Ha 10 éve eredménytelenül keresem a párom, és már rég vágynék családra, megbánnám szerintetek, ha az apa nélküli gyerekvállalást választanám?

Mert én borzasztónak tartottam sokáig még a gondolatát is. De mostanában kezdem átértékelni… Kifutok az időből, sőt, évek óta úgy érzem, kifutottam. Egyetlen ember volt, akibe igazán bele tudtam szeretni és boldoggá tett, de neki idővel nem voltam elég. A környezetemben nem ismertem meg soha olyan embert, aki férfiként érdekelne, és végigolvastam most is több társkereső férfi tagjainak bemutatkozását, de ha igazat írtak, egy sem olyan, akivel összeillenénk. Más értékrend, más világlátás, kizáró személyiségjegyek… Ilyen szintű megalkuvás nem lenne tisztességes. Nem mondok le róla, hogy egyszer még sikerül kincsre bukkannom, de ki tudja, mikor virrad fel ez a nap, és én nem akarok középkorúként vagy még ennél is később belekezdeni a családalapításba. Van olyan, aki ezt vállalta? Megbánta, vagy azóta is úgy érzi, hogy így döntene?