A nők szoktak magukba nézni amikor visszautasítanak egy pasit ok nélkül, akivel nincs semmi baj?

#16: értem és ez így elfogadható. Lehet, hogy nekem túlságosan szigorú az igényem arra, hogy minden tudattalan reakciómat "lefordítsam", megértsem. És úgy gondolom, hogy ha rávágjuk, hogy "nincs meg a kémia", azzal valahogy lerázzuk magunkról a felelősséget és meg sem próbáljuk megérteni a saját magunk vagy a kapcsolatok működését. Mintha valami tőlünk teljesen független dolog lenne. Nekem ez nem tetszik.

De értem, hogy te ennél tudatosabban kezeled a dolgot, ami jó.

# 20: Nem tudom, milyen lányokkal ismerkedsz, én bizony sose mondanék ilyet!

A macsóktól kiráz a hideg, ami pedig a gazdagságot illeti: kifejezetten rosszul érezném magam egy olyan kapcsolatban, amiben a partnerem jóval felettem áll anyagilag. A sajátomhoz hasonló egzisztenciájú férfival érzem jól magam. Ami azért nem a minimálbéres, szülőkkel élő férfiakat jelenti... de egy teljesen átlagosnak számító egzisztencia számomra optimális (biztos jövedelem (átlagbér), önálló otthon, ami lehet albérlet is, esetleg autó, de nem feltétlenül). Persze relatív, mert egy közmunkás számára ez már nyilván gazdagságnak számít... viszont akkor én magam is gazdagnak számítok hozzá képest.

# 21: Nekem is van ilyen igényem, mégis azt kell mondjam, hogy ez valamilyen szinten megöli a spontaneitást és az érzések megélésének lehetőségét. Ok, kell valamennyi tudatosság, hogy ne olyannal kezdjek kapcsolatba, akivel szakadéknyi távolság van köztünk (értékrendben, gondolkodásban, életmódban), mert abból egészen biztosan nem lesz jó kapcsolat. Célszerű figyelni a másik személyiségét, viselkedését, reakcióit is, és tudatosítani, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem.

De aztán, ha tényleg minden stimmel, akkor a fenébe a tudatossággal... én szerelmes szerettem volna lenni, és agyalva nem lehet szerelmesnek lenni! Igen, néha jó felidézni, hogy milyen értékekkel rendelkezik a párom (különösen akkor, ha nem minden happy a kapcsolatban, mert kis konfliktusok mindig akadnak). De az érzések legalább olyan fontosak egy párkapcsolatban, mint a tudatosság. Ha nem fontosabbak...

(Két év kemény önismereti munka után már elég tudatosan működöm, de ezzel párhuzamosan azt is megtanultam, hogy az érzéseim tudatosítása a létező legfontosabb dolog... mert érzések nélkül pusztán gépek vagyunk.)

Emberileg sokakkal nincs baj, de nem mindenki vonzó számomra ezek közül, nekem meg kell a szerelem érzése is, az a plusz, ami kell ahhoz, hogy egy pár legyünk, és ne csak egy gazdasági életközösség.

Vannak dolgok, amiket meg tudok magyarázni, hogy bár objektíven emberileg nem baj, de nekem egyénileg baj. De van, amikor egyszerűen csak érzem, hogy nem érzem azt a pluszt.

Én is meg tudom fogalmazni, csak te azt nem fogadod el.

Egyszerűen nem éreztem azt, hogy lenyűgözött, hogy elvarázsolt, nem éreztem a bizonyosságot, hogy őt akarom.

Én ezt az érzést kerestem, és akinél nem volt meg, azzal nem kezdtem semmibe.

Mondhatod, hogy idealista vagyok, de az idő engem igazolt, mert végül lett olyan férfi, akinél mindezt éreztem.