Ti nem érzitek néha úgy, hogy elmegy mellettetek az élet? Mindenkinek feleség, karrier, barátok, hobbik, én pedig 28 évesen nem vagyok sehol, nem értem el semmit. Egy csődtömeg vagyok, jelentéktelen kis pont a világban. Mit lehet tenni?

Figyelj nem vagy csődtömeg hasznos tagja vagy a társadalomnak hidd el ezt én mondom.

Kicsit több önbizalom és optimizmus és láss csodát már jobb kedved lesz.

Azért csak van valami ami érdekel.

Ha ez vigasztal karrierem nekem sincs, viszont van érdeklődési kör, barátból se nagyon, de aki számít ott van, sőt nemhogy feleség, de még kapcsolatom sem volt sose na és? Nincs abba semmi sőt azt se bánnám ha nem is lenne. Szerintem nincs abba semmi jó. Ma délután összefutottam a haverommal és iszogattunk kicsit az is milyen jó volt,

meg eldumáltuk az időt.

Viszont neked kitartást és remélem sikerül megtalálnod a számításaidat.

24F

Nézd derűsebben a dolgokat. A férjem anno 29 éves volt, amikor összejöttünk. Én vagyok az első barátnője. Alig mert kezdeményezni az elején, jóval fiatalabb is vagyok, és sok csalódás érte. De összeszedte magát, randira hívott, én pedig repestem az örömtől, mert már akkor is tudtam, hogy egy igazi kincs.

Azóta eltelt majdnem 10 év, összeházasodtunk, gyerekeink vannak, és imádjuk egymást. :) Hidd el, hogy összejöhet neked is, bármi, amit szeretnél. De ha nem bízol magadban, akkor senki nem fog sem jobb állást ajánlani, sem rád mászni. Hajrá! :)

akkor érzem azt, hogy elmegy mellettem az élet, mikor nem csinálok semmit. egyébként bármit csinálok, ami erőfeszítést vagy önfegyelmet igényel, előbb-utóbb valami eredménye lesz. ezeket csak visszanézve látom.

nekem az önérvényesítéssel van gondom, ez visszavet mindent. mikor nem mersz kérni, nem fekteted le a határaidat, azaz az emberi kapcsolatokban, ami a munkára is kihat.