Miért rinyáltok ennyit, ti egyedül álló férfiak?

Amit írtál a párkapcsolatodról az annyira szomorú és lehangoló hogy már attól jobban érzem magam egyedül.

"Nem szabad mindent párkapcsolatfüggővé tenni.Önbizalmat mással is lehet szerezni,meg kell találni azokat a képességeinket,amiben jók vagyunk vagy lehetünk."

Mondja ezt olyan aki párkapcsolatban él, olyanoknak akiknek huszas éveik végére sem mondott igent egyetlen lány se a randimeghívásukra. Még párat szerintem rúgjál beléjük. :DD

"Önbizalom...igen,ha kb.10-ből 11 nő úgy néz az emberre,mint valami leprás féregre,az biztosan okot ad az önbizalomra."

bőven elég az is, ha levegőnek néznek. az alternatíva hiánya elé rendesen szétvágja az embert lelkileg.

"Önbizalmat mással is lehet szerezni,meg kell találni azokat a képességeinket,amiben jók vagyunk vagy lehetünk."

eszetlen duma. aki jó a szakmájában, az lehet ott magabiztos, de a párkeresés más dimenzió. semmi közük egymáshoz. mintha azt mondtad volna, h meríts önbizalmat a biciklizésből, és tudsz majd repülőgépet vezetni.

a kudarcok frusztrálnak. az alternatíva nélküliség galyra vág. minden pofára esés több kárt okoz, mint az előző, mert a korábbiak sebét is feltépi. vagy izzadtságszagú, nyögve nyelős vergődés lesz a vége, vagy feladás (beletörődés), vagy összeomlás. siker nem, mert sérül az ember, idővel, és kudarcokkal egyre inkább.

az önbizalom nem görcsös akarnokság vagy önámítás eredménye.

Az önbizalom belülről építkezik, nem kívülről!

Aki ezt nem képes megérteni, annak esélye sincsen önbizalmat szerezni.

"Az önbizalom belülről építkezik, nem kívülről!"

ez az önámítás definíciója.

ha a külvilágban nincs jele/bizonyítéka/megerősítése akkor önáltatás, önhülyítés.

és mindig a külső világ az ami formálja.

Leírom hatmilliomodszorra is: az önbizalom az önismeretből fakad, az pedig, hogy mennyire vagy tisztában magaddal, lerí amúgy a külsődről is. Ha az ember külső tényezőtől függetlenül úgy alapból bazári majomként feszít, vagy ha szebb púpot domborít, mint a notre dame-i toronyőr, az utal arra, hogy tekint magára. Az is, hogy mit aggat magára, és milyen szintű ápolatlanságot "visel el" magán. Ugyanúgy idetartozik az önkritika, ami szintén az egészséges önbizalom része, hogy igenis tudom, hol a helyem és hogy kellene kinéznem, de ez nem egyenlő az önsajnálattal, ami megénít. Az önkritika csiszol a személyiségen és előremozdít. Az önérzet ugyanaz, kinek milyen szintű elhanyagolás fér a képére. Aki a csövest írta, annak a válaszára reflektálva, ha nekem normális személyiségem van, akkor önérzetes is vagyok. És ha az vagyok, minden követ megmozgatok, még ha beleszakadok is, hogy ne kelljen tűrnöm egy alapvetően tétlen, elhanyagolt állapotot. Még ha évekig csak dolgozni kelek fel, akkor is megtalálom a módját annak, hogy kivergődjek onnan, de legfőképp nem kerülök oda, pont emiatt, mert észreveszem, mit nem kellene hagynom az életemben talán. És nem csak a munkanélküliség ilyen, vagy az alkoholizmus. Az önsajnálat és ez a tanult tehetetlenség, amivel ezen az oldalon nap, mint nap szembesülök a férfiak (de olykor nők) esetében, sem olyan dolog, amit nekem hagynom kellene elhatalmasodni az életemben. Mert senki nem fogja megoldani helyettem. És igenis tartom magam annyira, hogy ha csak egyetlen módom is van onnan kikaparni magam abból a szakadékból, ki fogok jutni. Ennyivel uraim, magatoknak tartoztok. Annak a lénynek, aki valamiért él és nem azért, hogy csak létezzen és lézengjen.

Tessék az asztalra csapni és kijelenteni, hogy kuuurvára elég volt ebből. És akkor feladni a változtatást, ha minden lehetséges utat végigtiportatok, minden létező erőforrást mozgósítottatok és mindent kiadtatok magatokból. Akkor fel lehet adni, mert az egyenlő a halállal. De ez egy ilyen ok miatt, ilyen élni akarás eredményeképp sosem fog bekövetkezni, csak pl. a ráknál.

A külső számít amúgy. Nem a genetika, hanem amit közvetítesz magadból általa a külvilág felé. 90%-ban nonverbális jelekkel kommunikálunk. Ebben benne van nagyon erősen a megjelenés. Amit ti tesztek azzá, amilyen, azzal, ami odabenn van.

És nem, nincs de, nincs hiszti, itt álljunk meg. Ezen nem lehet mit magyarázni. Voltam én is ott, ahol ti. Érdekes, hogy már nem vagyok, mert megtanultam tisztelni magam annyira, hogy nem elgyászolom magam idejekorán, hanem mindent beleadok.