Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Irreális ez az elvárásom a férfiak felé, vagy jogos?
Arról van szó, hogy nagyon igénylem a figyelmességet. Ezt természetesen én meg is adom, mindig nagyon figyelek a társam minden szavára, hogy azok által tudjak a kedvében járni, tervezni, gondolkodni kettőnkről, értitek.
Én ugyanezt szeretném megkapni is, nem csak adni. Nagyon dühít, mikor valaki (akire én ennyi figyelmet szentelek) időnként egyszerűen olyan mintha én sosem mondtam volna adott dolgot. És így ebből félreértések is adódhatnak, meg rosszul esik nekem.
Ugyanakkor eszembe jut az is, hogy ah, férfiak, mind ilyenek, nem várhatom el ezt tőlük, bekell érnem minimális figyelemmel, és attól még hogy én a maximálisat nyújtom, ezt a társam nem biztos hogy ugyanúgy éli meg és inkábbb egyéb jó tulajdonságára kéne koncentrálnom.
De nem, nem nagyon bírom ezt elfogadni, nagyon vágyom erre. Létezik ilyen férfi vagy engedjem ezt el és örüljek annak/érjem be azzal amiben jó?
Köszönöm a véleményetek.
figyu, szerintem semmi extrem nem jo az eletben.
ugyan igy nagy elvarasokat tenni olyantol (ferfiaktol, en is az vagyok es oszinten mondom) akik nem valami hiresek a figyelmesegrol.
ok az, hogy elmondod a programod es elvarnod hogy o ezt megjegyeze, de azt hogy figyelje es megjegyezze minden szavadat stb az tulzas.
egyszeruen nem fog menni, mi ferfiak mar csak ilyenek vagyunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!