Másnak nem fáj a magány? Engem már felemészt. Totál rányomja a bélyeget a munkámra 39 évesen a 8 éves egyedüllét.

Egy kis lakást vettem keleti nagyvárosban, átlag ksh bért keresek (bár nem hiszem, hogy ez releváns lenne, ha amúgy kedvel a nő). De évek óta nincs senkim átlag férfiként, előtte mindig volt 5 kapcsolatom is, szóval nem vagyok tanulatlan szűz fiú (nem lenézve senkit, mert most én is abbana cipőben evezek). Aki nekem tetszik, attól elutasítást kapok, akinek tetszem (alacsonyabb végzettségű-ami nem feltétlen gond és túlsúlyos, fura arcú nők), az nekem nem. Egyszerűen sportos, átlagos arcú férfiként nem hiszem el, hogy egy átlafos nővel nem tudok összejönni. Csak-csak elment 7 év magányban, amíg otthon éltem és pénzt gyűjtöttem a lakás önerőre, de már totál felemészt a dolog és megzakkantam tőle. Már-már ott tartok, hogy maradnak majd a prostik. Irtó gáz, hogy 30/28 férfi haverom már párkapcsolatban él, vagy felesége, családja van. Én meg egyedül tengődöm. Más nincs így? Mert oké, ha van gyerek, vagy család a közelben, akkor van kiért élni, de amikor az ember azt olvassa, hogy hatalmas a magány az országban, de főleg csak a 35 év alattiaknál, felette sokkal kisebb, akkor az ember szeme könnybe lábad, pedig nem vagyok egy érzékeny típus.