Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnék normálisan flörtölni?
Próbálok párt találni, és ehhez elég sok mindent meg kellett/kell tanulnom még, és jelenleg úgy érzem a flörtölés az ami miatt sikertelen vagyok (aztán ki tudja, lehet más is van még).
Nem is magával a flörtöléssel van bajom, hanem azzal, hogy hogyan kellene belekezdeni? Vagy hogyan irányítsam afelé a másikat, hogy elkezdjen?
Jól nézek ki, beszédes vagyok, szinte mindenkivel gyorsan tudok témát találni, szóval a beszélgetéssel nincs baj. Viszont flörtölésbe nem tudom átvinni ezeket a beszélgetéseket. Ha ez meglenne akkor onnantól már sima ügy, ha benne vagyunk akkor már feltalálom magam.
Ti hogy szoktátok, mik a tapasztalataitok ezzel?
Szituációtól függ. Lehet humorral, testbeszéddel, bókkal flörtölni.
Nem lehet előre megtervezni, hanem majd spontánul jön. Ha pl olyan ruhát vesz fel, ami neked tetszik, akkor megdícsérheted. Nem kell nagy dolgokra gondolni.
Tényleg alapvetően magától kellene jönnie, de ha nem jön akkor máshogy kell megoldani :D
#3 férfi vagyok.
Sztem mindenféle hülyeséggel is lehet, igazából ezek játékok, amik akkor működnek jól ha a lány beszáll és ha kicsit szimpibb vagy neki, és az ő személyisége is olyan, akkor be fog szállni.
Mondok egy példát: írtad h jól nézel ki, pl ha kicsit jobb tested van akkor lehet azt csinálni, hogy amikor szóba kerül hogy ki mit tanul/dolgozik és kérdezi a lány hogy mit dolgozol, akkor elmondod hogy pl. auditor vagyok egy big4nál vagy bármi ami a normál munkád, majd utána fapofával hozzáteszed, hogy "de mostanában az OnlyFansemet is építgetem/ mostanában aktmodellként is dolgozgatok, tudod több lábon kell állni" vagy vmi ilyen faxság, érted.
Ez váratlan, játékos, elbizonytalanodik a lány hogy biztos viccelsz, de látja hogy amúgy jól nézel ki izmos vagy mi van ha mégsem. Ha tetszel neki akkor ebbe a jatekba kicsit be fog szállni és tudtok egyet kettőt így viccelődni ezen aminek van egy kis szexuális töltete. Igazából ez a lényeg hogy legyen egy kis szikraja a beszélgetésnek. Nem mindig jön össze ehhez kell hogy passzoló emberek legyenek.
(Most én úgy vettem hogy fiú vagy, ha nem akkor sry).
"Tényleg alapvetően magától kellene jönnie, de ha nem jön akkor máshogy kell megoldani :D"
Mert rágörcsölsz.
Megdícsérhetsz a másik ember külsejével, megjelenésével kapcsolatos dolgokat.
Pl: ruházat, illat, "hmm de jó illatod van, nagyon finom illat, milyen parfüm ez? (Megpróbálhatod kitalálni)
Vagy frizuráját megdícsérheted, ha tetszik.
Olyannal ismerkedj, akik tetszenek és akkor könnyű bókolni.
A személyiségében is találhatsz olyan tulajdonságokat, amiket kiemelhetsz. Vagy megemlíti, hogy milyen édességet szeret, akkor legközelebb megleped vele. Figyelni kell, hogy miket mond a másik, kedvébe járni. Egy csomó de csomó olyan dolog van, amivel kifejezhetjük a másik felé, hogy tetszik nekünk. Legyen szó akár férfiről vagy nőről. Kinek mi a szeretetnyelve, ki kell tapasztalni. Az ajándékozás, amit írtam fentebb, valakinek az érintés, másnál a szavak, gesztusok.
#6 ez tetszik, ezen a vonalon már el tudok indulni (nyilvan nem ezzel a dumával, de maga az ötlet jó), köszi szépen :D
#7 most kifejezetten a flörtre gondoltam, nem az udvarlás folyamatára, az megvan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!