"", de engedélyt kért, hogy szeretne megcsókolni, mint egy pisis.

Hagytad, hogy levetkőztessen, állítólag "kívántátok egymást", de feküdtél, mint egy darab fa.

Mr. Felnőtt Férfinek van gumija, de előbb óvszer nélkül próbál megfarkalni. Be is dugja alkalmanként fél percre.


"Többször mondta, hogy mivel közel 30, nála gyorsabban mennek a dolgok, szexuális téren ismerkedéskor. " - ezt a bullshitet... Ezek szerint a 40 évesek meg még gyorsabbak, és az ismerkedés első pillanatában egymásnak esnek? Az 50 évesek meg az utcán már leteperik egymást, mert náluk még gyorsabbak a dolgok?


Gondolom, összeilletek. Következetlen, felelőtlen viselkedés mindkét fél részéről.

2018. ápr. 28. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/64 anonim ***** válasza:
13%

#19

Tisztában vagyok a veszélyekkel ahogyan azzal is tisztában vagyok, a medve egy nagyon veszélyes állat. És bár kicsi a valószínűsége, hogy Bp belvárosában lakva éjjel rám támad egy medve, de van rá matematikai esély. Ennek ellenére mégsem rakom tele medvecsapdával a bejárati ajtót mert valószínűsítem, hogy nem lenne semmi.

Mint ahogy attól sem lehet teherbe esni, ha valaki hozzányomja a péniszét egy lány csiklójához. Pedig elég gyakran láttunk régebben itt ilyen félelemkeltést amikor még egyben volt a két kategória. Ha pedig valaki valamilyen betegséggel küzd akkor az 2 hét vagy egy hónap után is ott lesz tehát az óvszer elhagyása akkor sem indokoltabb csak azért mert már jobban ismered, tudod melyik a kedvenc színe és, hogy mit szeretne kapni szülinapjára.


Bennem az egész csak azért jött elő most mert a kérdező írta, hogy reggel már rohantak eseményutániért, holott erre semmi szüksége nem volt.

Annyi ilyen ember van itt aki vízágyúval akar szikrát oltani...

2018. ápr. 28. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 anonim ***** válasza:
83%

Nem az a gond, hogy lefeküdtél vele a 2. Randin. Ha egy fergeteges szexben lett volna része, akkor keresett volna, es szervezte volna a köv randit. De szar volt, igy el fog tűnni.

Ennek semmi ertelme nem volt. Ha kívántad akkor nem értem, miért nem csináltad rendesen, miért csak feküdtél, mint egy darab fa.

Es legközelebb abban is lehetne több eszed, hogy nem engeded gumi nelkül, es akkor nem kell 72 orasert rohangalni.

2018. ápr. 28. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 anonim ***** válasza:
64%
Hát ekkora idióta nőt se láttam még. Ha már az elején lefekszel vele, miért fekszel úgy, mint egy fadarab?! Az mennyivel javít a helyzeten?! És ha már ilyen agyhalott vagy, hogy dugsz is, meg nem is, akkor miért gumi nélkül csinálod egy vadidegennel?! És ha nem is volt igazi szex, mi a francnak cseszed szét az egészségedet még egy esemény utáni tablettával is?! Tudod, hogy az hogy kicsinálja a hormonháztartásod?! Te nem vagy normális!!! A pasi helyében én messziről elkerülném az ilyen idióta luvnyát. :/
2018. ápr. 28. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 anonim ***** válasza:
54%
Tegnap volt egy második randink, 3-szor csináltuk. Azóta csak még jobb lett minden köztünk. Nem azon múlik, ki kell csak szexre és ki kell kapcsolatra, hogy hányadik randin mit enged meg. Viszont a legnagyobb ostobaság volt úgy csinálni, hogy lesz szex, közben meg mégse. Sztori olvasástól kellemetlenül kínosan éreztem magam. És nekünk is csak egy gumink volt, de mentünk aztán vettünk még. 23N
2018. ápr. 28. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 A kérdező kommentje:
Az ujjazás jól esett, de a rendes szexhez még nem tudtam volna elengedni magam eléggé.
2018. ápr. 28. 19:37
 27/64 anonim ***** válasza:
80%

Magyar lakossag tobb mint 30 % clamydias !

70% hpv pozotiv

Ritka nemi betegsegekrol ennyit

Idehennel szexelni orosz rulett

Ovszer nelkul pedig melyrepules halo nelkul

2018. ápr. 28. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 anonim ***** válasza:
15%

#27

Ez Durex reklámnak tökéletes is lenne. Megyek, veszek is egy lottót. :)

2018. ápr. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 A kérdező kommentje:
25. nem mindenki olyan,hogy már 2. randin úgy el tudja magát engedni, hogy egymás után 3 szex is menjen. aki ilyen, az tényleg ilyen lenne más pasikkal is...
2018. ápr. 28. 19:51
 30/64 anonim ***** válasza:
100%

Ha már nem 16 évesek meg szüzek vagytok...akkor nem kell annyira számolgatni ezeket a randis dolgokat.

Nincs ilyen aranyszabály, hogy csak az 5. randitól lehet szexelni. Ha nem működik a kapcsolat várhattok hónapokat is, akkor sem fog jobban "összejönni" a dolog.


Engem nem az idegesítene, hogy könnyű vérűség volt vagy nem (bár azért első randikon megjegyezni, hogy "ő nem szeret sokat szexre várni" szimplán bunkóság, nekem alapból kizáró ok lett volna. Nem vagyok prűd, de ezt pl siettetésnek éreztem volna) hanem a teszetoszaság.


Ha valamit akarok, és élvezek nem csak "sodródom" az árral hanem részt veszek benne, ha meg nem akarom akkor az első momentumnál megállj parancsolok. Ez az esemény utáni tabletta meg elég lelombozó (szerintem a srácnak is)...alapnak kéne lennie, hogy ha nem szedsz gyógyszert és nem akarsz gyereket óvszer nélkül a közeledbe nem engeded.

2018. ápr. 28. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!