Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Magasról a mélybe, reményt adott, de esélyt nem, mit tegyek?
Soha nem volt még párkapcsolatom, és ebben a korban már nem erény, hanem szégyen.
Számtalanszor fordult már velem elő, hogy elhittem, hogy kellek valakinek, aztán egyik napról a másikra ignorált.
Most is ugyanez történt, csak éppenséggel szerelmes is vagyok. Én nagyokos elhittem, hogy érek valamit, de nem. És már beleéltem magam, hogy nem kell tovább egyedül éljek, hogy majd megélhetem a szexet, a szerelmet, és nem egy párnát kell ölelgessek elalvás előtt. Életemben másodjára vagyok szerelmes és nem bírom. Nagyon nem. A nyakamat tettem volna rá, hogy a másik fél is jól érezte magát velem, ezek szerint nem. Utálok itthon lenni, hajnalokig kint ülök a téren, mert mindig az üres házba jövök haza. Csak akkor jobb valamennyivel, hogyha ártok magamnak. Barátaim is több éves kapcsolattal a hátuk mögött osztják az észt a magányról, ami miatt még risszabbul leszek. Ajánlgatnak pasikat, de ők azokat bottal se piszkálnák meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Ajánlgatnak pasikat, de ők azokat bottal se piszkálnák meg."
Innentől valahogy világos ez a történet
Remélem nem kell kommentár
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ne árts magadnak semmiképpen se!
Legyen annyi kitartásod, hogy abban a formában próbálod magad megtartani, amiben a legvonzóbb vagy, és ami az egészség irányába törekszik.
Sokkal egyszerűbb felállni, ha nem hagyod el magad.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
7., 12.: Végre egy logikusan, reálisan gondolkodni képes ember!
"Ha nőként vagy sikertelen, az még durvább, mintha férfiként, mert a férfiak rámennek mindenre."
Ezt meg egyenesen aranykeretbe foglalnám.
Egy csomóan - köztük nők is! - elképzelni sem tudják, milyen a létezés sikertelen, ronda (genetikailag hulladék) nőként. Ez nem az a szint, amin egy kis smink, frizura, csini ruci segít... És az a legjobb eset, amikor csak simán levegőnek néznek. Akkor legalább nem bántanak, aláznak, szemétkednek veled, engednek meg maguknak mindenféle mocsokságot veled szemben stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Legalabb magadnak okoznal jót
Még magadra se szamithatsz igy akkor mástol se várd
Én nem tartom magam genetikai hulladéknak alapjáraton (most összetörve annak tartom magam, csúnyának is látom magam, de tudom, hogy nem vagyok egy bányarém) viszont rajtam se segít a smink, új ruha.
Mindig én kezdeményeztem mindenkinél, sose jött be a taktikázás, azt se tudom, hogy hogyan kell, de nem is akarom megjátszani magam. A magánytól már kikészülök konkrétan, és akkor jönnek a válaszok: "ne görcsölj rá; majd akkor fog jönni, amikor nem számítasz rá; egyedül lenni jobb; élvezd a szingliséget, fókuszálj magadra; a külsőddel ezt csináld és azt csináld", és ehhez hasonló bölcselkedések olyanoktól, akiknek sose volt ilyen gondjuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát igen, ez ismerős.
Nekem a kedvencem a "jót fog tenni egy kis magány, legalább foglalkozhatsz magaddal" - egész életemben magányos voltam, ők meg igazából egy percet sem voltak még egyedül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!