Ti simán le tudnátok úgy élni a fennmaradó életeteket annak a biztos tudatában, hogy kényszerből örökre egyedül kell maradnotok? (30/F)

Sokáig én is ezt hittem magamról. Aztán lett egy lány barátom akivel egyre jobban összebarátkoztam és most járunk.

Én is azt hittem, hogy jobb, ha egyedül maradok. El is terveztem az életemet és már egész beletörődtem meg nem bánkódtam ezen, gondoltam lefoglal majd a szakmám meg a hobbijaim.

De szerintem te is találhatnál társat. Csak próbáld meg, úgy igazán. És ha nem sikerül próbáld tovább. Én nem is próbálkoztam, mert makacs voltam és elegem volt, csak valahogy összemelegedtünk :)

"[...]ha te nem szeretnéd (tehát nem a lakatlan szigeten elnyaraló hasonlatod él)[...]"

Hajóbalesetről nem hallottál még?

Egyrészt valóban lehetnek nehézségek az életben, másrészt meg ne evvel a tudattal élj. Persze pl láb nélkül nem sok esély van arra, hogy járni tudjon valaki, na de gondolom láttad te is a szerb férfi youtube videóit, honlapját, aki eleve lábak és kezek nélkül jött világra, és jelenleg a nálánál sokkal kisebb problémákkal küzdőket bátorítva, ösztönözve tart előadásokat, és nem csak a pofája jár, de a gyakorlatban meg is valósítja: élvezi az életet, számára elvileg nehezen kivitelezhető hobbikat remekül űz (pl. vízicsúszdázik, bizonyos szinten úszik, de ennél fajsúlyosabbakat is művel). Persze arra is összpontosít, amije van: esze, szíve, szerzett párt magának, kitartó küzdelemmel, segít másokat! :)

Értem én, számos szempont lehet akár egyszerre korlátos, pl. anyagiak, genetikai problémák, külső, súlyos fóbiák létezhetnek akár mind egyszerre, jellemtől függetlenül. Ismerős problémák ezek. De minden okkal létezik, akinek per pill ilyenek a paraméterei, jelenleg ezen körülmények közepette kell okosodnia, ez éppen a tanulóterepe, még ha nehéz is.

! De ne fixáld le, kérlek, hogy adott személy, akinek ilyenek a körülményei, annak így is marad. Lehet, h esetleg jelen élete végéig ilyenek maradnak a körülményei, akár pozitív gondolatai és hozzáállása ellenére is, de ha ez volt a tanulóterep számára, akkor nem volt hiábavaló gyötrelem. Ráadásul az is számít, hogy MIKÉPPEN VISZONYUL az adott körülményekhez az ember, de az is, hogy bármikor megváltozhatnak, bármelyik irányba.

Az evvel összefüggő, további kérdés pedig adott: állíthatja biztosra bárki is, hogy a halálnak nevezett pillanat után nincs a személy számára további létezés...? ;) Nos, akkor lehet ,h az a röpke 50-100 nem is olyan sok, AHHOZ KÉPEST, hogy nem zárhatjuk ki, hogy a tudat/lélek időfüggetlen...

Sok-sok erőt kívánok a sorstársaknak és kitartást, valamint azt a tudatot, hogy semmi sem tart örökké: a kellemest is elveszíthetjük -ennek tudatosítása is bölcsebbé teszi az embert, valamint csökkenti a lehetségesen idővel megjelenő fájdalmat-, de a nehéz időszak is megszűnik egyszer... és újrakezdődhet, akár rövidebb, akár hosszabb időre... akárcsak a kellemes dolgok; sőt, a kellemes és kellemetlen egyszerre is jelentkezhet, valamilyen arányban, melyik épp milyen szempontból. Ez van, ezt kell szeretni.

És akkor ez "csupán" az idő mint olyan szempontjából vett átgondolás... ;) Az anyagi világ terepe. Mi bizonyítja, hogy csupán az anyagi világ az egyetlen terep? ;) Elég csak logikusan belegondolni, nem kell ehhez vallásosnak lenni, se hívőnek; én sose voltam az és nem is vagyok. (Sőt, a reménykedés, a puszta hit sokszor még árthat is, mert bizonytalanra épített kapaszkodás, egyes hívők esetén.)

Az időfolyam is egy korlát, segíti tanulásunkat. ;)

Abban azonban igazat adok neked, hogy nem csak rajtunk múlik a szenvedés, az öröm.