Miért nem tudok ettől az elmélettől elvonatkoztatni?

Nem próbálkozok, nem kezdeményezek egy nőnél sem, mert úgy vagyok vele, hogy tőlem úgyis van szebb, viccesebb, pénzesebb és hoppon maradnék úgyis, eleve át sem mennék a rostán.

A mai életbe annyira begyűrűzött már a tökéletes külső, a jómód, a versengés, hogy nem látom értelmét beállni ebbe a sorba, mert esélytelen vagyok úgyis.

Nem azt mondom, hogy én vagyok a világ rondája, lyukas cipőben, szakadt rongyokban sem járok, de lépten nyomon felbukkannak a gazdagabbak, jobb genetikájúak. Lassan 28 évesen pedig már abban a korban vagyok, hogy a velem egykorúak közül nem mindenki a gazdag háttérnek köszönhet mindent. Persze ezzel nincs baj, nem vagyok irigy, mert nekem is megvan mindenem lényegében, de értitek. Nem vagyok egy trófea, akivel fel lehet vágni... Kinek kellenék én?!

Terelem a témát magamban, de eltemetni nem tudom és fel-feltör néha. Egyébként jól vagyok egyedül is. A szingliség pozitív oldalát nézem, de ennyi idősen azért szerintem normális, hogy vágyom egy nőre, szerelemre stb.