Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Miért ilyen nehéz megtalálni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ilyen nehéz megtalálni a hozzám illő nőt? (kisregény)

Figyelt kérdés

(Mielőtt törölnétek a kérdést, nem ismerkedési céllal írtam le, netes ismerkedésből nem sok jó tapasztalatom származott. Köszi.)


Mondhatnátok, hogy 24 éves férfiként mit panaszkodom itt a GYIK-en, előttem az élet, menjek ismerkedni. Nem is arról van szó, hogy feladtam volna, csak valamiért belefáradtam egy időre az egész ismerkedésbe. Abba, hogy megismerkedem egy nagyon helyes lánnyal, passzolunk meg minden, aztán néhány hónap után teljesen közömbös leszek számára, mintha csak barátok lettünk volna. Pedig én mindig odafigyelek rá, rendes, ápolt vagyok, talán túl kedves, ha létezik egyáltalán ilyen emberi jellemzés. A lényeg az, hogy komoly kapcsolatom még nem volt, csak ilyen csókolózós, haveri, barátinak kinéző kapcsolat, amiről én mindig azt gondoltam, hogy több is lehetne belőle idővel.


Nem szeretek diszkóba, bulikba járni, jobban kedvelem az ismerősökkel a sütögetős kerti partit, egy jó hideg üdítő, vagy sör melletti beszélgetéseket akár mélyebb témákról is. Nem vagyok divatmajom, és médiafüggő, ami szerintem a mai világban nagyon jellemző. Csak azt nem értem, hogy miért nem találok egy olyan valakit, akivel kölcsönösen bejövünk egymásnak. Voltak olyan nők az eddigi életemben, akik szimpatikusnak tartottak, csak hát a részemről nem volt meg az a bizonyos "kémia", az a plusz vonzódás. Ismerőseim folyton mondják, hogy járjak el több helyre, egyetemi programokra. Bár nem mindegyikre, de ami engem érdekel arra mindig elmegyek, interjúkra, előadásokra, nyílt napokra, stand-upokra, de egyedül koncertekre pl. nem nagyon. Bulikba, diszkókba pedig egyáltalán nem, nem az én világom, nagyon nem. Sőt a zenei világom se nagyon helyezhető a jelen időbe, hanem inkább a 70-es, 80-as évekbe, színházba, moziba szívesebben járok. A kinézetemmel sincs bajom, egy kis önbizalomhiány az van bennem, az már igaz.


Nem szeretnék demagóg stílusba átcsapni, de én úgy látom, hogy nagyon sokan nemtől függetlenül, nagyjából ugyanazt szeretik, elveszik az egyéniség szerepe a mai társadalomban. Nagyrészt azt szeretik az emberek, amit a média nyom a társadalomra, nincs egyéniségük, saját érdeklődési körük. Nem általánosítok, mert az nem lenne igazságos és reális sem, csak nagyon ezt veszem észre. Alapvetően szűk baráti társaságom van, de velük sem járok össze gyakran. Ismerősök vannak, a régi barátok általános, középsuliból már elkoptak, más irányba sodorta őket az élet, a tartós barátság eléggé ritka manapság, inkább haverok vannak. Egyetemi csoporttársakkal is össze voltam nőve egy jó pár évig, de már én éreztem azt, hogy nem tartozom közéjük, nagyon gyerekes a viselkedésük és csak a virtuális világ érdekli őket nagyrészt. Ebből elegem is lett. Nem az, hogy nem találkozom velük, csak kevesebbet. Nem is jegyezték meg, hogy mi van velem, nem érdeklődtek, szóval ezt úgy veszem, hogy nem éppen bántja őket a dolog.


Új ismeretségeket, köröket megismerni, pedig nem tudom, hogy kellene, beszélgetek emberekkel nem is az a gond, de hosszútávú erős haveri/baráti kapcsolatot kialakítani nehéz inkább. Talán ott találkozhatnák olyan lányokkal, akik hozzám illenek értékrend szempontjából. Egyetemen olyan szakra járok, ahol pont kevés a lány, igaz van néhány, akik bejönnek, de a viselkedésük nem, amúgy is van már barátjuk. Könyvtárba is sűrűbben járok tanulni, olvasgatni, nem feltétlenül ezzel a céllal, de hátha megismerkedem egy baráti közösséggel, aki elfogad olyannak amilyen vagyok.



2017. jan. 14. 14:01
1 2
 11/13 Diavolino44 ***** válasza:

Nem a nokben van feltetlen a hiba. Attol, hogy valakinek nem tetszik a viselkedese, meg lehet jo ember. Sot lehet ossze is passzolnatok, akar egy rovidebb idore is, csak eppen pont az a baj, hogy fogalmad sincs, mit kellene csinalni.

Azert az elegge intojel kellene legyen szamodra, hogy egyetemre jarsz, de egyedul erzed magad. Mit fogsz csinalni, mikor dolgozol, s pl egy kis ceghez kerulsz ahol van osszesen ket noi alkalmazott, s a fiatalabb is 45 eves ket gyerekkel.


Ferfikent, meg kell tanulni, egyuttelni, a hullamokkal. Vagy meglovagolod oket, vagy pofancsapnak. Egy introvertalt ferfinak lenni, a mai vilagban az szinte boritekolja, az egyedulletet, de a keves baratnojeloltet azt tuti.

Ismerkedni akarhol lehet. Uj ismeretsegeket kotni akarhol lehet. Csak ki kell lepned a komfort-zonadbol.

2017. júl. 3. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

19 l


A 4. válaszolóval értek egyet, mintha csak én írtam volna.

2017. júl. 3. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Ez a jelenség nem csak a fiatal férfiakat érinti... Én nőként nagyon hasonló dolgokat tapasztaltam. Nyilván az ember ilyenkor elsősorban arra gondol, hogy nőként vagy férfiként nem elég érdekes a másik nem szemében, de igazából nem annyira a nemi mivoltunk itt a lényeg, inkább az általános hozzáállás az élethez. A legtöbben szinte pusztán ösztönlények és a viselkedésükkel kapcsolatban egy csomó mindent képtelenek épkézláb módon megindokolni, mert nem elég tudatosak hozzá, nem fordítanak túl sok időt az önismeretre, nem keresik a miérteket, egyszerűen csak kijelentik: "ilyen vagyok és kész", vagy ha valami nem stimmel "nem tetszel eléggé és kész". Sajnos az átlagember gondolkodása viszonylag messze áll a konstruktív, mélyreható folyamatoktól. Sokat beszélgettem anno édesapámmal ebben a témában, hogy vajon mitől olyan nehéz normális párt találnom, miközben nem vagyok se igénytelen, se csúnya, se iq-szegény... Az emberi kapcsolataimat is építő jelleggel ápolom, évtizedes barátságaim vannak, akkor a párkapcsolatosdi mitől ilyen nehéz? Még csak úgynevezett ideálom sincs, nekem mindegy milyen típusú kinézete van valakinek, tetszett már magas, alacsony, szőke, barna, vézna, duci... Mert az érdekel jobban, hogy ki az a másik ember, meg a kisugárzásukkal keltették fel a figyelmem azok, akikkel ismerkedtem. Apukám valami olyasmit mondott, hogy mindigis koraérett voltam, és a legtöbb huszonéves még millió dologban bizonytalan, mármint úgy komplexebb vonatkozásban, ezért sokszor nem is tudja egy az egyben egyenesen vállalni önmagát, az meg érzékenyen érintheti őket, ha a másik elvárja, hogy felnőtt legyen, kitárulkozzon, beengedje a másik felet a saját kis világába. Sokan nem akarják kimutatni (sőt fel sem ismerik) a gyengeségeiket, ezért ha valaki úgy igazán szeretné megismerni őket, hárítanak, visszatáncolnak, odébbállnak, hogy inkább valaki mással a biztonságos sekélységben gázolhassanak...

DE! Ott a fény az alagút végén! :) Én 27 éves koromig kínlódtam az ismerkedéssel, és sorban zátonyra futottak a próbálkozások, míg össze nem jöttem a párommal, aki végre értékeli, hogy nem csak felületesen lézengek a világban és a kémia is szuper köztünk :) Neki se mentek jól a párkapcsolati dolgok a korábbiakban. Sokáig tartott, de megtaláltuk egymást, és eddig jól működik köztünk minden. :) Úgyhogy fel a fejjel! Semmi sincs még veszve


Sok szerencsét! ;)

2017. nov. 6. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!