Miért nincs párja sok férfinek és nőnek egyaránt a mai világban? Sok 30-as évei elején járó embernek nincs párja azt látom. Régen azért ennyi idősen megházasodtak, családot alapítottak az emberek nem?

Érdekes buborékban élek ezek szerint. Az én ismerősi köröm nagy része házas, vagy komoly kapcsolatban él, és tervezik az esküvőt. Vannak ugyan szinglik is, de ők azért jellemileg is promlémásak kicsit, és minden segítségünk ellenére is kezdenek kihullani a társaságból. Mármint azzal nem sokat tudunk kezdeni, ha nem hajlandó hónapokig beszélni velünk, és a tanácsaink ellenére is folytatják az önpusztító baromságaikat. Maguktól megmenteni nem tudjuk őket.

Náluk egyébként azt látom, hogy a szociális szkilljeik problémásak, illetve a mentális egészségük is hagy kivetnivalót, de nem hajlandóak elfogadni, hogy segítségre lenne szükségük. A maguk módján próbálják megoldani, de minden próbálkozásuk kudarcba fullad, mert visszaesnek a megszokott sz_rba, mert azt ismerik, és bármennyire rossz, az ismeretlen ijesztőbb. Lehet okolni a szociális médiát, meg az anyagiakat, és nem mondom, hogy ezeknek nincs szerepük ebben. De ezek csak eszkalálják a helyzetet, nem létrehozzák.

Nekem azért nincs most épp, mert nem akarok, de nem is tudnám magamat elképzelni egyelőre házas emberként. 40 évvel ezelőtt azért még szerintem az volt, hogy sokkal hamarabb felnőttek fejben is az emberek, ha még visszább megyünk, még régebben meg már gyakorlatilag gyerekkorban is felnőttként kellett viselkedni, élni, ez az, ami tolódik ki folyamatosan, semmi meglepő nincs abban, ha valaki még nem érzi az igényt az ilyesmire manapság. (És a social media egy új dolog, ez a kitolódás már jóval régebben kezdődött.)

Párkapcsolatban, házasságban élni nem feladat, hanem opció. Lehet ezt a médiára fogni, de logikus, hogy akkor fogja ezt az életmódot választani bárki, ha olyan emberrel találkozik, aki többet ad hozzá az életéhez, mint amennyit elvesz. Mert egyedül élni sokkal kényelmesebb.

Ja, és most ez jobb lenne? Ha összeállna veled valami nő, aztán gyilkolnátok egymást otthon, “várna a sodrófával”, meg hasonlók?

Nézz körül inkább a világban, nem azon bukik az ismerkedés, hogy valakinek nincs tökéletes teste, amíg normális tartományban mozog, tehát ja, ha 50 vagy 100 kilós vagy, akkor nyilván csökkennek az esélyek eléggé. És hiába használják sokan a randiappokat, én még mindig azt látom a környezetemben, hogy a párok nagy része élőben ismerkedett meg, valamilyen közösségben, talán a munkahelyen kialakult ismeretségek vannak az első helyen, aztán hobbi/baráti társaság által, és csak 1-2 olyat ismerek, akik online ismerkedtek először.

Akinek nincsenek ilyen lehetőségei, illetve esetleg bénák élőben, ők nyomkodják az appokat, de nem azért, mert ott tökéletes emberek vannak, hanem mert nincs más🤷‍♀️ Meg nyilván ott van az a réteg, akik csak valami szexet, laza kapcsolatot keresnek, ők persze, hogy arra mennek, hogy legyen minél jobb nő / pasi a másik.

#22 Nyilván mondtuk, volt, aki elment... Egyszer, aztán soha többé. Pedig állítása szerint is jó volt.

Egyébként továbbra is, a fejekben kezdődik a gond. Normális, stabil lelkiállapotú ember nem kerül bele egy lefelé vezető spirálba a social media miatt. Ahogy egy ilyen ember tud társaságot kialakítani, ismerkedni, és párkapcsolatot fenntartani is.

Ahogy itt előttem többen is rámutattak: már nem kényszer, kötelező.

Régen vélhetően nekem is lett volna férjem. Csak utáltuk volna egymást, mint a szart, sosem szexeltünk volna, én pedig még pluszban amiatt is gyűlöltem volna az egészet, hogy állandóan főznöm, takarítanom meg gyerekeznem kellett volna, merazanődóga'.

A jó kapcsolat a szerencsés emberek kiváltsága. Nem, nem rengeteg vért hugyozva küzdős munka eredménye, mert az élhetetlen, ha még a kapcsolatod megfelelő működtetésébe is kb. úgy bele kell gebedned, mintha egész nap kapálnál. Ez nagyjából a születésedkor eldől. Hová születsz, milyen családba, milyen környezetbe, mit örökölsz (külső, személyiség, képességek stb.). Ha van egy alapvetően jó csomagod, akkor már "csak" jókor kell lenned jó helyen, hogy összefuss a neked valóval. Ha nincs, ha kisebb vagy nagyobb mértékben szar vagy te is meg az is, amibe/ahová beleszülettél, akkor csodák nincsenek, szarból nem lehet várat építeni. Csak régen muszáj volt erőltetni, ma már nem.

32 éves lettem nyáron, a "régen" alatt pedig akár csak anyámék idejét értem, nem is kell olyan messzire visszamenni, ők '89-ben házasodtak.

Nem olyan konkrét ráerőltetésről szól ez, hanem csak annyi, hogy tényleg ez volt az élet rendje, mindenki ehhez tartotta magát, aztán jutott, aki jutott, egyedül nem nagyon maradt/maradhatott senki. Aztán vagy leélték az életüket valami rémes kapcsolatban, vagy elváltak, de ami utána jött, az sem volt jobb. Nálunk válás volt, aztán anyámnak újabb rossz kapcsolat, apámnak alkoholizmus és halál. Ha "mai fiatalok" lennének, egyiknek sem lett volna kb. soha senkije. De ez ugyanúgy elmondható az összes nagyszülőmről, anyám bátyjáról meg apám húgáról is, kritikán aluli az egész bagázs, így természetesen én is.

Vannak amúgy nekem tetsző férfiak most is, igen, csak foglaltak. A sors iróniája, hogy egyik-másiknak hozzám hasonló a felesége ránézésre és személyiségre, már amennyire utóbbit meg lehet ítélni kívülről, nem velük élve. Ilyenkor néha hajlamos vagyok azt gondolni, hogy talán csak nekem is jókor kellett volna jó helyen lennem, de sosem voltam ez a szerencsés típus. Mondjuk alapvetően azért tartom, hogy nem, aki ennyire gáz, mint én, annak nincs esélye, max. valami förtelmes kapcsolatra, ahelyett pedig már inkább a foreveralone, még ha az sem valami jó...