Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gáz, hogy meg akartam osztani a barátaimmal, hogy megtörtént az első csók?
Életemben először csókolóztam. A barátaim, haverjaim meg már összeköltöztek a párjaikkal, eljegyzettek vagy terhesek (egynek van gyereke is).
Én emlékszem, amikor tinik voltunk, és szép lassan átestek ezeken a dolgokon, kicsit irigykedve hallgattam, amikor mondták, hogy rájuk írt egy fiú, az első kézen fogós sétájukat mesélték, vagy éppen az első csók megvolt, első szex, küldték screenbe a szerelmi vallomásokat, a Pandora nyakláncot, az eljegyzési gyűrűt. Hiába volt fájdalmas, mégis mosolyogtam, jó pofat vágtam hozzá, amikor előttem ölelkeztek, csokoloztak, akkor se mondtam egy büdös szót se, hogy nekem rosszul esik. Csak a pozitívat, és elfogadtam, hogy nem lesz rám idejük, hogy mellőzve leszek addig, ameddig nem szakítanak és nem találnak maguknak egy újat. Mert ez volt az élet rendje, amiből én kimaradtam.
Aztán most végre sikerült eljutni egy második randiig, és ott elcsattant éltem első csókja. Ezt megírtam a csajos csopiba és 4-ből 1 annyit írt, hogy "Az jó", a többi csak beszivezte az üzenetem. Ezen kívül semmi.
8.
És többek közt ezért (is) extrém unalmas az élet. Szó szerint nem történik benne semmi, mindenki mindent leszar.
Bocsi, nem fog tetszeni, amit mondok, de itt egyedül te vagy, aki betegesen túlgondolja a dolgokat. A helyzet az, hogy te betegesen irigy, és féltékeny vagy. Mondjuk ezt te magad le is írtad... most komolyan, milyen barátnő az, aki irigykedik, amiért a barátnőjének valami sikerül? Mi a fészkes fene az, hogy neked fáj az, ha a másik boldog? Te nem barátnő vagy, hanem egy álnok, sunyi kis hárpia.
És akkor még ezek után, hogy te némi megjátszott kamu-kedvesség mellett sajnálja mástól a boldogságot, elvárnád, hogy mindenki téged ugráljon körbe? Örülj, hogy nem azt kaptad vissza, amit te kaptál tőlük. Mert le merném fogadni, hogy abban a beszívezésben több őszinte érzelem volt, mint a te összes kamuörömödben.
Szánalmas vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!