"Várd meg, míg kiélik magukat a lányok! " Tessék?

Kiélt?

Nem, szerintem a nők nagyobbik része nem ilyen.

Kiélt az, aki szétkú..tja magát mindenkivel, bulizik, iszik, netán drogozik is, majd végül örül, ha valakinek még kell és feleségül veszik. Azért nem ez az általános. Maximum ez az, ami kirívó.

Én majdnem 36 voltam, amikor a férjemmel találkoztam. Nyilván előtte is voltak kapcsolataim, nem voltam szűz. Volt hosszabb, volt rövidebb. Hidd el, mindnek úgy ugrottam neki, hogy NA, most aztán ő lesz az igazi. Nem akartam egy év múlva a padlón lenni és egyedül újra társ után sóvárogni.

Régen mindenki házasodott 18 évesen. Jó sok is köztük a szenvedő mártír meg az elvált. Manapság az emberek szerelmet keresnek, szenvedélyt, társat. Nem csak egy házastársat. Ezek a keresések kapcsolatokba torkollanak, ha meg nem jön össze, akkor sajnos szakításba. Engem is átvertek, kihasználtak. Volt, aki akkorát változott, hogy én nem bírtam mellette maradni. Volt, amit 2 éven át menteni próbáltam, de hiába. A legtöbb gondolatom az volt, hogy nekem miért NEM sikerül?

Aztán megfordítottam az agyamat, és hittem benne, hogy nekem igenis is sikerül. Új haj, új munkahely, új ismerősök, két hónap múlva megismertem a férjemet.

Az anyám 18 évesen ment férjhez, mert akkor mindenki férjhez ment. Boldogtalan volt egész életében, öregségére szabályosan gyűlöli az apámat.

Én 10 éve, 36 évesen mentem férjhez. A házasságom fantasztikus, a párkapcsolatunk nagyszerű. Szülőként is jók vagyunk együtt. Közösek a céljaink, az értékrendünk. Megérte várni, mindkettőnknek.

Ha tíz évvel korábban találkozom a férjemmel, akkor két gyerekünk lenne. Ennyi a különbség.