Miért terjedt el mostanság az a gondolkodás a srácoknál, hogy "nem udvarolok nőknek, mert nem akarok megalázkodni előttük"?

Szerintem ha egy férfi udvarol egy nőnek, akkor az dominancia, mintsem megalázkodás. Hogy miért? Szabad akaratomból döntöm el, hogy közeledem-e az adott nő felé, vagy sem. Ha érzem, hogy nem tesz bele a másik fél semmit a dologba, akkor elbúcsúzom tőle. Mi ez, ha nem az irányítás megragadása?

Én szeretem ezt hinni. És természetesen igazam van. Bármit gondolok igazam van. :)

Ha férfi tudja hogyan kell szólni egy nőhöz, akkor könnyen kelthet vonzalmat, még ha első pillantásra nem szimpi a nőnek a férfi. Nem mit, hogyan.

Nem online ismerkedésről beszélek. Hanem való életbeliről.

Az udvarlás nem ment ki a divatból. Maximum máshogy csináljuk (már aki "mer" közeledni). Változott a világ. Szabadabb, felszabadultabb. Sok erkölcsi dogma eltűnt, átalakult. Házasság előtt is engedélyezett a szex, azt csinál fiatalon az ember, amit szeretne, azzal akit szeretne (legalábbis döntő többségben)... stb.

A gond ott van, hogy sokan irreális dolgokra építik fel a hiedelmeiket (férfiak), hogy kinek van esélye a nőknél, és kinek nincs. A hiedelmeiken keresztül látják a világot és ítélik meg. Ezzel semmi baj nincs, mindnyájan így csináljuk. A gond a rosszul megválasztott hiedelmekkel van.

Itt egy kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy valaki nem udvarol.

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__tarsk..

#17 kérdése érdekes: mit jelent pontosan az udvarlás? Számít-e az, ha pl. odamegyek hozzá és meghívom egy kávéra/teára/bungee jumpingra/akármire, vagy ez még nem udvarlás? Vagy még mindig a klasszikus "a férfi teper, a nő pedig mosolyogva nézi" szcenárió az udvarlás?

Bevallom őszintén, nekem az utóbbi, ezért nem is vagyok hajlandó udvarolni. Nincs bajom a kezdeményezéssel, ha úgy gondolom hogy érdemes, akkor gondolkodás nélkül megteszem az első lépést (bár nehezményezem, hogy nagyon sok nő bele se gondol, hogy ez fordítva is működhetne így, lásd észak-európai országok). Térden csúszni, hősszerelmest játszani viszont nem fogok.

Én nem udvarlok. Ha a nő nem közeledik minimum egyenlő szinten, nem érdemes a fáradozásaimra és végképp nem fogok a lábai előtt csúszni egynek sem. Nem vagyok hagyománytisztelő és a feminizmus olyan szintű undort vált ki belőlem, hogy az ilyen beállítottságú nőktől semmiféle testi vonzalom nem váltana ki belőlem udvarlási vágyat.

Az, hogy kéreti magát, nagy kegyesen eljön velem randira... az nevetséges. Nem szívességet tesz vele nekem egy nő, hogy ha eljön velem randira. Ha nincs meg az a kölcsönös tisztelet, akkor nem is érdekel.

Azzal nincs baj ha randizunk, bókolunk egymásnak, ismerkedünk és kialakul valami... de az, hogy én körülrajongjam, főleg az elején? Kizárt!

Megjegyzem van párom, így a kérdés nem érint.

26/F

Jó kérdés, hogy mi is az udvarlás. Két részre tudnám bontani:

- maga a hódítás, amikor még nem ismerik egymást a felek, és a férfi megpróbálja meggyőzni az ismeretlen nőt, hogy érdemes a megismerésre

- amikor már mindkét fél kifejezte pozitív szándékát egymás felé, és épül a kapcsolat

Azaz az alap megszerzése, és az alapRA való építés. Észrevételeim szerint a félreértés ott van, hogy a lányok többsége valahogy nem érzi, hogy ez két külön dolog, és az alap megszerzésének folyamatában is már olyan dolgokat vár el, amik amúgy az alapra való építésre jellemzőek, és ott értelmesek. Ezt bizonyítják a lányok megszólalásai az udvarlás témakörében (ennél a kérdésnél is). Néhány példa:

- Azt hiszik, hogy ha nőként kezdeményeznek, akkor az egyenlő a felajánlkozással (mint az a buta "Kasszás Erzsi az öledbe ülne"-megszólalás). Miközben csak a kezdő lépés megtételéről van szó, ami után már máshogy is folytatódhatnak a dolgok, a kezdő lépés nem jelent egyet az egész folyamattal.

- Elvárják, hogy a férfi már ismeretlenül is tegyen meg érte mindent, viselkedjen úgy, mintha tudná, hogy neki pontosan ő kell (lásd romantikus tümdérmesék klasszikus sztorijai (pl. Hamupipőke), meg a "miért nem elég a leszólításhoz, hogy ha kiülök egy padra?"-kérdés). A társkeresős történetek szintén ide tartoznak, elvárják, hogy egy full ismeretlen ember elsőre pont olyan levelet írjon nekik, amilyenre vágytak, mert csak azzal hajlandóak szóba állni (sokszor olvastam itt ilyen regéket, amik erről szóltak). Szóval nem értik azt a rémegyszerű dolgot, hogy az udvarlás nem alanyi jogon, a puszta létért jár, hanem annak a kifejeződése, hogy a férfi úgy érzi, hogy a nő hozzá illik lelkileg, de egy ismeretlennél ezt honnan is tudhatná? Ezért csak puhatolózások az udvarlás kezdeti lépései, tulajdonképpen ezt hívják ismerkedésnek.

- Azt hiszik, hogy ha egy férfi megteszi az első lépést, hogy megismerkedjen velük, akkor nekik nincs más dolguk, mint kegyesen megítélni, hogy az adott férfi megfelel-e nekik. Az, hogy esetleg ők is törekedjenek arra, hogy megismerjék a férfit, és hogy megismertessék magukat jobban vele, eszükbe sem jut - nyilván az előbbiek miatt, mivel azt hiszik, hogy erre nincs szükség. Erre panaszkodik egyébként a legtöbb férfi, hogy az ismerkedés egy egyirányú utca lett, és a lányok nem adják bele a maguk részét. Így pedig nem csoda, hogy kiábrándulnak belőle.

Szóval összességében emiatt érzik megalázónak a helyzetet, mert elvárás, hogy tegyék oda magukat totálisan, de cserébe nem kapnak semmit a flegmaságon kívül. Még csak emberszámba vételt sem.

mert béna vagyok, így direkt módon nem is tudnék közeledni egy csajhoz

na meg ha valami ronda nő közeledni hozzám fordított esetben én sem örülnék neki

a visszautasítás meg nagyon gáz, ki látja meg stb.

akkor próbálkoznék ha egy teljesen más városban lennék, pl külföldön ott lesz/rnám mit gondolnak

de mivel egy kisvárosban lakok ezért elképzelhetetlennek tartom

Kérdező, mert elegünk van abból, hogy bármit csinálunk, csak elutasításokat kapunk. Akkor már inkább olyasmire fordítjuk az időnket, ami igazi örömöt okoz nekünk, nem egy rohadt kínlódás.

Neked meddig tartana az elszántságod, ha futóversenyen indulnál, és mindig utolsónak érnél be? Nem kell rá válaszolnod, költői kérdés volt.