Kinek mi a tapasztalata a 30 feletti pártalálással?

Mindent elárul hogy ha regisztrálsz bármelyik társkeresőre férfiként, nemhogy nem kapsz semmit, de igazából mást is felfedezhetsz.

Ha veszel előfizetést hogy lásd az illetök aktivitását akkor láthatod hogy annak a kevés nőnek is aki fenn van, nagyon nagy része inaktív elég régóta. Azaz ha te társkeresőzöl férfiként eleve esélytelenként indulsz hiszen leginkább abszolút inaktív profilokkal próbálsz kapcsolatba lépni.

Ha meg tinderezel, akkor ugye nincs így, viszont átlagos képpel sem lesz egy épkézláb matched sem akárhány lányt húzol jobbra.

Akkor meg már inkább a pöcsét huzogatja az ember, annak azért több értelme van mint a tindernek

Egyetértek a korábbi válaszolókkal, 30 felett sokkal inkább az a probléma, hogy a lehetőségek szűkülnek be. Sokan már kevésbé vagyunk rugalmasak, kialakul egy fix és stabil életstílus amit sokan egyre kevésbé hajlandóak átvariálni, kivéve ha tényleg főnyeremény a másik fél. Aztán a túlzott elvárások is részben ehhez kapcsolódnak, a másik fele pedig a jelenkori trendekhez, bár az a fiatalabbakat is érinti. Aztán itt van az, hogy 20-as éveinkben még javában zajlik és pezseg az élet, bulik, fesztiválok, tanulás, változó munkahelyek, új ismerettségek, de sokaknál ez 30 fele megváltozik. Egyre fogynak az ismerősök a munka/párkapcsolat/család oltárán beáldozva, aztán akik egymagukban maradtak vagy épp újra szinglik, azoknak sokszor szinte nem is marad kivel menni programozni. Erre még egy lapáttal rátesz hogy sokan egyre inkább bezárkóznak a világban történő hatások miatt, és hát a társkereső alkalmazások is eléggé tönkrementek mostanra, vagy szimpla szexpartner keresővé silányultak. És akkor még részben (de közel sem akkora súllyal mint a kérdező állítja) az is benne van a pakliban, hogy sokan tényleg traumákat szereztek, vagy kiábrándultak, és már nem akarnak kapcsolatot, vagy ha mégis akkor sokkal nehezebb bízniuk és kötődniük másokhoz.

Szóval nem lehetetlen 30 felett sem a pártalálás, csak azért erősen nehezített terep.

5-ös nagyon jól írja, sajnos a 30-as korosztály ( de még ide tartozik a 20-as vége és a 40-es eleje is ) nem tudja HOL megtalálni a társát.

Ebben az időben az emberek "tévelyegnek", hiszen a normális ( biológiailag, etikailag, történelmileg, és főleg lelkileg ) az lenne ha az ember már egy társsal élne, akivel közösen családalapításon törnék a fejüket mert a legtöbb embernek mégiscsak ez a belső vágya, hiába tagadják sokan.

Van egy csoport a nőknél ( ezt megfigyeltem ) akik 30-40 között kerültek ki mostanában egy 5-10-15 éves kapcsolatból és nem találják a helyüket, nem találják azt a férfit akihez újra kötődhetnének. Érthető ez, hiszen hormonálisan teljesen annak a férfinak vannak már bekötve, ebből kitörni pedig szinte lehetetlenség.

Sajnos nagyon sok nő nem lép ki a kapcsolatból holott már az első 1 évben ( de szerintem korábban is ) kiderül hogy nem passzolnak ( egyik külföldön akar élni, utazgatni a másik megállapodna és pesten élne - klasszikus, tipikus példa ).

A másik típus az aki már régebb óta egyedül van, akár 3-5-10 éve is már, és olyan törés volt benne ami miatt azóta kissé "megfurcsult". Ő sem tudja mit akar, vagy túl sok emberrel próbálkozik vagy túl kevéssel. Nem találja önmagát, nem találja a másikat.

A legnagyobb probléma a HOL mellett pedig az hogy nem vagyunk egyszerűen kíváncsiak a másikra. Mindenki magára kíváncsi és magára fókuszál és önmegvalósít. Nem akarunk kapcsolódni, kilépni a nyugis de iszonyatosan mérgező egyedüllétből.

Rengeteg egyedülálló nő és főleg férfi van ebben a korosztályban de mivel annyira el vannak foglalva a dolgaikkal hogy nincsenek reflektorfényben.

Közösségek pedig nincsenek.

Sajnos se vallási, se sport-közösségekben nem lehet ismerkedni már lassan. Lassan mindenhol tabu. Munkahelyen nem egészséges, soha nem is volt az. Vannak társkereső rendezvények, ezek jó kezdeményezések de sajnos lutri hogy kik lesznek ott, lesz e bármi közös metszéspont.

Sajnos ebben a korosztályban a nők és a férfiak teljesen egymásnak vannak ugrasztva és nem tudnak már egymásra hangolódni sem.

A kor a másik probléma. Ebben a korosztályban jön ki legerősebben a korkülönbség.

El kéne fogadnia egy 35-40 közötti nőnek hogy a férfi aki mellett ő megnyugodhat, aki mellett nőnek érezheti magát, az 5-10 évvel több lesz mint ő, tehát 40-45. A nők sokszor magukat fiatalabbnak érzik mint amilyenek.

A férfiaknál pedig fordítva látom, tehát egy 35-40 év közötti férfi simán ismerkedhet 25-35 közöttiekkel.

Én is ezt tapasztalom.

A legtöbbnek van gyereke, csak nem mondja el az elején. Bírom amikor bejelöl facebookon, és ott csüng 3 gyerek a nyakában. Semmiség, minek is szólni ilyenről. 😂

Vagy a gyerekmentes apa: gyerekmentes, mert a gyerekei az anyjuknál vannak és ő nem törődik velük.

Akinek meg nincs gyereke az vagy anyabaxó mamahoteles, vagy idegbeteg állat, vagy valamilyen téren kattant. Esetleg csak barátság extrákkal kapcsolatot keres, barátság nèlkül. 500km-re lakik, de neki nem akadály a távolság, majd erőlteti hogy menjek el hozzá én mert ő nem utazik 🤔

Megoldás? Én pl inkább maradok egyedül, jobb mint ilyenekkel foglalkozni.

Napra pontosan 3 hónap múlva leszek 33 éves. Nő. Vidéki. És Téged idézve: "Ne adj Isten szerencsétlen annyira előnytelen külsejű" is.

Gondolom, sejted... Megoldást nem látok.

Ha amit Tőled idéztem, nem is lenne igaz rám, akkor sem lenne érdemben jobb a helyzetem.

Mindenki foglalt. Nemhogy a jobbak, hanem még az olyanok is, akiket én képtelen lennék tolerálni, olyan dolgaik, szokásaik, hozzáállásuk stb. van.

Nincs hol ismerkedni. 2 város van tőlünk kb. 25-25 km-re, az egyik megyeszékhely - semmivel sem jobb a helyzet, mint itt, a faluban, annyi csak a különbség, hogy a Coop helyett a Lidlről meg a Tescoról jelentheted ki, hogy nem ott fogod megtalálni életed szerelmét. Rendezvények? Amik a családoknak vagy/és a nyugdíjasoknak szólnak? Szórakozóhelyek? Eltekintve attól, hogy azok max. egyéjszakázásokra alkalmasak, a kettő közül az egyik városban masszívan tele vannak drogos romákkal és a velük azonos szintet képviselő white trash réteggel. És ennyi. Ha beülsz egy kávézóba, cukrászdába, étterembe, senki nem fog "odapofátlankodni" vadidegenként próbálkozni. Meg sehol. Telefont bámulnak, ha meglátnak egy ismerőst, akkor vele foglalkoznak, ha nem egyedül jöttek, akkor meg azzal, akivel jöttek.

Furcsa, én 37 vagyok, potens, diplomás, budapesti, magas, sportos, értelmes, ÁTLAG srác. Keresztény. Normális szülőkkel és felmenőkkel. Normális háttérből.

Papíron azt gondolom nincs velem baj mégsem találom a megfelelő embert, mégsem talál meg a megfelelő ember.

Miért vajon? Sosem fogom megérteni.

Év végén töltöm a 30-at.

5 éve párkapcsolat nélkül, 3 éve abszolút szex és intimitás mentesen élek, de olyan szinten, hogy abszolút nincs közöm a női nemhez, senki nem kíváncsi rám, senkit nem érdeklek még minimálisan sem. Nemhogy egy randim, még egy nyamvadt ismerkedős jellegű beszélgetésben sem volt részem ennyi ideje.

Azt gondolom, hogy ettől fogva már lehetetlen a dolog.

Nekem alapból is nehezebben ment, nagyon a saját fejemben éltem/élek, nehezen nyílok meg, sokan furának gondolnak, vagy egyáltalán észre sem vesznek.

Barátaim vannak, voltak mindig is, ahogy haverok, simerősök is. Közös programok megvannak, de a baj az, hogy nagyon a megszokott módon élünk, nincsenek új arcok, új emberek akikkel lehetne ismerkedni. Így viszont a lehetőség arra, hogy valaha is legyen valakim a nullára csökkent.

Sajnos külsőre már nem nézek ki túl jól (kopaszodás), így tényleg lehetetlennek érzem a dolgot.

Az a baj, a saját korosztályom egyszerűen nem létezik, vagy legalábbis nem itt a környéken. Akik vannak mind házasok, vagy most házasodnak, esetleg már jön az első, néhányuknál a második gyerek. A legtöbben stabil, régóta fennálló párkapcsolatban élnek és mint írtam, nem itt. Ide (közepes város, Dunántúl "jobbik" részén) azok költöznek akik ingatlant akarnak venni, megfizethető áron kertes házat és olyan településre vágynak, ami viszonylag közel van nagyobb, jobban fejlődő megyeszélhyelekhez és az alapszolgáltatások, mint pl. az elérhető, normális iskolák megvannak.

Szóval maradnak a fiatalabbak. Viszont őket meg nem érdeklem, nem tartanak abszolút vonzónak, teljesen semleges, lthatatlan vagyok számukra. És valljuk be, én sem tudnék mit kezdeni egy 20 év körüli lánnyal, nem is egyre vágyunk azt gondolom.

Sajnos nekem kimaradt a tini kori párkapcsolat, az első és máig utolsó barátnőm is 22 évesen lett, aztán 25 évesen véget is ért az a kapcsolat.

A legjobb éveim úgy repültek el, hogy közöm nem volt a nőkhöz. Tegyük hozzá soha nem is vágytam arra, hogy minél több csaj "meglegyen", csak egy normális, stabil kapcsolatot szerettem volna, azért nagy hátrány, ha az ember 30 évesen ilyen szinten "tapasztalatlan". LEginkább az ismerkedéshez szükséges "tudás", skillek nincsenek meg. Szóval ha lenne is lehetőségem (tehát érdekelném a nőket legalább minimális szinten), akkor sem tudnám hogyan álljak a dologhoz, mit is kellene csinálnom, hogyan működik ez az egész.

Szóval feladtam végleg, mert abszolút lehetetlennek érzem, hogy nekem valah is legyen barátnőm, feleségem, családom.

Pedig vágytam ezekre a dolgokra, de azt hiszem ez önmagában rohadt kevés.

Igazából emiatt abszolút nem érdekel már semmi, nincs motivációm, nem érzem szükségét a "fejlődésnek" és úgy összességében semminek. Olyan minden mindegy alapon elvagyok, de értelmetlen és céltalan a létezésem.

19-es: vigasztal téged a tudat hogy itt a fővárosban nálad 5-10-15 évvel idősebb pasik vagyunk ugyanilyen helyzetben? És még így is próbálkozunk, reménykedünk, nézelődünk, HÁTHA.

Nyilván a remény hal meg utoljára. Így kell ehhez hozzáállni.

Legalább elmondhatod megpróbáltad!