Ti életetek melyik időszakában éreztétek a legmagányosabbnak magatokat? Mi volt a kiút, egyedül sikerült? 23/F

amikor depressziós voltam

sokat küzdöttem ellene és végül legyőztem egy kis segítséggel

24F

Egyetem után, miután elkezdtem dolgozni, és a baráti társaság kicsit szétszéledt. Ekkor párom se volt, és nagyon magányosnak tudtam érezni magam sokszor.

De nem befelé fordultam, és sajnáltam magam, hanem aktívan szerveztem a baráti társasággal a programokat, eljártam heti 4-szer edzeni, és mindenféle meghívásra szívesen mentem, és ismerkedtem. Aztán egyszer szembe jött álmaim nője, akit később feleségül vettem.

Talán tini koromban,16-17 évesen. Akik mellettem voltak ők is csak lehúztak és csak akkor kerestek ha kellett valami, volt pár ritka rosszul elsült kapcsolatom. Utáltam mindent és mindenkit, depressziós voltam.

Az segített, hogy rájöttem hogy egy barom vagyok. Hogy ahogy én állok másokhoz ők is úgy fognak hozzám. Hogy ha utálkozok, ha negatív vagyok akkor ezt fogom visszakapni. Meg hogy az önsajnálattal nem fogok sehová sem jutni. Szépen lassan leépítettem a kapcsolatot a régi ismerősökkel, pozitívabb emberekkel kezdtem el ismerkedni. Rengeteget változtam hozzáállás terén. Erre fél-1 évre már együtt voltam a mostani párommal, szóval meghozta az eredményt. Ez 5 éve tart. A baráti körömben is olyan emberek vannak, akik építenek és nem lehúznak. Szóval a kulcs az, hogy rá kell jönni, hogy te vagy minden probléma forrása, és a saját életedet csak te tudod megjavítani.

13 éves koromtól 19 éves koromig, és a kiút talált meg engem.

22/N

Kamaszként, mikor az első szerelmem elhunyt. Akkor dőlt a kártyavár rendesen, barátaim nem voltak, nagyon sokan csúfoltak, erre rájött a gyász, arra meg egy evészavar, ami kis híján elvitt. Mikor a doki közölte, hogy mivel nem vagyok nagykorú, a szüleim döntenek fölöttem, és választhatok, hogy túl akarom élni, vagy be fognak utalni pszichiátriára, akkor dőlt meg bennem az egész tagadás és ellenkezés. És nagyjából akkor kellett eldöntenem, hogy akarok élni, és hajlandó vagyok együttműködni, vagy továbbra is ellenkezek, amíg az a benti világ meg nem tör, mert ott nem lesz babusgatás.

2 év terápia és egy iskolaváltás összerakott. Azóta még az átlagembernél is hatékonyabbnak érzem magam az életemben, szóval nem csak nullára jöttem vissza. Egyúttal javaslok mindenkinek egy normális szakembert. Ha akarsz fejlődni és akarsz dolgozni a megoldáson, nagyon sokat segít az asszisztálása ehhez.