Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létesítenétek kapcsolatot vegán emberrel?
akkor te gondolom nem vidéki kisvárosban élsz.
zöldséges kajákat sokszor jóval több idő elkészíteni, van amit fél nappal elkészítés előtt be kell áztatni, aztán három órán át főzni. kisvárosban a boltban nem olyan széles a választék, nem tudsz olyan változatos dolgokat venni, mert kevés ember veszi ezeket, ezért kevés bolt forgalmazza. nem lesz olyan változatos. márpedig ha minden vitamint szeretnék bevinni a szervezetem, akkor nem ehetek csak krumplit, paradicsomot, meg az ilyen alap zöldségeket. az ára pedig éppen ezért nyilván magas, mert meg kell élnie annak az embernek is, és a kereslet nem olyan nagy még azért ezekre a dolgokra. konzervből sem olyan nagy a választék.
szóval én értem, hogy ez szép és jó, etikai megfontolásból nyilván jó, de eléggé nem egyszerű...
sok vegán pl étterembe jár, mert ott egybe nagy adagot megcsinálnak, és onnan elhozzák a kaját. ismerek ilyeneket, nem vagyok ellenük. de azért azt ne mondjuk, hogy milyen könnyű a bevásárlás meg a főzés. ahol én lakok sokszor még a citrom, paradicsom, hagyma is elfogy a boltban. nemhogy még vegán éttermet nyitnak. :D pedig mégcsak nem is faluban élek.
#42
Én kis faluban élek, de tudok vegán cuccokat venni :) a falusi kisbolt használhatatlan, épp azért amit írsz te is, szóval úgyis muszáj kocsiba ülni, és bemenni a városba tescoba vagy hasonlóba, ott van választék. Zöldséget meg mindenfélét lehet venni a zöldségesnél.
(Nem vagyok vegán, de pár vegán dolgot szeretek)
Utolsó előtti, te nagyon rossz lehetsz a konyhában ha neked több idő egy zöldséges étel mint egy húsos.
Áztatni csak a csicseriborsót kell semmi mást azt meg nem eszik minden nap az ember.
Bab, lencse áztatás nélkül is hamar megfő ha nem 5 éves szikkadt szart veszel.
Épp zöldséges thai curryt eszek rizzsel, 15 perc alatt kész és nagyon finom :)
U.i. Faluba meg aztán végépl nem értem a dolgot. Nekem is van kertem és még van eltéve őszeől, tél elejéről káposzta, fodros kel, kelbimbó, spenót, sóska, tök, alma, körte, pincében a zsákban nő gomba is. Van még krumpli, hagyma, répa, zeller, karalábé, cékla is a pincében ez mind kitart tavaszig....
És nem, a megfelelő vitinbevitelhez nem kell semminkülönleges, tökéletesen megteszik a hazai gyümik zöldségek is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!