Miért érzem gáznak, kemény visszalépésnek, ha 39 évesen úgy tűnik, hogy minden nő max ,,barátzónába,, tesz és esetleg lelki szemetesláda vagyok neki?

Azért írtam a visszalépést, mert 28-32 éves korom közti időszakban rengeteg barátnőm volt, igazn csak 0.5 évesek átlagban, meg 2 tucat egyészakakásom is. Szóval kiéltem magam, jobban mint a legtöbb ember. 34 évesen is volt még két futó kalandom. Egyik sem volt ronda nő, sőt. Tanultak, egyetemet végzett közgazdászok, mérnökök voltak. Az utóbbi 5 évben semmi, csak elutasítás. Pedig nem lettem kövérebb, persze az arcomon látszik, hogy 40 körüli, a hajam 90%-a viszont még megvan, ami ennyi évesen már elég ritka. Szóval nem értem a dolgot. Most is van egy munkatársnőm, hetek óta beszélgetek vele. De semmi személyeset nem enged kérdezni, csak a munka. Néha rám ír 2-3 naponta, de csak a meló, meg segítsek neki ebben-abba a papírban megcsinálni. Max küld egy képet a háziállatáról, meg az új ágyáról, a vacsorájáról, egy vicces időzetet, vagy a bevásárlásáról, de semmi több. Lehetetlen vele személyes dolgokról beszélni, igaz nem is erőltetem, mert naponta találkozok vele a munkahelyen, így nem biztos, hogy jó lenne, ha pár hét után valami olyan dolgot írok neki (pl randi, vagy valamit a magánéletéről kérdezni), hogy utána évig hűvös legyen a légkör közöttünk, mert ott ül nem messze tőlem, 7 méterre a munkahelyen. Néha kérdezgetek, hol járt, vagy kivel. Mondja, hogy egyedül elment ide vagy oda, nincs senkije. De ennyi. Szóval nem értem. A másik nő 4 éve odavolt értem, de akkor volt valakim. Most meg neki és nekem sincs senkim, de levegőnek néz. Beszél velem, poénkodik, de semmi. Hűvös, nem ráz le, csak nem ír egyszerűen, én meg nem ahhoz vagyok szokva rutinból sem, hogy állandóan írjak a nőnek, ő meg mint egy darab bot, elvan és annyit ír vissza, hogy igen, nem, talán, mindegy, nem tudom. Nekem ez nem megy már. Rossze egyedül öt éve, ez a helyzet a kis 3. emeleti lakásomban.