Mi lesz azokkal a férfiakkal hosszútávon, akik nem tudnak maguknak barátnőt/feleséget szerezni a húszas éveik vége után? Egyedül maradnak életük végéig?

Alternatív opció: én ha x évesen egyedül leszek, inkább meghalok. Nem fogom egyedül leélni az életemet az biztos.

Még az x-et ki kell találnom hogy mennyi, de valószínűleg 35 körül.

Én ismerek több olyan férfit, aki 30 után talált a mostani párjára, vagy akár többre is a 30. szülinapja óta.

Szóval, esély mindig van. Hogy mi lesz ha mégis egyedül maradnak? Berendezkednek erre az életmódra és egy ponton túl már nem fogja őket zavarni.

Igazából a fő probléma egyébként hogy egyrészt csomó gyönyörű dal van, amire szép lenne öngyilkosnak lenni, másrészt a tragédiának van valahogy egy szépsége, márpedig az hogy én jó kinézettel, jó ésszel és jó anyagi körülmények között se bírtam olyan lánnyal összejönni akihez tényleg vonzódok és összeillünk, az igazán tragikus lenne.

Na mindegy csak magamban beszélek, egyelőre ez még egy messzi fantázia

"ez válik az identitásává, az életformájává, az egyensúlyi állapottá."

Én most pont ezt élem meg.

Annyira megszoktam végül, így 30 éves koromra a szinglilétet hogy hiába epedeztem mindig is egy párkapcsolatért, most hogy egy összejött már nem is érdekel.

Már hiányzik a szinglilét, és azt érzem egyensúlyi állapotnak, a kapcsolatot pedig csak egy zavarnak az életemben. Ehhez mondjuk kellett a tapasztalás is.

De már ezelőtt kezdtem érezni hogy így nekem tulajdonképpen jó, nem kell nő. Aztán mégis lett

Apámmal beszélgettünk ma nagyjából ugyanerről. Az Ő korában még házibulikban kavarodtak össze az emberek, de nem lekapták egymást egyből a mosdóban, hanem hetekig leveleztek, hónapokig találkozgattak, az első csók is volt, hogy akár negyed-félévbe telt és vártak rá az emberek, mert a hódításnak akkor még eredménye volt. Nem voltak boldogabbak az emberek, nem hiszem azt sem, hogy anno a csillámpóni szarta volna az összes kapcsolatot, de valamiért nagyobb volt a tisztelet a két nem között, oda-vissza és mégis lehúztak 25-50-75 évet, nem is egy példa van rá a családban. A szerelem ugyan elmúlt, átváltott szeretetbe, volt, hogy utálatba, de semmiképp sem érdektelenség és frusztráció volt a legtöbb esetben a vége. Ha 70-80 évesen meghalt az egyikük, követte őt a másik nemsoká, mert nem volt értelme az életének nélküle és belehalt a tudatba.

Ezzel szemben mi van ma? (Szerintem akinek gyenge az idegrendszere, lapozza át a személyes frusztrációm megnyilvánulását, én szóltam.)

Átlagos, 20-as éveikben lévő tagok kapcsolatában a csávó bunkó faék, csaj flegma p*csa, kereslet-kínálat egymásra talál. Legalább "egyediek", nemde?! Nem... Egy jobbra húzás valami vetítős fotóra, pár paraszt mondat, máris tágra nyitva a lábak, aztán megy a sírás, hogy "már megint csak dugásra kellettem neki". Ez a sorminta megfigyelhető a továbbiakban évekig, majd jön az ügyeletes jócsávó, aki a lelkét is odaadná neki, ezért köszönetképp az összes többi előző f*szfej miatt beletörlik a lábukat. Aztán persze jönnek majd a 30-as éveik, ketyeg a biológiai óra, akkor már a jócsávó is elég lenne, főleg, ha purdé kellene, de addigra az a helyzet, hogy az a jócsávó, aki ezeket megtapasztalta a 20-as éveiben, már kiég és vagy nőgyűlölővé válik ő is, vagy öngyilkos lesz (mint ahogy itt feljebb pedzegették is és én is gondolkodtam már rajta nem egyszer), vagy szimplán csak megtanul és élvez is egyedül élni (végülis ez lett sokak bánatára).

Bevallom, a fenti játszmákból 30+ éves koromra megjöttem párszor. Egészen pár évvel ezelőttig belementem ilyen méltánytalan kapcsolatokba, de mostmár őszintén leszarom, ha egyedül is rohadok meg. Senki nem egrecéroztat, nem kell beszámolnom semmiről, nem kell megfelelnem senkinek, akkor fingom el magam és ott, ahol és amikor akarom és nem kell feladnom semmilyen idióta szokásomat amiatt, hogy végül az legyen a sorsom, hogy 2 elb*szott, szülőgyűlölő kölök után arra menjek haza, hogy nem csak ők rühellnek azért, hogy nekik áldoztam az életem, hanem az asszony is pusztán azért, hogy kerekre nyaltam éveken át a seggük.

Hát kösz bazzeg. Ez az életmód nem kell nekem.

Meg is van a probléma gyökere

“ általában a szép/átlagos nők foglaltak, olyannal meg nem tudok lenni, aki nem tetszik. ”

Csak szép / átlagosan szép nőkkel akarnál úgy bármit is!! Hogy tőlük meg megvonnád a választás jogát! Vagyis te nem vagy szép férfi akkor miért varnád el hogy egy szép nő téged válasszon egy jó pasi helyett??

Sose jutsz így egyről a kettőre és tényleg egyedül maradsz.

#6

Hány évesnek tetszik lenni a bácsinak? Csak mert az én szüleim maximum telefonon hívták egymást, igaz, vezetékesen. A hippi korszak meg a szexuális forradalom a nagymama fiatalsága alatt volt.

Apám nekem olyanokat mesélt, hogy a Ladával lementek két haverral a Balatonra kempingezni, elbulizta a fele fizetését, és az Omega koncert után hogy dugták meg a hátsó ülésen a bevállalós csajokat. Huszonévesen ugyanúgy körbedugták egymást, mint a mai fiatalok, csak nekik ez ment Tinder nélkül, és nem levelezgettek hónapokig valami csajjal, aki 1000 km-re lakik, csak mert két év alatt egyedül ő írt vissza.

Hagyjuk már ezt a hagymázas baromságot, hogy a mai 30 alattiak szülei hónapokig galambpostáztak egy csók előtt. Ettől meg végképp nem lesz jobb a kapcsolat, nem hogy 50 év házasság ebből tudjon táplálkozni. A mai 40-50-es generáció fele már elvált szülők gyereke.