Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért hitette el velem hogy tetszek neki, aztán ellökött magától?
47.: Teljesen egyetértek. Én is azt látom, hogy sokan azt hiszik, egy-két perc és futó szexuális vonzalom alapján már el kellene dönteni, hogy az ember lefekszik-e valakivel, uram bocsá egy életre a társa akar-e lenni. Pedig ez legfeljebb csak primitív embereknél működik így, akiknek mindegy a másik személyisége, felszínesek a párválasztási szempontjaik.
A másik, hogy felgyorsult a világ és az lett a divat, hogy ugorjunk ágyba az ismerkedés elején, pedig az alkalmi szexet leszámítva ez nem jó döntés.
Én már úgy vagyok vele, hogy munkahelyeken is van 3 hónap próbaidő, van ahol 6 is, ezalatt indoklás nélkül fel lehet mondani ill. a cég is felmondhat.
Ugyanez egy kapcsolat esetében, meg sem kell indokolni. Nem szabad megsértődni sem, ha nincs indoklás.
A kérdező esetében még a személyes találkozó sem volt meg, tehát még a próbaidő el sem indult.
Ja, bocs, az egy másik ilyen kérdés, ahol még nem volt találkozó!
Itt már volt, de még biztosan próbaidős volt a kapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!