Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy legyek boldog, ha a társkeresésben és álláskeresésben is folyamatosan kudarc ér?

Figyelt kérdés
Nem mondanám, hogy rosszak lennének a képességeim, ahogy azt sem, hogy ne lennék vonzó sok nő számára. Csak egész egyszerűen én vagyok az élő példa arra, amikor minden balul sül el. Folyamatosan minden visszásan alakul körülöttem. Van 2 diplomám, de nem találok állást, interjúkra járok és ha találok olyat, ami tetszik, oda garantáltan nem vesznek fel, olyanra bezzeg felvennének, amiről már az interjún kiderül, hogy semmi esetre sem csinálnám. A társkeresés ugyanez, mindig olyan lányok vonzódnak hozzám, akik belőlem nem váltanak ki semmit, akik meg engem érdekelnek, azok meg tőlem nem akarnak semmit. Nem arról van szó, h nagy elvárásaim lennének, ilyen konkrét elvárásaim nincsenek is, csak hogy legyen benne valami, ami megfog és ez abszolút nem a külsőn meg ilyen felszínes tulajdonságokon múlik. Az elmúlt félévem igazából maga volt a pokol, egy darabig állásinterjúkra és randikra jártam folyamatosan, de magukon a randikon is úgy éreztem magam, mintha állásinterjún lennék. Aztán belefáradtam és pár hónapja már nem is próbálkozom. Igazából tökmind1, hogy direktbe nyomatom a társkeresést, vagy éppen direkt nem erőltetem hanem mindenféle mással foglalom el magam, mert végeredményben ugyanúgy nem történik semmi. Itt korábban tettem már fel hasonló kérdést, de max olyan tanácsot kaptam, hogy ne foglalkozzak vele, mert majd magától jön, csináljak más hobbikat stb., hát ezt kipróbáltam több hónapig és semmi változás nem történt.
2017. dec. 11. 10:25
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
70%
Az energiát, amit erre a levélre fordítottál, arra is fordíthattad volna, hogy változtass az életeden, és megoldódjanak a fent említett problémáid. Látod, én így teszek. Nem írok ki ilyen hülye kérdéseket, pedig aztán én is panaszkodhatnék, csak tudom jól, hogy semmit se oldok meg vele. Inkább menj, és kezdj el dolgozni az életeden.
2017. dec. 11. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
3 hónapig csak arra fordítottam energiát, hogy változtassak az éltemen mindenféle egyéb dolgok kipróbálásával, de nem jött be semmi, úgyhogy újra itt vagyok.
2017. dec. 11. 10:30
 3/18 anonim ***** válasza:

#2

Mi fog rajtad nagyobb eséllyel segíteni? A siránkozás vagy hogy tovább próbálkozol?

Egyébként nem kéne azt hinned, hogy majd egy párkapcsolat vagy a jó munka boldoggá tesz. A boldogság belülről fakad.

2017. dec. 11. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:
Nem siránkozom, hanem konkrét tippeket kérek, hogy hogy tegyem magam boldoggá párkapcsolat meg egy rendes munka nélkül, mert már mindent kipróbáltam, ami eszembe jutott és semmi sem működött.
2017. dec. 11. 10:35
 5/18 anonim ***** válasza:
Azért elég jól állhatsz anyagilag, ha csak így megteheted, hogy kényed kedved szerint válogass a munkahelyek között, és kapásból visszautasítás pár ajánlatot, csak mert nincs kedved hozzá.
2017. dec. 11. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Anyagi szempontból szerencsés helyzetben vagyok, de önmagában ez nem tesz boldoggá, ha közben azt érzem, hogy semmi hasznosat nem csinálok és nincs senki, akinek fontos lennék.
2017. dec. 11. 10:39
 7/18 anonim ***** válasza:
Tanulj meg kommunikálni. Ha megfelelő végzettséggel sem bírod eladni magad a munka világában, meg a nőkkel is gondjaid vannak, akkor ez lesz a baj. Fejleszd a kommunikációd, megkönnyíti az életedet minden téren.
2017. dec. 11. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
Szállj le a földre! Fogadd el annak a munkáltatónak az ajánlatát, amelyiknek szüksége van rád! Persze nem onnan kell nyugdíjba menni. Ha vannak nők, akik nyitottak feléd, szerencsés ember vagy. Ha egyik sem fog meg téeged, nem akarsz igazán kapcsolatot.
2017. dec. 11. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:

Van egy mondás miszerint ha valamit nem kapsz meg az azért van, mert valami jobb vár rád.

Mind az állás- mind a társkeresést ki kéne terjesztened külföldre is. Például Nyugat-Európának teljesen más a gondolkodása mint a keleti blokknak. Így a párkapcsolatok terén is meglepően más, pozitív eredményeket lehet tapasztalni.

Álláskeresés terén én is hasonlókat tapasztaltam amit leírtál. De azt is ami mondással kezdtem. Vagyis önálló, saját jövedelemforrásaim lettek állás helyett. Állás nélkül rá voltam kényszerülve arra hogy eszembe jussanak az ilyen lehetőségek is. Például a szülői háznál a föld hasznosítása meg hasonlók. Ma már nem hogy hazai de külföldi állás sem hozna lázba, mert rájöttem hogy önállóan megélni sokkal előnyösebb minden szempontból.

A párkeresés terén szintén hasonlót tudok mondani. Bár idehaza is mindig összeakadtam a legszebb lányokkal, de régen arról álmodni sem mertem hogy külföldön kiket ismerek meg.

Vagyis nem mindig a napi megszokott rutin hoz eredményt például a pár- vagy álláskeresés terén. Egy vicces hasonlattal érzékeltetem mire akartam kilyukadni. Egyszer egyféle túlélő túrán voltunk kerékpáron Nyugat-Európa vadonjaiban. Ahol megéheztünk, és rutin szerűen a legtöbben azt hozták elő hogy nyitva lesz-e egyik legközelebbi (kb. 30-40 km) településen a bolt vagy vendéglő, meg hogy elfogadják-e a bankkártyájukat, megjegyezve hogy kilyukad a gyomruk az éhségtől. Miközben ott volt a természetben a mézédes ringlószilva, vagy a tiszta tóban fürdés közben incselkedésből szinte kezünkbe ugrottak a halak. Csak kevesen vették észre mert nem gyorsfagyasztott és csomagolt állapotban volt a bolt hűtőjében, ahogy a gyümölcs sem a bolt polcán volt.

2017. dec. 11. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:

Kolompár Achillesz válaszával egyetértek.


Sokan végeznek olyan munkát ami nem igazán jön be Nekik. Neked is hozzá kellene fognod dolgozni, hiszen úgy lesz lehetőséged továbblépni.

Egy munkáltatónak sem jön az be,hogy sehol nem dolgoztál, még azzal az indokkal sem,hogy nem találtál Számodra megfelelőt.

Tökéletes munkahely nincs. Kerülj be valahová, kezdj el dolgozni, ismerkedj, teremts kapcsolatokat és vagy cégen belül, vagy esetleges egyéb lehetőség esetén lépj tovább.


A társkeresés is jobban megy ha bekerülsz a munka világába. Lesznek kollégáid, esetleg céges bulik, és magabiztosabbá válasz ha hasznossá teszed magad.


Az senki számára nem vonzó ha azt mondod,hogy nem dolgozol sehol és X vagy XX ideje már munkát keresel.


Azon,hogy ki jön be Neked és ki nem,nem tudsz változtatni,ez tény. De ismerkedj szélesebb körben, keress magadhoz hasonló érdeklődési körrel rendelkező lányt.


2 diplomád van... nem ismerkedtél addig, amíg tanultál?Általában a főiskolán, egyetemen könnyebben megy ez, akár a korod miatt is.

2017. dec. 11. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!