Vannak itt olyanok akik teljesen elveszettek és nem látják a kiutat, nem tudnak boldogok lenni és folyamatos letargiát és szomorúságot éreznek?

Volt ilyen korszakom. Most nem ilyen van.

Sajnos én is így érzem magam. :( Nem is annyira a letargia, inkább az elveszettség a jellemző. Egyszerűen nem találom a helyem, és ahelyett, hogy elindulnék valamerre, egy helyben toporgok.

Rájöttem, hogy mik az értékeim is tudatosult bennem, hogy: I am awesome!

Én is ilyen típus voltam/vagyok! Szerintem ez soha nem múlik el, bárki bármit mond. DE!!! Lehet kontrollálni! Próbálj meg a pozitív dolgokra koncentrálni, keress valami hobbit, vagy célt! Vannak időszakok, amikor nagyon nehéz, de minél régebb óta "gyakorolsz", annál könnyebb. Eleinte nekem sokat segített, ha volt nálam valami(egyfajta kabala), ami emlékeztetett arra, hogy megfogadtam, hogy változtatok,és igenis, sikerülni fog.(engem a tetoválásom emlékeztet erre, de ez bármi lehet) A lényeg, hogy a legtöbb dolog fejben dől el, és csak akaraterőre van szükségünk hozzá! ;)

Pl. itt vagyok én. Az ég adta világon semmi más bajom nincs, csak ronda külsővel vert meg a természet, Ebbe az országba születtem, rosszul megválasztott középiskolába jártam (ott kezdődtek ezek a lelki gondjaim), folyamatos megalázások célpontja voltam és vagyok, megkopaszodtam, rossz a hallásom, gyógyszerfüggő, allergiás, vitiligós és candida-fertőzött vagyok, nem tudok szociális kapcsolatokat létesíteni, nem érdekelnek már a nők, fiatalkori álmaim szertefoszlottak, gyűlölöm az ostoba, Amerika-majmoló fogyasztói társadalmat, az elbutított, primitív embereket (tisztelet a kivételnek), azokat az elmebeteg, hataloméhes és gátlástalan cégeket és politikusokat, akik ilyenné tették őket, azt hogy az igazi, nívós kultúrát pár év alatt kidobták a szemeteskonténerbe és bazári hülyeségekkel árasztanak el mindent... Lehetne folytatni a sort, de minek. Szerinted ezek után, mi a bánatnak éljek tovább? Csak egy elhúzódó haldoklás az egész. 40/F

Pl:én.