Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létezik ilyen lány? Nagyon magasak az elképzeléseim? Ilyen barátnő csak a milliomos és/vagy nagyon jó pasiknak jár?
Én: 30éves, 8osztályos egyházi gimibe jártam, agrármérnök szakon tanultam de nem fejeztem be. Nagyvárosban élek szüleimmel, jövőre veszek házat. Bár ideális a szerelmemmel lenne venni. Félig falun mezőgazdaságban nevelkedtem..innen a fősulis szak.
Milyen lányról álmodom: Végzettsége mindeggy. Fogadja el, hogy én és családom néha eljárunk templomba (közös program természetesen előbbre való) nem gond ha nem vallásos de ne nézze le ha valaki az. Évente 5 alkalommal bírja ki a templomot. (kar,hv 3 búcsú 2nagyi és kereszt szülök unokatesómék párjai kibírjak)
Fogadja el, hogy fontosak a nagymamáim számomra, évente párszor kísérjen el hozzájuk,amikor nem csak vendégek vagyunk, hanem néha kicsi kezeit is össze kell koszolni. Pl krumpli ültetés gyümölcs zöldség szedés befőzésben való részvétel akár nagyi udvarán a fű összegereblyézése. Nagy extra lenne ha a falusi tyúkot is meg merné tépni (na erre majd kapok szép kommenteket pedig olyan tipik szép lányokról derült ki hogy simán hogy meglepődtem). Evés terén ne legyen nagyon finnyás, sok mindent én sem eszek meg de ezt kulturáltan teszem. Ha már emlitettem a bucsukat, nagyon megbántódnak az öregek ha valaki leszólja az ennivalót és nem akar enni. Szóval tipik menüböl legalább valamit egyen meg. Husi leves főtt hús, tkáposzta, rhusi,fasírt saláta sütik.
Szüleim házában hasonló dolgokban való részvétel. Van kicsi konyhakertünk, meg gyfánk. Szerintem gáz ha valaki ha meglátogatja a párja szüleit csak pöffeszkedni megy. Természetesen ez oda vissza megy. Kedvesem szülei házat újítanának kérés nélkül mennék, vagy fát vágni. Legyen házias tudjunk együtt házimunkát végezni, főzni na igen a konyhában mást is...Ha már itt járunk pici fantáziája legyen az ágyban és legyen odaadó ezek nálam megvannak. Nagyon vastagot leszámitva alakja nem érdekes. De fogadja el magát, én is el fogom. Én ugy szeretem ahogy van nem ugy fogom hogy sose eszünk együtt mert diétázik. Néha szeretem a párom elvinni étterembe. Kirándulni utatazni tudjunk együtt kettesben vagy kisebb társasággal. Bulizni szintén, tudjunk elmenni koncertekre, retro bulikra bálokra(mulatási bár táncolni sajna nem tudok ). Minden alkalomhoz tudjon megfelelően felöltözni. (láttam már rallyn magassarkúban lányt elsüllyedni, exem ballagásra úgy öltözött fel mint más utcára más meg ki volt öltözve).Mielött letoltok rokonoknak csajozok, kiemelem évi néhány alkalomról van szó, felénk a lagzi is olyan mint a búcsú csak több az ennivaló.És igen nekem a rokonaim a barátaim. Alkohol tényleg ritkán iszom, de ünnepeken 1 2 feles ne legyen már vita tárgya, vagy 2 pohár bor. Nem beugrásról van szó csak valaki egészségére ivásról. Ja lehet kedves apukájával fogom meginni az elsöt amiröl tud. Na igen vallás nem fontos de egyházi esküvő igen. Mivel görkat vagyok megkoronázzák mint egy királylányt. Na igen ne legyen mindenre allergiás (bebeszélt allergiák) és mindentől fóbiás. Csúnya a béka, de a mesterkélt pánikroham is az. Ne cigire költse a fizetése felét. Asszem 1200ft egy doboz. Na meg egy erősen füst szagú nő...Szóval igényesen dohányozzon, ha már muszáj rágyújtani.
Tudjon és szeressen is néha vezetni. Anyagi szinvonala hidegen hagy, bár nem fogom se eltartani se eltartatni magam. Akarjon majd gyereket, ha van 1 neki nem gond. Ne legyen csak mértékkel hisztis, amikor ilyen eszközzel térit észhez az szexi néha. Ja és ő legyen a nő a kapcsolatban,romantikus akit néha illik kényeztetni meglepni ezzel azzal. Virág ne legyen értelmetlen pénzkidobás. Na jöhetnek a kíméletlen kommentek.
elarulnad hogy lehet igenyesen dohanyozni hogy ne legyen budos?
a kovetkezo feltetel az lesz hogy szarjon rozsa illatut?
annyi elvarasod van hogy nem eleg ra a gyakorin az oldal.te nagyon faraszto ember lehetsz.es amugy te mit tudsz cserebe nyujtani.??mert amit eddig soroltal az nem nagy eresztes am!
Ez durva:)
De tudod mit kívánok neked?
Azt hogy boldog légy!
Na lássuk úgy nagy vonalakban:
Ami oké: Minden kerti és ház körüli munkát szó nélkül megcsinálok,a tyúkot nem csak meg merem tépni,ha kell le is vágom.Nincs olyan étel amit ne tudnék megfőzni.Mama/rokon látogatás/segítés is megy gond nélkül.Hisztis nem vagyok,csak ha megvan.Szeretek virágot kapni,vagy más meglepit,én is szoktam romantikus kis ajándékokkal (gyertyafényes vacsora,romantikus fürdő együtt) kedveskedni.
Ami közepesen oké (kell a kompromisszum): Római katolikus vagyok,de nem gyakorlom.Ha muszály megyek templomba nem ügy,de nem tudom hogy működnek a vegyes házasságok,nem tudom lehetséges-e egyáltalán.Szeretek bulikba járni,nincs bajom a retro bulikkal,de inkább a modern szórakozóhelyeket szeretem.Nem diétázok,de igyekszem egészségesen enni (rokonoknál nem finnyáskodok,annyi belefér).Az alakom 10/10 napi szinten keményen edzek,ezért elvárom hogy a párom ne hagyja el magát.Nem kell kigyúrt adonisznak lenni,csak sörhasat se növesszen.Nem érdekel mikor mennyit iszol,én is szoktam,de mivel tudom hol a határ,nem szeretem ha rám szólnak pár pohár miatt.Igényesen dohányzom,heti kb. egy dobozzal,jó illatú (csokis) cigit szívok,csak szabadban gyújtok rá,nem fújom rá senkire a füstöt,kezet mosok utána,erős rágót kapok be és testpermetezek.Az anti-dohányos anyukám 6 évig nem jött rá hogy cigizek,mert sosem érezte meg rajtam.Tej és mogyoró allergiám van,a tejtől kegyetlen görcsös,sokáig tartó hasmenésem lesz,a mogyorótól pedig feldagad a fejem,és ha elzáródnak a légutaim meghalok.Ezek nem bebeszélt allergiák,és kéretik komolyan venni őket.Nekem sem túl kellemes de ez van.
Ami nem oké: Közgáz diplomám van,sokat keresek és jó örökségem is lesz,ezért csak szerződéssel házasodok,ami lehet riasztó lenne neked.És ami a legrosszabb,utálom ha valaki (főleg egy férfi) nem tud normálisan írni,csak úgy mint egy tini p**sa.Rhusi -> rántotthús,gyfa -> gyümölcsfa.Nem olyan nehéz leírni ezeket,és marha kiábrándító ha valaki nem képes erre.
Szóval némi kompromisszummal nem lesz nehéz ilyen lányt találnod mint amilyet leírtál.
Igen, de gyanítom, te meg nem rájuk hajtasz, ha már azzal kezded, hogy szerinted az ilyenek a gazdag meg jóképű pasasokkal vannak :D. Talán nem a top plázacicák között kellene keresgélni. Egy sima egyszerű dolgos parasztlány lenne neked a legmegfelelőbb, lehetőleg keresztény (az ilyenek úgysem a gazdag donjózsikat keresik, hacsak nem aról az 1%-ról besélsz, aki emellé még úgy néz ki, mint az épp aktuális Victoria's Secret modell)... mert ugye mondod, jaj, nem fontos, hogy vallásos legyen, de annak ellenére, hogy nem vallásos, rá akarod erőltetni a templomi esküvőt, ami egy nem vallásos ember számára képmutatás... így te is kicsit képmutató vagy.
Amúgy meg az sztem nem túl sok nő számára szimpatikus, hogy "tök mindegy, mennyire utálod a falusi kaját, de MEGESZED BMEG, mert különben a nagyi 1 napig szomcsi lesz"... háááát... meg ahogy a nőkről írsz, elég lekezelő. Szóval annak ellenére nem kellenél nekem, hogy kb. a valláson kívül majdnem minden passzol rám a leírásból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!