Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyre több 30-as pasinak nem volt soha dolga nővel, ennek mi lehet az oka, mert a nőknél ilyen szinte nincs is?
Ezeknek a férfiaknak (vagy inkább fiúknak) fel kéne végre nőniük érzelmileg és elkezdeni felelősséget vállalni a saját életükért.
Igen, léteznek bunkó, lelki sérült, számító nők, de velük meg nem kell foglalkozni. A férfiak többsége még mindig tud magának találni normális, számára megfelelő barátnőt, úgyhogy a hiba nem a külvilágban van.
"Az elmúlt 3 évben vakrandikra, illetve kulcs-zár randikra jártam, ahol szimpatikusnak, vonzó férfinak találtak 71-ből 56 esetben. Viszont az érdeklődés a munkámról, fizetésemről, illetve a még a szüleimmel élek beszélgetés után közel nullára eset vissza. Hát igen a fránya kisugárzásommal van a baj, ezt én is megtanultam elfogadni és mosolyogni rajta :)"
Akik rákérdeznek a fizetésedre, azok a pénzre mennek, nem kell velük foglalkozni. Amúgy az én férjem is a az anyjával és a tesójával élt amikor megismerkedtünk, és munkája sem volt mert tanult, ahogy én is. Mégis összejöttünk. És én vagyok neki mindenben az első is egyébként.
Nem kell foglalkozni a r..bancokkal akiket csak a pénz érdekli, vagy az, hogy mindenképp tapasztalt légy. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nem feltétlenül jelent jó szexet az, ha a férfinak több nője volt. Ettől még nem lesz jó az ágyban:) Bár bevallom, korábban sem gondoltam azt, hogy egy pasinak sok nője kell, hogy legyen. A normális nőket inkább taszítja, ha egy férfi túl sok nőt próbált fel, mert azt mutatja, hogy nem tud megállapodni, mindig más kell neki: megbízhatatlan.
"2 hölgy volt, aki adott további lehetőséget a folytatásra. Az elsőt elismerem én szúrtam el, hibáztam, őszinte voltam vele, mikor a korábbi kapcsolataimról kérdezett."
Más férfi is talál akár szűzként is nőt, ez nem lehet kifogás. Akit a szüzesség zavar, az annyit is ér....(semmit) Nem kell vele foglalkozni.
Nekünk a netes társkereső jött be. A férjem csak 2 hete volt ott amikor megismertük egymást. Élete legjobb döntésének tartja, hogy regisztrált. (Ingyenes oldal)
#188-as 33éves pasit aki még saját bevallása szerint tapasztalatlan 71-ből 56 csaj találta vonzó férfinak, akikkel megismerkedett rapid/vakrandikon. A nők 80%-a vonzónak találja külsőre, "további esélyt" (gondolom 2. randit) mégis csak 2-vel élt meg. Ez már 5% alatt van.
Nyilván a srác kommunikációjával van hatalmas gond.
Ennyit arról, hogy mennyit számít a külső.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!