Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Már több mint egy éve vége én meg itt maradtam egyedül. Hol lehet ebből kiút?
Szeretném tanácsotokat kérni, mert teljesen magam alatt vagyok lassan 1 éve, mióta első nagy szerelmemmel való kapcsolat véglegesen megszakadt.. Okait nézve, nem voltam elég jó neki, ex barát jobb volt meg már hallottam minden félét én meg teljesen kiborultam és mindenféle hülyeséget csináltam, amit ilyenkor nem szabad( telefonhívások, zaklatások, mindenkinek elsírni bánatom,próbálkozások stb..). Lényege a dolognak, hogy lassan egy éve lesz, hogy szétmentünk és még ma is, szinte napi rendszerességgel gondolok rá, úgy hogy párkapcsolatban élek... Persze én nem akarom azt csinálni amit velem tettek és szeretem a páromat, de azt hiszem, ez nem olyan nagy szerelem mint az első volt, mint vele.. És az a tény, hogy folyton motoszkál a fejemben, hogy milyen jó volt és az emlékek is kísértenek nehezebbé teszi az életemet.. Megindultam azóta 1 szép kis leejtőn, melynek nem tudom hol az alja, de talán onnan már kifelé mászok inkább.. Nem tudom, ez a dolog belül megölt engem, azt hiszem erre nyugodtan ezt lehet mondani. Kevésbé vagyok érzelmes, humoros, nem érzem magam jól a bőrömbe, kevésbé vagyok fitt, sokkal inkább nyers és boldogtalan... Ez már csak az a mű élet, amit az alapvető társadalmi kultúra elvár tőlem." Vagyok..,szürke hétköznapok"<--- biztos eltudjátok képzelni, mert előtte számomra minden vidám volt.. És higgyétek el, rajtam kívül senki sem akar jobban visszacsöppeni a múlt helyzetébe, újra boldog lenni és az életemet rendbe szedni, de jelenleg ez nagyon nehéz... Azt kívánnám bárcsak visszarepülhetnék egy évvel és megőrizni valamilyen módon azt a kapcsolatot:( Vagy, hogy ne lett volna vége. Lehet elvesztettem számomra a nagy őt?! Sokan így hívják.. Tudom, tudom mire gondoltok, hogy így kellet lennie stb, de akkor ez a helyzet mégis mire jó? Tanultam belőle az tény, de én nagyon nem akartam okulni már, én csak a boldog kis életemet akartam folytatni, melyből hirtelen rémálom lett.. Nem tudom mit tehetnék, de nagyon hiányzik.. Új kapcsolatomba is rengeteg energiát fektetek és csinálom meg próbálom amit kell, de ha odáig elsarkalltam, hogy nektek írok, akkor valószínűleg bármit tehetek itt valami nincs rendben...
Köszönöm válaszotok
22/F
Amit mindenképp meg kell tenned....A jelenlegi párodat szépen békén hagyod, szakítasz vele és nem pazarlod sem a saját,sem az ő idejét.Nekem is volt nagy ő, közel 4 év volt belőle kimászni,de közben tudtam azért élni egy idő után már az életem....De nem nem is bonyolódtam komoly kapcsolatba mással inkább....Aztán sikerült,túljutottam etc és azóta csak 1 komoly kapcsolatom volt,annak is vége.Most meg csak vagyok és jól érzem magam,egy kevésbé komoly kapcsolatba,ahol mindkettőnknek jó.
Lefoglalod magad és elkezdesz élni.
Az első nagy szerelem minden ember életében meg marad. Ha jól érzed magad a mostani kapcsolatodban, akkor maradj vele. Ha nem akkor szakíts vele, és csak magadra koncentrálj. Menj el bulizni, kapcsolódj ki érezd jól magad, ha kiegyensúlyozott vagy ezt mások is észre fogják venni. És elfog jönni a Nagy Ő. Ne siettesd a dolgot.
Igazából sohasem műlik el az emlékek mindig megmaradnak. Én 8 évet vártam egy olyan emberre aki mellett, jól érzem magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!